És jött a Doktor: A Doctor Who ötven éve

Minden idők legsikeresebb brit sci-fi sorozata idén ötven éves. Ennek alkalmából egy összefoglaló cikket közlünk le most a Doktor kalandjairól.

Megsemmisíteni. A laikusoknak ez csak egy szó. De a Whovianok (Doctor Who rajongók) mind egyre gondolnak, mikor elhangzik ez a szó akár magyarul akár angolul (Exterminate).

 

Immáron 49 éve megy az a sorozat, ami a britek szinte nemzeti sorozatává vált. Ez alatt találkoztunk sok idegennel, fajjal, robottal, félig robot-félig idegenlénnyel. Jártunk az idő minden síkjában, időben és térben ugrándoztunk. Útitársak jöttek mentek, Doktor arcok változtak, és csak egy dolog bizonyos. Az elmúlt időszakban a sorozat sokat változott és előnyére. A számítógépes technika szépen lassan fejlődött a filmgyártásban így a sorozat is csak egyre élvezhetőbb lett. Mivel idén lesz 50 éves ezért nem mindennapi, de még is rendhagyóan ünnepeljük majd meg mi ­- sci-fi imádók – e jeles eseményt.

Amikor elkezdték, még csak egy oktatói sorozatnak készült. A sorozat nagyon angol. Ezt mi se bizonyíthatná jobban, hogy a BBC kezdte el sugározni 1963-ban. Azóta rengeteg részt megélt, és egy kevésbé jövedelmező filmet is, amit 1996-ban eresztettek rá a mozi nézőkre és rajongókra, majd közel 10 évig tartották talonban a karaktert, azt 2005-ben reboot szerűen újrakezdték, illetve folytatták. Angliában már közel egy éve folyik a promózása a dolognak. És mivel összenőtt az országgal olyannyira, mint a Cobra 11 sorozat Németországgal, vagy éppen a Star Wars  Amerikával. Áthaladunk majd téren, időn és a sorozat áttekintésében sok dologgal fogunk foglalkozni.

Vegyük át, mi is történt fél évszázadon keresztül.

Nem sok sorozat mondhatja el magáról, hogy ilyen hosszú időt megérhetett, és folyamatosan tud újat hozni és sikerrel, ezzel újabb és újjal rajongókat szerez. S vajon mitől lehetett ilyen közkedvelt és sikeres a sorozat? Bizonyára a remek történetek és a Doktor karakterét övező titok is közrejátszhattak. A Doktor az időlord nevű fajhoz tartozik, akik régen eltűntek/kihaltak, és csak ő maradt. TARDIS (röviden: Time And Relative Dimension In Space, magyarul Térben a Relatív Dimenzió és Idő- Sík) nevű rendőrségi telefonfülkéjével időutazik, ugyan is a kaméleon áramkör, ami álcázza a TARDISt, meghibásodott, és míg kívülről kis fülkének mutatja magát, belül sokkal nagyobb. Joggal kérdezheti tehát a laikus néző, hogyan lehet képes egy színész ilyen sokáig eljátszani a Doktor szerepét. A válasz: sehogyan. Erre tökéletes megoldást találtak az írók és a stáb többi tagja. A regenerálódás során arcot/színészt válthatnak, ezzel megőrizve a karakter fiatalosságát, mozgékonyságát és kalandos történetét. A Doktor regenerálódni (újjászületni) is képes, csak ez kisebb mellékhatásokkal jár: az arca megváltozik, az emlékeinek nagy része törlődik. De a két szíve, vagyis az időlord fiziológiai belső rendszere nem változik.

Eddig 11 arcot ismerhettünk meg.

Első Doktor:

A William Hartnell (1963–1966) egy néha mogorva, de jószívű nagyapaféleség, aki mindent megtett volna a Föld védelméért, és unokájáért…

Második Doktor:

Patrick Troughton (1966–1969) nagybácsi szerepű Doktor, mindig viccelődik, sokszor tűnik felháborodottnak, de általában kedves és humoros. Ha probléma merül fel, elkezd furulyázni, és valami gyerekdalt játszik. Ezzel lehetne jellemezni a legjobban.

Harmadik Doktor:

Jon Pertwee (1970–1974) vagány nagybácsi szellemű Doktor. Az a fajta, aki az ellenfeleket előbb leütni hajlamos. Mégis egy tipikusan angol lord, aki szeret történeteket mesélni.

Negyedik Doktor:

Tom Baker (1974–1981): A negyedik, és egyben az egyik legközkedveltebb személyiségű, és talán a leghíresebb Doktor. Állandóan mindenből viccet csinál, de mégis könnyedén legyőzi az akadályokat. Jó barátja K-9, a robotkutya, univerzális fegyvere és szerszáma a szónikus csavarhúzó. Elengedhetetlen a három és fél méteres sálja, kabátja, zselécukorkával teli zsebe és nagyon kócos haja.

Ötödik Doktor:

Peter Davison (1981–1984) egy csendes, bátor és talpraesett Doktor, jóval több érzelemmel, mint a többi inkarnációja. Egy alkalommal a tízedik változata nem kapcsolja be az időpajzsokat, és a két TARDIS összeütközik, így a két Doktor találkozik.

Hatodik Doktor:

Colin Baker (1984–1986) egy eléggé agresszív és rossz természetű személyiség. Kedves és jóakaró, de nagyon könnyen begurul, ilyenkor sérteget és kiabál másokkal.

Hetedik Doktor:

Sylvester McCoy (1987–1989, 1996-os tv is filmben szerepelt), akit legutóbb A hobbit c. film Barna Radagastjaként láthattunk. Egy eléggé komolytalan alak, aki bűvésztrükkökkel kápráztatja el ellenségeit és barátait. Legutolsó útjára ellensége, a Mester hamvaival Gallifreyre tart, amikor egy időzítési hiba miatt San Franciscóban landol a kínai negyedben, ahol egy banda meglövi, majd meghal, így a hullaházban születik meg a nyolcadik inkarnációja.

Nyolcadik Doktor:

Paul McGann (1996-os filmben is szerepelt, illetve pár hangoskönyvben hallhattuk hangját) az egyik legrövidebb életű Doktor. San Franciscóban, egy hullaházban tér magához amnéziásan, majd megmenti a világot a TARDIS kinyitott „Harmónia Szemétől”. Nem tudni, hogyan sérült meg, de eltűnt és egyből a 9. Doktor folytatta a hősködést. Szereti az embereket, mert „mindent meg akarnak magyarázni”.

Kilencedik Doktor:

Christopher Eccleston (2005) a kihagyások után játszotta el a Doktor szerepét, de csak az első évadig. Egy nagyszájú, arrogáns Doktor, aki lebecsüli az embereket, és szerinte tökkelütött faj, ezért védi őket. Valójában érzékeny és magányos, csak nem kívánja kimutatni érzéseit a társainak.

Tízedik Doktor:

David Tennant (2005–2010) Tom Baker után a leghíresebb Doktor, és kétség kívül a legnagyobb rajongótábort tudhatja maga mögött. Egy „tudóspalánta”, aki elmélyülten, vidáman kommentálja az előtte zajló eseményeket. Bőbeszédű és szarkasztikus, nyomás alatt sem veszti el a humorát. Jó kedélyű és önzetlen, talán ő mutatja ki legjobban érzéseit. Barna haja zselészerűen áll előre. Furcsa megjelenésű figura, aki barna ballonkabátban, barna, csíkos öltönyben, vörös, vagy fekete tornacipőben járja a bolygókat. Gyakran simogatja a TARDISt és imádja a banánt. Gyakran ismételt mondatai: „Briliáns!”,  „Allons-y!” (Indulás!), „Molto bene!” (Nagyon jól!)

Tizenegyedik Doktor:

Matt Smith (2010-2013) örökölte Tennant szarkasztikus hangvételét. Enyhén őrült professzor jellegű személyiség. Rengeteg történelmi alakról mesél, mint ismerőse. Csodálja az emberi zsenialitást, és isteníti a csokornyakkendőt. Talpraesett, önzetlen.  Az eddigi talán legszerethetőbb Doktor, aki ért a dinoszauruszok és a csecsemők nyelvén. Legtöbbször elhangzó szava: „Geronimo!”

És a Tizenkettedik Doktor:

Peter Capaldi (2013-???)

A sorozat megalkotói Sydney Newman, C. E. Webber, Donald Wilson és Verity Lambert. Az eredeti sugárzás 1963. november 23. – 1989. december 6. óta rengeteg történetet kaptunk. A Doctor Who filmet 1996. május 12-n mutatták be, de megbukott. A jelenlegi sorozat március 26-án került először a TV-képernyőre. Rengeteg kapcsolódó sorozat és dokumentumfilm tartozik még a történtéhez. A leghíresebb minden bizonnyal a Sarah Jane kalandjai sorozat, illetve a Torchwood, aminek a megalapítását már a második évadban megismerhetjük. K-9 and Company és a K-9 sorozatok kevésbe kedvelt spin-offok lettek, attól függetlenül, hogy a robotkutya kalandjait követhettük nyomon. Az írók, mint a rendezők, részenként és évadonként is változtak. Híres írok is közreműködtek a sorozat folyamatában. Közülük a leghíresebb talán Neil Gaiman, aki eddig két epizódot írt a sorozathoz.

Neil Gaiman

Az utolsó két évadnál viszont egy író keze és elméje munkáját dicsérheti, ugyanis a legtöbb rész írója és rendezője Steven Moffat, aki nem is egy, sikeres BBC sorozathoz írt már történtet. Elég csak a Sherlock széria átiratára és rendezésére gondolni, vagy a Jekyllre.

Steven Moffat

A zseniális zenét Murray Gold szolgáltatja, és varázsolja el vele a nézőt, akár a sorozatot nézi, vagy külön zenei albumként hallgatja az ember.

Az ellenfelek sora sem lebecsülendő. Megtalálható a zöld, E.T szerű slitheen faj, a félig robot dalek, akik a Skaro bolygóról származnak, és a kinézetük erősen hasonló a vécépumpa, egy habverő és egy sószóró elegyére. Találkozhattunk továbbá a síró angyalokkal, akik szobrok, és csak akkor mozognak, ha nem nézik őket, de akkor villámgyorsak. Láthattunk vérfarkast, sykoraksokat, a Csend nevű szervezettel és rémisztő követőivel; a Vashta Nerada mikroszkopikus húsevőkkel, a tömzsi, de hazafias Sontarokkal, a szörnyű teljesen robot és asszimiláló és fejlesztő tudattal rendelkező cybermanekkel.

A cybermenek régi kiadásban

És kihagyhatatlan a Doktor legfélelmetesebb ellensége, ki mindig visszatér, az utolsó időúr a Doktoron kívül: a Mester, ki maga is újjászületett már néhányszor (és még számos ellenfél és faj is akad). A lista végtelen és kimeríthetetlen.

Az eddigi leghíresebb ellenfelek a dalekok és cybermanek

 

Utaztunk tehát időben és térben. Láthattuk a világ és a föld keletkezését és végét. Megmenthettük Pompei néhány lakóját, jártunk a Stonehenge-nél, megmentettük Londont a próbababák támadásától, az égből lezuhanó Titanictól, összeesküvés-elméletektől, vagyis a teljes pusztulástól. Úgy látszik, mindig van, aki megmentsen minket. Ötven éve velünk van, és vigyáz ránk a Doktor. Reméljük még sokáig.

Az 50. évfordulós speciális epizódot türelmetlenül várjuk, de sajnos utána már csak 1 évvel később láthatunk új részt. Egy bizonyos: mi nem fogunk sokat aludni.  Az 50. évfordulós epizód, amit minden Doctor Who fan izgatottan vár, novemberben érkezik, pontosan az évforduló napjára időzítve. Fergetegesnek ígérkezik, és ennek talán a legfőbb oka az, hogy Matt Smith mellett David is visszatér, ami csak további találgatásokat szül majd, hogy mégis hogyan hozza össze a két Doktort Moffat. Minden bizonnyal érdekes és lebilincselő kaland lesz. Izgatottan várjuk.

Tehát előre, Allonsy!

Írta: Szolnok Olivér

Fontosabb Források: IMDB, Wikipedia

A magyar oldal: doctorwhohungary.hu

Facebook hozzászólások

You may also like...

1 Response

  1. Inzume szerint:

    Borzalmas ez a cikk. Mind tartalmilag, mind helyesírásilag. Nem volt senki, aki legalább átolvassa, hogy ne kerüljenek bele olyan elgépelések, hogy “újabb és újjal” például? De ez csak a jéghegy csúcsa. Az pedig, hogy a Doktor inkarnációit veszi górcső alá, egyáltalán nem igaz. Éppen csak megemlíti. De mint már mondtam, borzalmas tartalmilag is a cikk. A felszínt súrolja. De lehet, hogy jobb lenne azt mondani, hogy egy lapulevéllel cirógatja a felszínt. Ahhoz képest, hogy ez egy 50. évfordulóra szánt cikk, csak a 2005-ös indulással foglalkozik, egy bekezdést leszámítva. Még sorolhatnám, mi a hiba ezzel a cikkel. Mert csak az van. Egy olvasó mint rajongó, többet várna el egy ilyentől.

Vélemény, hozzászólás?