Abaratok közt: Információk az Abarat negyedik kötetéről

Clive Barker amint felépült a kómából, rögtön nekiállt írni egyszerre több könyvet. Számunkra a legjelentősebb az, hogy az új Abarat kötettel is elkészült a mester, és már csak az utómunkálatok folynak. A végleges alcím Kry Rising lesz.

Az Abarat sorozat eddig három részből áll, melyek – hasonlóan Barker további munkáihoz – elég nagy népszerűségnek örvendenek világszerte. Miután Barker tizenegy napot kómában töltött egy balul elsült fogászati beavatkozás után, nekiállt leírni az átélt látomásokat, melyek azóta is kísértik. Ezek valamilyen úton-módon  vissza fognak köszönni az Abarat következő két kötetében is, melyből a negyedik rész első változatán tizenhárom hónapig dolgozott folyamatosan, az orvosi utasítások ellenére. Azt nyilatkozta, hogy az Imajica óta nem volt ennyire izgatott. Cikkünkben összeszedtük azokat az információkat a következő Abarat kötetekről, amiket Barker kiszivárogtatott az olvasóknak.

Clive Barker a ciklus első kötetével.

– A címben szereplő Kry az abarati mágiák gyűjtőneve. Ebből kitalálhatjuk, hogy a regényben el fog szabadulni a varázslat. A szó a „chrysalis”-ból jön, ami a lebkebáb gumójára utal, valamint a Yzil nevű szigetre – KRY YZIL IS.

– Barker maga fogja megfesteni a borítót, ahogy azt a többi kötettel is tette. Az ötödik kötetnek aranyszínű borítót tervez.

– A Kry Rising lesz a sorozat leghosszabb kötete, és egyben sötétebb is, mint a korábbiak.

– Ordasmaró Kaszpar visszatér.

– Barker egy új szereplőről rántotta le a leplet: a Kry őrének megsebesítőjéről, az aranyember Hathnotról, aki „eddig arra várt, hogy előbújhasson a sötétségből”.

– A szerző tervei szerint a negyedik rész befejezése után azonnal nekilát majd az ötödik, befejező kötet munkálatainak. Az ötödik kötet jelenlegi munkacíme: Until the End of Time („Az idők végezetéig”).

– Az ötödik kötet történetét Barker egyik önmagának feltett kérdésére fogja építeni: „Miért élek?”

Az Abarat szigetei (órái)

És hogy mikor fog eljutni a tényleges publikálásig? Ezt még a szerző sem erősítette meg. Mindenkit megnyugtat, hogy nem erőlteti meg magát túlzottan, ezért a tervezett illusztrációkkal és belső festményekkel is ráérősen foglalkozik, kerülve a stresszt. Mi arra tippelünk, hogy 2014 végén, esetleg 2015-ben valamikor megjelenhet angolul. De vannak más fejleményeink is. A szerző nagyon szeretné, ha Abarat világa nem maradna meg a lapokon, hanem eljutna a filmnézőkhöz is, és lehetőleg mind az öt regény megkapná a saját filmjét. Mi ezt egyáltalán nem tartjuk lehetetlennek, hiszen az Abarat nagyon látványos, cselekményes és ötletekben gazdag sorozat.

Haplatán Cuki, a könyvek főszereplője

Mánia Mutter, az Abarat legsötétebb lelkű mágusa

Kremátor Kristóf, Gorgosszium egykori ura, kinek egyetlen gyenge pontja van: a szerelem

Malingó, Cuki leghűségesebb társa

Pajkos János, és a Jánosok

A jelek szerint tehát az Abarat ciklus befejező regényei jónak ígérkeznek. Barker ismét szívét-lelkét beleteszi a munkájába, ezért csak szurkolni tudunk neki, hogy az Abarat könyvei ciklusnak remek lezárást írjon.

Facebook hozzászólások

You may also like...

3 hozzászólás

  1. Vian szerint:

    Gyu remélem olvasod!! Barker lassan elkészül a 4 rész utómunkálataival.
    Szóval ebből látható milyen horror a fogászat……

  2. solymosgyu szerint:

    galaktika: az Imajicát nem fordítanátok le? Előző kérdésemre még kérem a választ.

Vélemény, hozzászólás?