2017-ben mutatkozik be az ABC-n a Marvel új sorozata, az Inhumans

Azok után, hogy a Marvel végül nem kért az Inhumans filmből, mégis láthatjuk majd a hírhedt földönkívüliek, a Kree-k “ivadékait”, hiszen 2017 szeptemberétől az ABC-n tévésorozat keretein belül mutatkoznak be. Az amerikai közönség lesz olyan szerencsés, hogy IMAX-mozikban is megnézheti az első két részt, a 8 részes első évad azonban semmilyen formában nem kapcsolódik az Agents of S.H.I.E.L.D-hez, melyben az Inhumans komolyabb témaként bukkant már fel. A képregényes világban a különleges, egyedi képességekkel rendelkező mutánsok, az inhumanek 1965-ben tűntek fel, mégpedig a Fantastic Four egyik számában. Eddig úgy lehetett tudni, hogy 2019-ben saját filmet kaptak, de ezek szerint be kell érniük a kisképernyővel.

Egyedülálló a kezdeményezés, hogy IMAX 3D-ben lesz látható az első két rész, eddig csak a Doctor Who-ról és a Trónok harcáról szóltak a hírek, hogy a sorozatok egyes részei a szélesebb közönségnek is moziban nézhetőek. A Marvel egyébként sorozatos fronton elkaszálta 2 évad után az Agent Cartert sajnos, de ott van nekik még az Agents of S.H.I.E.L.D., melyben már a Szellemlovas is bemutatkozott. Nem lenne nagy meglepetés, ha ő is kapna egy saját szériát. Ellenben a Netflixen él és virul a Marvel, hamarosan jön Vasököl és a Defenders is. Remélhetőleg az Inhumans felér majd minőségben ezekhez.

Facebook hozzászólások

You may also like...

2 hozzászólás

  1. vian szerint:

    Sziasztok hogy van ez hogy nem innen hallok először egy kiadásra váró általatok médiatámogatással megjelenő kötetről??
    http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20161118_sci_fi_filmekrol_szolo_magyar_tanulmanykotet_jelenik_meg

  2. solymosgyu szerint:

    És akkor még 6 évadot ki kell várnunk?

Vélemény, hozzászólás?