A sci-fi hangjai: Clint Mansell

„Zene nélkül mit érek én?” – hangzik el Máté Péter klasszikusában. Ezt a kérdést – kis megszemélyesítéssel élve – bármely vizuális médium, legyen az film, színdarab, videojáték feltehetné, hisz az audió kéz a kézben kell, hogy járjon a vizualitással, így alkotva kerek egészet. Hisz gondoljunk csak bele: mennyire lettek volna epikusak a Star Wars űrcsatái John Williams legendás dallamai nélkül, lett volna-e akkora a katarzis a Csillagok között galaktikus nagytotáljai láttán, ha nem szól alatta Hans Zimmer muzsikája. A sci-fi műfajában különösen nehéz maradandót alkotni zenei téren, hisz egy ilyen műben számos érzelem, hangulat váltja egymást. Dráma, akció, humor, az űr sötétsége, mind más és más hangulatot közvetítő aláfestést követel meg, márpedig a felsoroltak mindegyike megtalálható egy jól összerakott sci-fiben, ezt a kavalkádot pedig zeneileg koherenssé kovácsolni nem könnyű feladat. A fent említett két zeneszerzőn kívül nincs is túl sok szakember, aki a műfajban maradandót alkotott, de ezen kevesek között mindenképp számon tarthatjuk Clint Mansellt, aki nem egy alkotáson hagyta ott kéznyomát.

Az 1963-ban született angol zeneszerző karrierjét nem pusztán tehetségének, hanem jó barátjának, a mostanra elismert filmrendező Darren Aronofsky-nak köszönheti, hisz 1998-ban ő kérte meg, hogy szerezzen zenét első filmjéhez. Ez volt a Pi, a szakmai elismerést azonban mégsem ez, hanem Aronofsky következő alkotása, a mára kultuszfilmmé vált Rekviem egy álomért hozta el Mansell számára. A Lux Aeterna című szám egy csapásra prominens zeneszerzővé tette, a dal pedig azóta már kvázi külön létezik a filmtől. Számos feldolgozása született (többek között a Gyűrűk Ura: A két torony előzetesében Requiem for a Tower címen, de a Napfény vagy a Lost egy-egy előzetesében is felcsendül), és az is ismeri, aki egyáltalán nem látta a filmet. Innentől Aronofsky minden filmjéhez őt kérte fel zeneszerzőnek, az együttműködés pedig meghozta gyümölcsét, a 2006-os Forrás című film zenéjéért ugyanis Mansell megkapta a Golden Globe jelölést, amely karrierje eddigi legnagyobb elismerésének tekinthető. A könnyűnek nem nevezhető alkotáshoz zenét szerezni különösen nagy bravúr lehetett, a Forrás ugyanis egy igazi műfaji kavalkádnak tekinthető, melyben egyszerre van jelenen az egzisztenciális dráma, a bibliai elemekkel átitatott fantasy, és az űr ridegségét átéreztető sci-fi, minden témához megfelelő hangzásvilágot kialakítani pedig nem volt könnyű feladat, talán ezért is kapta az elismerést, még ha végül a díjat nem is sikerült elhoznia.

 

 

Mansell eközben zenét szerzett például a CSI: Helyszínelők pilot epizódjához, a Gödör című filmhez, de a nem túl acélos Doom film dallamai is az ő nevéhez köthetők, amire a film minősége miatt annyira nem lehet büszke. Első ízig-vérig sci-fi munkája a 2009-ben készült Hold volt. Az elsőfilmes Duncan Jones BAFTA-díjas alkotása egy holdon dolgozó férfiról szól, a kezdeti kamaradráma viszont a film végére már olyan témákat feszegetett (kiváló színészi és operatőri munka asszisztálásában), mint a klónozás, az emberi élet mibenléte. A mozi hard sci-fi jellegéhez Mansell egy meglehetősen komor hangvételű témát szerzett, mely egyszerre éreztette a nézővel a magányt, a beletörődést, az ürességet. A zene egyszerre vonultatott fel klasszikus hangszereket és elektronikus dallamokat, ez a kollaboráció pedig végre egyéniséget adott a szerzőnek, melyet későbbi nagy dobásában már pillanatok alatt felismert mindenki, aki ismeri a szakember munkásságát.

 

Ez a nagy dobás pedig nem más volt, mint a BioWare világhírű űrtrilógiájának, a Mass Effectnek a 3. része. A játék zenéjéért sokan felelősek voltak, és bár a puszta számokat tekintve Christopher Lennertz, Cris Velasco és Sascha Dikicyan több dalt szereztek, a legjobban sikerült, és dramaturgia szempontjából legfontosabb zenei betétek az ő, valamint Sam Hulick nevéhez köthetők. Például a „Leaving Earth”, mely a képi világgal egybevéve minden idők talán legjobb játéknyitányát képezi, valamint az „An end once and for all”, mely a végjátékot könnyfakasztóan szomorúvá tette azok számára, akik – hozzám hasonlóan – beleszerettek a Mass Effect világába, karaktereibe. Nagy öröm lenne, ha az egész „brigád” visszatérne a folytatásra, mert a Mass Effect 3 OST-jét (Original Sound Track) máig a legjobbak között tartom számon, bizonyára az Androméda galaxist is megtöltenék felejthetetlen dallamokkal, és ki tudja, talán Clint Mansell sem csak a keretes szerkezetért felelne.

 

 

Már csak azért is jó lenne viszont hallani a BioWare új játékában, mert az adatlapja szerint filmek terén nincs kilátásban egy újabb sci-fi mű, tudását olyan alkotásokban fogja kamatoztatni a későbbiekben, mint a Gaslighting, vagy a Loving Vicent, melyek dráma kategóriában indulnak, így újabb űrkalandot maximum az új Mass Effect jelentene. A későbbiekben talán kiderül, kik lesznek a program hangfelelősei, én mindenesetre szurkolok, hogy Clint Mansellre essen a választás, kiváló zeneszerző, aki a jelölések mellett immáron egy fontosabb díjat is megkaphatna végre. Ha másért nem, talán a soron következő Aronofsky-filmért meg is fogja.

Facebook hozzászólások
Affinitások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?