Alien: Covenant – már az előzetes is korhatáros

Hosszas várakozás után megjelent a neten a legújabb, készülő Alien-film előzetese. A 20th Century Fox marketinggépezete úgy döntött, a legnagyobb hatást akkor tudja elérni, ha karácsonyra időzíti a trailert, ami nem éppen erőszakmentes képsoraival hívja fel magára a figyelmet.

A történet szerint a Covenant űrhajó egy távoli elszigetelt bolygóra indul, mert a legénység abban reménykedik, hogy ott egy felderítetlen paradicsom várja őket. Ehelyett azonban egy sötét és veszélyes világot találnak. Amikor rábérednek, hogy egy minden képzeletüket felülmúló veszély fenyegeti őket, menekülni próbálnak.

A hajó kapitányát Billy Crudup alakítja, és ahogy az előre tudható volt, újra szerepel Michael Fassbender is.

Érdekesség, hogy az előzetes közben a Nature boy című dal szól, amelyet eredetileg Nat King Cole vitt sikerre 1948-ban, és azóta számos feldolgozása született, többek között David Bowie is énekelte a Baz Luhrmann-féle Mouline Rouge-ban, de hallhattunk már Tony Bennett és Lady Ga Ga nem mindennapi duettjeként is.

A filmet ezúttal is Ridley Scott rendezi, a mozipremier május 19-re várható.

 

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?