Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Masszaraks, a kifordított világ

Pár évvel ezelőtt, 2010-ben olvastam a Lakott szigetet, a Sztrugackij-fivérek számomra egyik legerőteljesebb vízióját egy afféle poszt-apokaliptikus világról. Azóta sem hagynak nyugodni azok az érzések és gondolatok, amiket ébresztett bennem, s melyeket most megosztanék veled, kedves Olvasó.

Képzeld el, hogy önként és lelkesen nyomod fel a szomszédaidat a hatóságoknál. Annyira igyekszel, nehogy útban légy, hogy jóformán beleolvadsz a falba, s csupán vádló ujjad látszik ki belőle, ahogy egy ajtóra mutatsz. Boldog és elégedett vagy, hogy újra hazád és néped szolgáltad, szinte önkívületben dalolod nemzeted himnuszát, szemed könnybe lábad, majd szétvet a büszkeség.
Újra és újra megteszed, akkor is, ha a saját testvéred, feleséged, barátod lakik az ajtó mögött. Lelkifurdalás nélkül megteszed. Kérni se kell, hisz tisztában vagy a kötelességeddel.
Jó ember, jeles polgár vagy.

Tanultál történelmet, hideglelősen húzod össze magad, eme feltételezésre ugye? Most azt mondod, hogy áááá…, ilyenre te sosem lennél képes.
Egészen biztos vagy benne?!
Egészen biztos vagy magadban?!

Guy Gaal biztos magában, a hivatásában, a pozíciójában. Van katonai rangja, karrierje, presztízse.
Guynak van hite és vannak elvei. Háttere, otthona, családja, igazi élete. Biztonságot nyújt neki a Gárda rendje és fegyelme, értelmet pedig a cél: megakadályozni, hogy a külhoni agresszorok kémei beszivárogjanak, és tönkre tegyék az Ismeretlen Atyák húszévnyi áldozatos munkájának eredményét.
Guy Gaal jó katona és jó ember. Feddhetetlen, megbízható, akinek szavára adnak. Ajánlására a kapitánya minden ellenőrzés nélkül felvesz a Gárdába egy múltnélküli ismeretlent.
Na, ekkor omlik össze Guy Gaal szép világa.
Mert ez a fiú, ez a folyton mosolygó, magas idegen, aki talán hegyvidéki, talán nem, akinek szinte lehetetlenség kimondani a vezetéknevét, ezért mindenki csak Mak-szimnak hívja, akinek úgy tűnik minden elsőre sikerül, és aki hihetetlen képességekkel rendelkezik, fenekestül felfordítja Guy világát.
S ez a legkevesebb.
Kiderül, hogy minden, amit Guy igaznak hitt, hazugság. Kiderül, hogy voltaképpen nincs is hite, de még saját gondolatai sincsenek. Hogy amit a saját elveiként vallott nem mások, mint egy jól kitalált propaganda elemei. Kiderül, hogy az élete, sorsa felett nincs valódi hatalma, de még csak befolyásolni sem tudja, hiszen szinte élete minden mozzanatát is a propaganda irányítja.

Az Ismeretlen Atyák tökéletes módszert dolgoztak ki a polgárok feltétlen hűségének biztosítására. Létrehoztak egy jeladó rendszert, mellyel folyamatosan fenntartanak egy bizonyos sugárzásszintet. Ennek hatására az emberek elvesztik a képességüket arra, hogy önálló véleményt alkossanak bármiről; a propaganda és a sugárzás együtt biztosítja számukra a valódi élet illúzióját.
Néhány emberre viszont nincs ilyen hatással a sugárzás, ők tisztában vannak a valódi tényekkel, és hogy a vezetők – kik maguk is ilyen „korcsok”- nem azok a jóságos Atyák, akiknek mondják magukat. Ezek az emberek egyfajta ellenállást szerveznek, melybe a mi “Mak-szim”-unk is belekeveredik.
A korcsok a tisztánlátásért viszont igen drágán fizetnek. Mindennap, amikor bekapcsolják a tornyokat, iszonyú fájdalmat éreznek, a tehetetlenségig, öntudatlanságig fokozódik a kínjuk. Ilyenkor csapnak le rájuk a gárdisták, legtöbbször „állampolgári bejelentés” alapján. Rövid “tárgyalás” után van, akit átnevelésre ítélnek, van, akit megsemmisítésre.
Egy ilyen megsemmisítési eljárás alatt kéne Mak-szimnak, a tökéletes, de újonc gárdistának átesnie a tűzkeresztségen, bizonyítva elhivatottságát és hűségét.

De Maxim Kammerer nem tökéletes gárdista. Sőt, még véletlenül sem hegyvidéki, még csak nem is ezen a bolygón született, hanem a Földön. A Földön, mely történetünk idején már maga a megvalósult utópia, mondhatni már-már Paradicsom.
Egy űrbalesetet szenvedett felfedező ő, aki muszájból ugyan – hisz mást nem tehet-, de naiv kalandvággyal veti bele magát egy számára teljesen idegen kultúra és társadalom mindennapjaiba. Issza magába az új információkat, villámgyorsan tanul és alkalmazkodik, minden lehetőséget megragad arra, hogy minél jobban megismerje azt a mostoha világot, melyen földet ért.
Naivitása a bárgyúnak ható vigyorral együtt foszlik le róla, ahogy egyre mélyebbre ássa magát új otthona történetébe, ahogy belesodródik egy olyan konfliktusba, amilyet a Földön már régóta csak a történelemkönyvekből ismerni.
Ő is elköveti azt a tipikus emberi hibát, hogy a maga értékrendjét alapul véve elítéli Guy világát, s mindent elkövet azért, hogy alapjaiban változtassa meg azt. Úgy véli joga, s kötelessége segíteni Sarakhs lakóin. Nem gondolja át, milyen következményekkel járhat ez Guyra vagy annak húgára nézve. Hite a maga helyes értékítéletében erkölcsi piedesztálra csücsülteti, mint egy átlagamerikait a boldogult ötvenes években, aki vehemensen fújjolta a “komcsikat”.
Talán pont ezért, nekem mégsem ő a sztori főhőse.

Az én hősöm Guy.
Ő az, akivel fordul egyet a világ, ő az, aki identitását vesztve keresgél új utat, s nincs semmilyen elméleti vagy gyakorlati tapasztalata abban, hogyan is kell azt csinálni… egyedül. Nem lehet biztos abban sem, hogy az alternatíva, ami Makszim oldalán várja jobb, mint az, amit hátrahagy, mégis megy. Nem tehet mást, mert vezető nélkül nem képes élni, dönteni. Makszim hatása alá kerül, s azon túl egyfajta megváltóként kezdi tisztelni.
Guy a tabula rasa, a kezdő lépéseit is elbotló, gyarló ember.

Elsődleges Irányelv? Ugyan már, Makszim nem a Star Trekből pottyant ide, hanem a Sztrugackij fivérek szülötte.
Egy furcsa, szorongást és félelmet ébresztő regény főszereplője. Egy regényé, amin hónapok óta gondolkodom, rágódom; visszatérő álmaim színhelye, a Lakott sziget.
Egy történet, mely maga a megvalósult rémálom lehet minden ember számára, aki még hisz a szabad akarat és döntés szentségében.

Tehát: egészen biztos vagy magadban?
Biztos vagy abban, hogy senki és semmi nem befolyásol? Hogy magad választod az utad és úgy éled az életed, ahogy neked tetszik?
Nos, ha a válaszod igen, akkor már csak pár kérdésem maradt.
Mondd csak mikor is néztél tévét utoljára?
Olvastál újságot, hallgattál rádiót mostanában?

Mi emberek, ha másban nem is de abban nagyon is hasonlítunk egymásra, hogy szükségünk van bizonyos fokú kontrollra, mely voltaképpen minden társadalom alapja. Érzékeny helyzet ez, és nem igen van olyan kultúra az ember történelmében, ahol a tökéletes egyensúlyi állapot létrejött volna.
A szervezettség igénye valamilyen szinten együtt jár azzal, hogy önként átadjuk a hatalmat más embereknek, csoportoknak. Ez lehet erő, de lehet hátrány is. Kihasználhatóvá teszi az egyes embert, a hatalmat gyakorló csoporttal szemben, így a társadalmi megegyezések alapjait törvényekbe foglaljuk.
Mégis, annyi évvel az utolsó nagy háború után is hallani rezsimekről, ahol az emberi jogokat szó szerint lábbal tiporják. Egyezmények szabályozzák a beavatkozás lehetőségeit, s ha a törvények megkerülhetők, akkor a Föld egyes országaiban zajló rémségeket a nappali kényelmes foteljéből nézhetjük végig csak itt és csak most, ölünkben a tálcán habos kakaó billeg a bögrében, jó ízűen esszük étkünk, már a tsunamik és földrengések híre, reaktorkatasztrófák és a móri mészárlás se zavar be étvágyunknak.
Immunizálás ez is.
Sugárzás ez is.
Kontroll ez is.
Hogy Tankcsapdát idézzek:
„Két reklámblokk között, Jézus az égbe költözött”
És valóban.
A mi kifordított világunkban is akadnak makszimok szép számmal, jó szándékuk azonban sokszor megkérdőjelezhető, s nem feltétlenül érdek nélkül való, önjelölt megváltóként nyomják nekünk a frankót.
Az egyszeri ember pedig ül a nappalijában, és azon gondolkozik, hogy érdemes-e felállni a távirányítóért – amit botor módon épp csak annyival messzebb tett le, hogy előredőlve, nyújtózkodva sem ér el-, hisz a másik csatornán egy másik makszim várja a maga igazával.

Rhewa
Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?