A Galaktika első negyedéves könyvtervei

 

Nemrég beharangoztuk az év első Galaktika Fantasztikus Könyvének, Adam Wisniewski-Snerg lengyel sci-fi szerző A lator evangéliuma című regényének megjelenését; a könyvbemutatóról is szót ejtettünk,  s ha már ilyen szépen belelendültünk, hát hagyjuk továbbgördülni a szekeret.
Szeretnék bemutatni a Galaktika első negyedéves könyvterveit.

 

 

 

 

Februárban egy nem csupán irodalmi, de társadalompolitikai szempontból is érdekes témát boncolgató regénnyel rukkol elő a kiadó. Brian W. Aldiss Szuperállamáról már említést tettünk, nézzük hát, mit tudunk még nyújtani a tudományos-fantasztikum kedvelőinek.
Szintén februárban jelentkezik a kiadó exkluzív, kereskedelmi forgalomba nem kerülő kiadványa, G.K. Chesterton A vándorló kocsma  című regénye, mely a Galaktika Baráti Kör tagok számára lesz elérhető.


Márciusban Richard Adams The Plague Dogs című regényében hátborzongatóan hiteles, és drámai tolmácsolással két kutya sorsán keresztül kaphatunk betekintést a laboratóriumi állatkísérletek sötét világba, Diana Wynne-Jones Trónörökös című fantasy regényének folytatásában, a Merlin-összeesküvésben Nick Mallory kalandjait követhetjük tovább, végül a sci-fi klasszikus nagyágyú Arthur C. Clarke Földfény című könyvével zárul a hónap.

Az április a könyvek hete Budapesten, ebben az évben immár huszadik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.
A Galaktika, egy nálunk még kevésbé ismert, ám hazájában példátlanul sikeres és népszerű észt SF-szerző, Indrek Halgra történelmi krimijével indítja a hónapot. A Stalker sci-fi díjjal többször is kitüntetett író Melchior-sorozatának első részével szeretnénk bevezetni a szerzőt a hazai fantasztikum kedvelő közösségbe.
Sci-fi kiadóként igen megtisztelő feladat ápolni az orosz tudományos-fantasztikum kultikussá vált szerzőpárosának, Arkagyij és Borisz Sztrugackijnak az életművét; áprilisban a Trojka című regényt adjuk az olvasók kezébe.
A Hugo-, és Nebula-díjas kanadai sztárszerző Robert J. Sawyer WWW-trilógiájának második részével, és Clive Barker Abarat sorozatának harmadik részével köszönünk el az áprilistól.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?