A hét grafikusa: Kato Naoyuki

Ezen a héten a kelet felé tekintünk ki és megnézzük, hogyan is állnak Japánban a sci-fivel és a fantasyvel. Mindezt A hét grafikusának, Kato Naoyukinak segítségével tesszük.

Japanese_Illustrator_Naoyuki_Kato_in_Hsinchu_County,_Taiwan

Kato Naoyuki

Kato Naoyuki  (vagy Katoh: mindkét átírás helyes) 1952-ben született Shizuokában. Illusztrálóként neve számos sci-fi és fantasy történethez kötődik, személye és alkotásai pedig nagy hatással voltak a zsáner későbbi fejlődésére Japánban. Mind a próza, mind a manga/anime sokat köszönhet Katónak.

Egyetemi évei alatt már aktív tagja volt a sci-fi közösségnek, alapító tagja lett a Studio Nue-nek, ami több sci-fi animét is készített, köztük a Space Ship Yamatót (1947) vagy a több szériát is megélt Macrosst. Az animációs filmeken kívül, ahogy az már említve volt, Kato főleg illusztrátorként lett ismert. Legjelentősebb alkotásai közé tartozik Kaoru Kurimoto írónő fantasy light noveljéhez, a Guin Sagához (1979) készített borítók. A 130 kötetet számláló történet egy titokzatos, leopárd maszkos harcosról, Guinról szól, aki nem emlékszik rá, hogy ki ő és honnan jött.

617YTY2ZXNL

A Guin Saga első kötete, a The Leopard Mask

Fontos még megemlíteni egy másik japán író, Yoshiki Tanaka sci-fi regénysorozatát, a Legend of the Galactic Heroest (1982), amihez Kato szintén készített illusztrációkat. Maga a történet a jövőbe visz minket, olyan időbe, amikor az emberek képesek a csillagközi utazásra. Azonban a konfliktusok és a háborúk ebben az időben sem múlnak el: két űrhatalom, a Galaktikus Birodalom és a Szabad Bolygók Szövetsége vívja már 150 éves háborúját a Tejútrendszerben.

Regényeken és animéken túl Kato közreműködött különböző játékok (pl. The Guardian Legend, Super Aleste), magazinok (SF Magazine, SF Adventure) és a nyugati sci-fik japán kiadásainak illusztrációihoz. Többek között ő készített képeket a Dűnéhez és a Csillagközi invázióhoz, amiket főleg a részletesen kidolgozott páncélruhákért kedvelnek. Ezzel Kato nagyban hozzájárult a japán mechák ábrázolás módjához.

dune

Egy Dűne borító

Naoyuki Kato jelenleg is alkot, kiadott már három illusztrációs gyűjteményt, munkáit pedig több díjjal is jutalmazták. Rajzai 2008-ban, majd 2009-ben Seiun-díjat nyertek (egy japán díj a hazai sci-fi v. fantasy műveknek, amit talán a Nebulához lehet leginkább hasonlítani, de hasonlóságot mutat a Hugóval is a szavazásos rendszer miatt), 2014-ben szintén díjjal jutalmazták.

A rövid ismertető végén pedig álljon itt egy válogatás Kato Naoyuki munkáiból. További alkotások itt láthatóak.

1-naoyuki-kato

45a1e1b8b9ec0970b6665e7892a1fb37

24456029406000b300bf3cda333696e3

d90f42ba6bf99de9e6f8513fa2e2c5cf

tumblr_o4ei9vwwVK1s5dlrdo1_1280

A Csillagközi invázióhoz készült rajz

A Csillagközi invázióhoz készült rajz

A MetaGalaktika 3 borítóján is Kato illusztrációja látható

A MetaGalaktika 3 borítóján is Kato illusztrációja látható

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?