Befutott a Szárnyas fejvadász 2049 első előzetese

1982-ben mutatkozott be a vásznakon a Szárnyas fejvadász első része, Harrison Forddal a főszerepben, melyben a Star Wars ásza egy Rick Deckard nevű replikánsvadászt játszott. A kasszáknál bukott, azonban kultuszfilm lett később a Szárnyas fejvadász, hiszen amellett, hogy a cyberpunk műfajára nagy hatással volt, Philip K. Dick regényírót is felfedezte magának általa Hollywood. Ridley Scott azóta is a legszemélyesebb alkotásának tartja, most pedig befutott a második rész első teasere. Ebben kapunk némi hangulati aláfestést, hogy mire számíthatunk a folytatásban. Feltűnik persze Ryan Gosling és maga Deckard, azaz Harrison Ford is a képsorokon, mely Budapesten is forgott.

Aki nem bírná ki androidok nélkül azt, hogy a Westworld 2018-ban visszatérjen, annak csak 2017 október elejéig kell várnia. Hiszen ekkor lesz a Szárnyas fejvadász 2049 premierje a mozikban. Az új részt Denis Villeneuve rendezi, feltűnik majd benne Jared Leto és Dave Bautista is, valamint az eredeti sztorija után 30 évvel játszódik. A Szárnyas fejvadász 2049 története egy olyan zsaruról szól, aki felfedez egy rejtélyes fenyegetést, mely az egész civilizációt romba döntheti. Ebben szorul majd a legendás Deckard segítségére. A világot ugyanis csak meg kell menteni.

Villeneuve pedig már csak azért is jó választásnak tűnik, mert ő rendezte a sokak által az év sci-fijének tartott Érkezést is, melyről kritika itt olvasható.

Facebook hozzászólások

You may also like...

2 hozzászólás

  1. Janesz szerint:

    Huhh…félek tőle. Azért ezt mégsem Dick írta.

  2. mikropolisz szerint:

    [ma este m3 22:45 – űrtörténetek]
    http://www.mediaklikk.hu/2016/12/08/urtortenetek/#

    hehe, visszahozták a narrációt a 82-es változatból! nagyon veszélyes legendákhoz nyúlni. még mindig nem látom, hol lehet kiterjeszteni a sztorit. hangulatot elcsípték, de ettől simán lehet egy profi rajongói film, mint az SW7. mi jöhet ezután? blade runner sorozat? (nem akarok tippeket adni)

Vélemény, hozzászólás?