A tengerparti fövenyen vágtattak a komlói dinoszauruszok


A tengerparti homokos fövenyen vágtatott végig kétszázmillió éve a “komlói dinoszaurusz”, a Komlosaurus carbonis csordája. Hátrahagyott nyomaikról az Ichnos című nemzetközi folyóiratban jelentették meg tanulmányukat magyar őslénykutatók.

Az első dinoszaurusz-lábnyomok 1966-ban kerültek elő a mecseki külfejtésekben a Mecseki Kőszén Formációból. Ezt követően újabb és újabb lábnyomokat találtak különböző helyeken, többek között Komló környékén. A lábnyomokat tudományos szempontból először 1983-ban írta le egy tanulmányában Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet paleontológusa, aki azokat Komlosaurus carbonisnak nevezte el. “Komló városa után kapta a nemzetségnevet, a carbonis fajnév pedig a kőszénre utal” – magyarázta Ősi Attila, az ELTE-MTA “Lendület” Dinoszaurusz Kutatócsoportjának vezetője, a taulmány egyik szerzője.

A júliusi Galaktika megjelent! Részletesen itt olvashatsz róla!

1988-ban az ELTE geológushallgatói és a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársai egymástól függetlenül, másutt találtak nagy felületet beborító lábnyomokat. Az egyetemisták feltérképezték, dokumentálták a helyszínt, majd a kőzetfelületet néhány centiméter vastag kőlapok formájában felszedték, s a Magyar Természettudományi Múzeumba szállították.

“A felfedezést követően a leletről Hips Kinga, aki jelenleg az MTA-ELTE Geológiai, Geofizikai és Űrtudományi Kutatócsoport tudományos főmunkatársa és a mostani tanulmány társszerzője, akkoriban még geológushallgatóként számolt be diáktársaival a Természet Világában” – mondta Ősi Attila.

Forrás: MTI

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?