A legforróbb kettőscsillag

Egy csillagászcsoport nemrégiben rátalált az eddig észlelt legnagyobb és legforróbb kettőscsillagra. A két égitest olyan közel van egymáshoz, hogy érintkeznek. Ennek két féle végkifejlete lehet: óriáscsillaggá olvadnak össze, vagy fekete lyuk lesz belőlük.

De ne rohanjunk ennyire előre. Először nézzük meg, mi is valójában a kettőscsillag. A jelenség főszereplői az egymás tömegvonzására ható csillagok. Ezek nem mindig érintkeznek, de a jellemző magatartásforma az, ha a két csillag összeér bizonyos időközönként, és folyamatosan forognak, egymás körül keringenek.

A most felfedezett VFTS-352 kategórianevű csillagrendszer azonban sok újdonsággal szolgált kutatócsoportnak. Az „alig” 160000 fényévre lévő kettőscsillag mindkét tagja roppant forró és hatalmas tömeggel rendelkezik. Alig egy nap alatt kerülik meg egymást. A két csillag középpontja nagyjából 12 millió kilométerre fekszik egymástól. Ez azt jelenti, olyan közel helyezkednek egymáshoz, hogy felületük fedésben van, és egy híd alakult ki közöttük. A két csillag tömege a Nap 57-szeresét teszi ki, de kitűnnek még a felszíni hőmérsékletük miatt is, amely meghaladja a 40000 Celsius-fokot.

E kettőscsillag révén megfigyelhető és vizsgálható a galaxisok evolúciója, amely új távlatokat nyithat az Univerzum titkait illetően. Valószínűleg e csillagok hatalmas mennyiségű oxigént termelhetnek, és további olyan elemeket, amelyeket a jövőben vizsgálni lehet.

space - vfts-352

A vámpírcsillagokkal ellentétben nem egymástól szívják el a különböző elemeket, hanem megosztják egymással. Nagyjából egy méretű mindkét csillag, és kb. anyagainak 30%-án osztoznak.

A kutatók szerint két, igen ellentétes végkifejlete lehet a két csillag gigászi táncának. Az egyik, hogy a két test végül összeolvad, és egy hatalmas óriáscsillaggá válik, ami rendkívül gyors forgást eredményez majd. Ha folytatja a gyors forgást, akkor egy hatalmas robbanás lehet a vége, amit hosszú időtartamú gamma-sugárkitörés fog követni.

A másik elmélet szerint a két csillag anyagai „összekeverednek”, és egy új evolúciós folyamatba kerülhetnek, amely végül szupernóva-robbanást eredményez, és fekete lyukak rendszerét hozhatja létre.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?