A fény és a sötét határán: mágusok a történelemben I.

Az emberiség történelmével egyidös a mágikus erökbe vetett hit, a természetfeletti hatalom keresése. Cikkünkben a történelem leghíresebb, legnagyobb mágusait és alkimistáit követjük nyomon.

Ha minden jól megy, akkor még ezen a héten megjelenik kiadónk gondozásában Diana Wynne Jones Varázsvilágok sorozatának második kötete, a Merlin-összeesküvés. Ebből az alkalomból kolléganőnk, Gavarra összeszedte a 10 legnépszerűbb fantasy varázshasználót, és most ismét a mágia bizonytalan területeire ólálkodunk – csak most a történelem folyamán valóban élt mágusokat, alkimistákat szemlézünk.

10. Az endori asszony: nekromanta a Bibliában

Benjamon West: Saul és az endori boszorkány, 1777

A Közel-Kelet embere, irodalma nem arról híres, hogy képszerűen, minden részletre kitterjedően számolna be az adott eseményekről. A Biblia sem ilyen: nem mindig írja le, ki hogy néz ki, mit hogyan csinál – azoknak, akik írták és olvasták, sokkal fontosabb volt a “ki-mit-mikor”, mint a “hogyan” (mint verbális kultúrákban szokás, a tanító helyezte kontextusba a lejegyzett konkrétumokat). Az endori asszony történetében is az első három dolog dominál: van egy Saul nevű királyunk, akiről megjegyzi az írás, hogy lecsapott a királyságában élő mágusokra, szellemidézőkre, és elpusztította őket – egy kivételével. Az endori asszony megúszta. Kétségbeesésében őt keresi fel Saul, hogy idézze meg neki Sámuel próféta szellemét, mert nem kapott álomban vagy látomásban megerősítést az Úrtól a filiszteusok seregével szembeni fellépésről. A nő cselt sejt: azt gondolja, az álruhás király őt kelepcébe húzni jött, de végül valóban megidézi neki a próféta szellemét, aki annak rendje és módja szerint le is teremti Sault a dolog kapcsán, és előrevetíti a király másnapi vereségét és bukását a csatában (ami meg is történik). Nos, így került be egy ókori sötét mágus, egy nekromanta a Könyvek könyvébe. A történet Sámuel első könyvében olvasható el, a 28:3–25 igehelyen.

9. Panoplisi Zósimos: az első ismert alkimista

Zósimos a III. században élt, hellenisztikus műveltségű egyiptomi vagy görög volt. Az ő nevéhez fűződik az első ismert alkímiai témájú könyv, amelynek témái lefedik a “vizek összetételét, mozgását, a növekedést, megtestesülést és testetlenné válást, a szellemek testből való kihívását és azok abban való megkötését”. Elméletei gnosztikus és hermetikus gyökerűek: úgy véli, már az alkímia elődje, a fémek megmunkálásának tudománya sem emberi eredetű, szerinte azt a földi asszonyokat feleségül vett bukott angyalok tanították meg családjaiknak. (Ezek a földi nőket elvevő bukott angyalok szerepelnek a Bibliában is, leszármazottaikat a héber Nephilim szó jelzi, amelyet “óriások”-ként fordítottak le (“Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” Ter 6,4). Zósimos ehhez a bibliai alapú elképzeléshez társítja a hellenisztikus gnózis-tant: nála az alkímia, a tudomány egyben vallásos, spirituális utazás is, amelyben csak az lehet sikeres, aki lélekben is változik, nem csak a tudományban ér el eredményt. Ezzel talán a legtökéletesebb szintézisét írja le vallásnak és tudománynak: a két dolog nála kéz a kézben jár, a sikeres transzmutáció, a tudomány legnagyobb eredménye csak egy megvilágosodott mester kezei közt történhet meg. Látomásai, mágikus és tudományos szövegei az összes későbbi alkimista számára mérvadóak voltak.

8. Paracelsus: orvos ÉS mágus

Na, erre biztosan sokan felvonják a szemöldöküket. Micsoda? A nyugati orvostudomány egy alapköve, mint alkimista vagy mágus?… Igen, bizony ám! Paracelsus korában az orvos és az alkimista, mint fogalmak még nem feltétlenül váltak szét. Elmélete szerint az ember egészsége két színtértől függött: a mikrokozmosz (ember belső harmóniája) és a makrokozmosz (a Természettel való összhang). Elmélete szerint ezek felborulására meg lehet és kell találni a kellő kémiai gyógyszert. Szembeszállt a korábban évezredekig kitartó elmélettel, miszerint a belső egyensúlyhoz böjtöket és vércsapolást kell végrehajtani: úgy vélte, nem ezek belső felborulása okozza a betegséget, hanem egy kívülről jövő támadás. Aki úgy látja, hogy lényegében ezt gondoljuk ma is tudományos alapokon, annak igaza van…
Emellett Paracelsust hívják a toxikológia atyjának is, híres állítása kapcsán: “Minden dolog méreg, és semmi sem méreg nélkül való. Kizárólag a dózistól függ, valami mérgező lesz-e.”, azaz: jótékony dolgok túlzott bevitele is mérgezéses tüneteket produkál, a rossz dolgok kis mértékű bevitel pedig tehet jót egy szervezetnek. A tudatalatti első tudományos meghatározását is ő jegyezte le. Beutazta Afrika északi részeit, Kis-Ázsiát és Európa javát is a titkos tudás morzsái után kutatva. A legenda szerint különösebben szerény sem volt orvos-mágusunk: keresztnevéből, a Bombastusból vezeti le a mítosz a bombasztikus kifejezést (bár ezt a hivatalos nyelvészet vitatja). Paracelsus szerint a világegyetem egyetlen élő organizmus, melyet egy nagy össz-lélek tart egyben, melynek minden élőlény a része, s amelyet egyesek Istennek neveznek. E nézete miatt érthető módon kicsit összerúgta a port a hivatalos vallásokkal.

Paracelsus mágikus témájú könyvei itt kaphatók magyarul:

http://www.booker.hu/reszletes_kereses/?fejkereso[kereso]=paracelsus

7. Urbain Grandier – a politikai mágus

Grandier paktuma a gonosszal, sátáni tükörírásban, latinul. Alul Grandier aláírása mellett démonok és gonosz lelkek pecsétjei, sorrendben: Lucifer, Belzebub, Sátán, második sor: Astaroth, Leviatán, Elimi. Legalul az aláírás alatt a démon-írnok, Baalberith szignója.

Ez a francia úr egy katolikus pap volt, aki 1590-ben született. A papi pályát valószínűleg csak azért választotta, mert valamiféle biztos megélhetést akart magának garantálni, ugyanis nem igazán iparkodott a munkakörében – a rossz nyelvek szerint viszont a hölgyek körében igen népszerű volt (olyannyira, hogy valóban írt többször is a papi nőtlenség ellen röplapokat és teológiai szintű értekezéseket). Amikor Loudun városának konventje felkérte, hogy lássa el spirituális vezetői posztját, Grandier visszautasította, mire az apácák megvádolták azzal, hogy egy Asmodai nevű démont-ördögöt szabadított rájuk, aki mindenféle csúf dologra vette rá őket. A papot azonnal rabosították és bíróság elé állították, csak hogy ártatlannak minősítették és elengedték. Grandier elkövetett azonban egy nagy hibát.
Nyíltan ellene beszélt a bíborosának, akit Richelieu-nek hívtak… és mindenki, aki látott már Három testőr filmet, vagy olvasta Dumas kolosszális munkáját, tudja, hogy Richelieu-vel nem lehetett packázni. Azonnal ismét perbe fogták, és bár az apácák nem voltak hajlandóak megismételni vallomásukat (felfogták, hogy itt már emberéletről van szó), elítélték Grandiert. A történészek kétféleképp értékelik az eseményt: a többség szerint koncepciós eljárás volt, mindenképp varázslónak, az ördög cimborájának akarták bemutatni Grandiert, hogy, ahogy a bíboros kérte, eltakarítsák az útból. Azonban a történészek egy része úgy véli, Grandier valóban foglalkozott okkultizmussal és mágiával (a korabeli, késő-reneszánsz korai barokk művelt főitől sem volt idegen ez). Persze, ezért még nem kellett volna megégetni, ahogy végül is történt vele. Lakásán lefoglaltak okkult iratokat, egy grimoire-t (varázskönyv), valamint egy szerződést különböző rangú gonosz szellemekkel, ami fordítottan van írva, latinul. Ha nem is eredeti a dokumentum, akkor is sok mindent elárul a korabeli ember vélekedéséről a mágusokról és a varázslatokról.

6. Heinrich Cornelius Agrippa – az igazi

A derék német mágus 1486-ban született. Igazi reneszánsz ember volt: a “kötelező” latin-ógörög-héber nyelvek mellett még egy sor másikon megtanult, foglalkozott egyházjoggal, teológiával, csillagászattal, alkímiával, orvoslással, joggal, mágiával, okkultizmussal – emellett harcolt zsoldosként és tanított egyetemen is. 1510-ben megmutatta háromkötetes összefoglaló munkáját (De occulta philisophia libri tres) Johanes Trithemiusnak, aki kolostorok apátjaként azok kulturális szerepét fejlesztette, és maga is mágus hírében állt. (Valamint Agrippa mellett Paracelsus is volt a tanítványa!)
Arra biztatta Agrippát, hogy tartsa meg magának a könyvet, mely könnyen bajba sodorhatná. Ebben összefoglalja korának okkult gondolkodását, és mindazt, amivel élete során találkozott: a kabbalisztikus tudományok, a gnosztikus hagyomány, természeti mágia, fekete mágia, fehér mágia, jóslás, rituálék, ceremóniák, angyalok (bukott és nem bukott formában)… van itt minden. Ez a könyv állította először a templomos lovagokról, hogy valamiféle mágiához használták a bálványaikat (amiket egyébként megtalálni nem sikerült), és sokkal tudományosabb, mint a korabeli, vagy akár későbbi grimoire-ok: Agrippa eredeti káld, görög és héber forrásoknak is utánanézett, és időnként elegáns szkepszissel szemlél érezhetően babonás részleteket. Agrippát, akárhova is ment, üldözték mágikus érdeklődése kapcsán, híre mindenhol megelőzte. Annak ellenére is ellenségesség követte, hogy a harmadik könyvben elítéli a varázslat-gyakorlást, és kifejti: őt magát pusztán empirikus módon érdekli mindez, nem gyakorló varázsló. Mégis, valahol ő az az okkult szerző, akit már nem az anyagi haszon ígérete vagy az örök élet csábítása indít alkímiai és mágikus kutatásra, hanem a tudás vágya, így eddigi listánkban ő az, aki a leginkább “igazi” mágus. Egy tanítványa, Johann Weyer démonológus számol be haláláról, ami 1535-ben, Grenoble-ben érte.

Grimoire – ahogy elképzeljük

A cikk következő részében Weyerrel kezdünk majd, és a modern kori mágusokat vesszük górcső alá.

Facebook hozzászólások
Adventi naptár

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

1 Response

  1. solymosgyu szerint:

    Ez nagyon érdekes cikk volt.

Vélemény, hozzászólás?

Karácsonyi akció