13 gyerek Szuperhős Akadémián készül a baljós jövőre

Szuperhős Akadémián trenírozza magát 13 gyerek nanotechnológiai balesetekre meg szörny-támadások elhárítására. A Másnap abszurd előadás székhez szegező jövőképpel: katasztrófára készülő gyerekek játékát állította színpadra a képzőművész/rendező Philippe Quesne. A gyerekek pedig annyira komolyan veszik az egészet, hogy még a rendezői utasításokkal sem tudnak foglalkozni: egyiknek repülőszerencsétlenség órája lesz, a másik füsttel szimulál radioaktivitást, és valakinek még kaját is kell főznie…

gyerekek

„Nincs rosszabb, mint amikor gyerekek színészkednek a színpadon, és nincs lelkesítőbb, mint amikor játszanak.” (De Standaard) A Másnapban Philippe Quesne 13 gyereket állít a színpadra, akik gigantikus, installációnak is elmenő díszletek között játszanak és zenélnek egy órán keresztül. Ebbe a játékba azonban annyira belefeledkeznek ők is, meg a nézők is, hogy a végére egy bizarr disztópiába csöppenünk. A mindenre elszánt nebulók neonjelmezben forgatnak lövöldözős reklámokat, építenek bunkert vagy szerveznek (ellen)támadást. A tanórák közti szünetekben koncertet adnak, megvitatják a stratégiát, és felkészülnek a földönkívüliek és a szörnyek meglepetésszerű támadására; meg a szuperhősök jövőjére, amikor nem csak a túlnépesedést kell megoldani, hanem az agyimplantátumok kérdését is.

gyerek2Az előadás a sok játék ellenére nem gyerekeknek szól: a szereplők feje felett végig ott lebeg a baljós „Next Day” felirat. Most még csak habszivacs megy a szemükbe, de mi lesz másnap, amikor felnőnek? A produkció ezerféleképpen gondolható tovább, több nyitott kérdést, mint fix értelmezési útvonalat kínál a nézőknek.

Philippe Quesne előadásai abszurdak és meghökkentőek, de hatásukra a minket körülvevő világról kezdünk el gondolkodni. Hiszen gúnyos és vicces képei a társadalom apró hiányosságairól szólnak, és könnyen lehet, hogy a valóságban sokkal több hülyeség vesz körül bennünket, mint amennyit ez a 13 gyerek művel a színpadon.

A párizsi rendező képzőművészetet tanult, aztán tíz évig színházi- és operadíszleteket tervezett, kortárs képzőművészeti kiállításokat rendezett. 2003-ban megalapította Vivarium Studio nevű társulatát, amellyel már kétszer is járt a Trafóban: A sárkányok melankóliájával 2009-ben és a Big Banggel 2012-ben. Ennek az előadásnak a rendezésére a belga CAMPO művészeti központ kérte fel, amely már régóta jól ismert a gyerekszereplőket színpadra állító, de felnőtteknek szóló előadásairól.

Philippe Quesne/Campo (FR/BE): Másnap (Next Day)

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program, a Flanders on the move programsorozat keretében.

További információk

http://planning.campo.nu/en/producties/next/text_production

Facebook

https://www.facebook.com/events/1632392860380716/

Honlap

http://trafo.hu/hu-HU/next_day

Trailer

https://vimeo.com/111331487
 https://vimeo.com/132332532
https://vimeo.com/117063738

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?