30 éves Stephen King Az című regénye

1986 szeptemberében érkezett a polcokra Stephen King legendás regény-szériája, mely azóta megélt egy kétrészes TV sorozatot is, Tim Curryvel a démonikus bohóc szerepében. A megjelenés harmincadik évfordulója alkalmából a Galaktika tiszteleg a díjnyertes best-seller előtt.

A címszereplőről

letoltesAz, avagy Pennywise, mint létforma, nehezen írható körül. Egyes források szerint transzdimenzionális entitás, mely gyerekekkel (vagy a félelmükkel) táplálkozik. Huszonhét évente feltűnik a Maine állambeli Derryben, amikor is felébred álmából. Számos képesség van a birtokában, különösen az alakváltás és a manipuláció. Jellemzően táncoló bohóc formájában tűnik fel, ám ez a tulajdonsága is igazodik az adott gyerek fantáziájához, így fel tudja venni Viktor Frankenstein szörnyének alakját, a farkasemberét, vagy egy óriási pókszörnyét.

Eredete ismeretlen, ám feltételezhetően egyidős az univerzummal. A Földre egy aszteroidával érkezett, még az emberiség történelmét megelőzően, és miután a későbbi Derry területén vert tanyát, hibernálva várakozott.

A könyvről

A történet, ahogy a filmekkel is tették az alkotók, két etapra osztható: Az 1957-1958 közötti időszakra, valamint az 1984-1985 közötti időszakra. A cselekmény a Derry nevű amerikai kisvárosban játszódik, ahol rejtélyes gyerekgyilkosságok tartják félelemben a helyi lakosságot. A hatéves George Denbrough papírcsónakja után kutatva egy csapadéklefolyó mélyére nyúl, ahol Az letépi a karját. A fiú hamarosan életét veszti.


Ez egyébként a könyv legikonikusabb pillanata, ráadásul a huszonötödik évfordulóra szerkesztett, limitált kiadású verzió borítóját is képezte.


Az események egy évvel később folytatódnak. Hét kiközösített, iskolatársaik által állandóan bántalmazott gyerek köt barátságot, miután közös hányattatott sorsuk összehozza őket. Van köztük túlsúlyos fiú, egy dadogó, illetve egy srác, akit az anyja meggyőzött arról, hogy asztmája van.

Rövidesen felismerik a tényt, hogy valamilyen formában mindannyian kapcsolatba kerültek már Azzal, ezért úgy döntenek, a végére járnak a rejtélynek. Az amerikai őslakosok módszereivel kiderítik, hogy Az több millió évvel ezelőtt érkezett Derrybe

A kötekedő Henry Bowers és csapata nem hagy nyugtot a kis társaságnak, csakhogy ez egy barátjuk halálához, végső soron pedig Henry megtébolyodásához vezet, amikor a démon manipulálja őt. A Vesztesek hét tagja végül Chüd szertartása által elűzi Azt. Ezután esküt tesznek, ha a szörnyeteg a jövőben visszatér Derrybe, akkor ők is ott lesznek.

1984-ben ismét gyanús gyilkosság történik: három fiatal megtámad egy meleg fiút, majd ledobják a hídról. A letartóztatásukat követően a hatóságok megtalálják a megcsonkított holttestet, bár úgy tűnik, nem minden sérülést a támadók okoztak. Az egyik gyilkos, valamint az áldozat szeretője is megerősíti, hogy a híd alatt egy bohócot véltek látni. Ezzel újabb gyerekgyilkosság-sorozat veszi kezdetét Derryben, mely a Vesztesek Klubjának újraegyesülését vonja maga után.

stephen-kings-it-tim-curry

A minisorozatról (1990)

Az ABC csatornán, november 18-án és 20-án sugárzott epizódok kiemelkedő nézettségnek örvendhettek. A pozitív fogadtatás egy terjedelmes rajongótábort eredményezett. A kritikusok Tim Curryt dicsérték a legjobban, persze a gyerekszínészek alakítása sem hagyta őket hidegen. A kétrészes regénysorozatnak máig nem készült más filmadaptációja, azonban 2017-ben a Stephen King filmek kedvelői egy izgalmasnak ígérkező remake-et kapnak.

A remake-ről

2009. március 12-én a Warner Bros. bejelentette, hogy az Az feldolgozását tervezik, 2010-ben pedig nemhogy újraírták a forgatókönyv tervezetét, de még Guillermo del Toro is úgy nyilatkozott, szívesen megrendezné a filmet (a Kedvencek temetőjével egyetemben), csakhogy egyéb elfoglaltságai miatt erre nem kerülhetett sor.

2012-ben jelentős információk láttak napvilágot a készülő remake-ről:

  • Ugyanúgy két részes lenne, mint az elődje;
  • A Törvény nevében (True Detective) című antológiasorozat epizódjait rendező Cary Joji Fukunaga ülne a direktori székben;
  • A forgatás dátuma 2016 szeptembere lesz;
  • Pennywise szerepére az Útvesztő sorozat első részéből ismert Will Poultert szemelték ki.

Azóta a rendezői pozíciót Fukunagától Andrés Muschietti vette át, ahogy a démon szerepét is végül a svéd Bill Skarsgård kapta, aki egyébként kisfiús arca révén érdekes választásnak bizonyult. Ezen utóbbi fejleményről a Galaktika már egy korábbi cikkében tájékoztatta az olvasóit.

A legjobb hír mégis talán az, hogy a film 2017. szeptember 7-én, azaz egy nappal a tervezett premier előtt fogja elérni a magyar mozikat.

stephen-kings-it-movie

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?