Blood Drive: Brutális ágyúgolyófutam, vámpírautókkal

Az NBCUniversal kötelékébe tartozó Syfy csatorna egy időben iszonyú magas minőségű tudományos-fantasztikus sorozatokat gyártott, aztán már főzőműsor is több volt a tévéadón, mint a sci-fi. Azóta vagy olyan közönségkedvenc darabokkal próbálkoznak a cégnél, mint a The Expanse, vagy pedig fullba’ nyomják a trash-t. A Blood Drive utóbbira példa, hiszen egy olyan posztapokaliptikus világban járunk, ahol a víz és a benzin hiánycikk, ezért az emberek fogják magukat, és illegális autóversenyen élik ki magukat, ahol a kocsikat vér hajtja. 1999 tehát egy durva év ebben a disztópikus sztoriban, melyben darálják rendesen befelé az embereket, ráadásul a produkció nyakon van öntve egy jó adag meztelenkedéssel is, ez az ágyúgolyófutam azonban a felnőtt szórakozás csúcsa.

bd-2

Míg a Sharknado már bántóan trash, addig a Blood Drive-ot tényleg élvezni lehet, ugyanis annyira a végletekre épít a széria, hogy már a narrátor is keményen beszól a nézőknek, az első percekben. Aztán kapunk egy tesco gazdaságos Megan Foxot, aki törvényen kívüliként kinyír pár izomagyat és még egy rendmániás zsaruval is összezárják, hogy az életükért versenyezzenek. Láttunk már ilyet, ott volt például a Jason Stathames Death Race 2008-ban, annak és a Mad Maxnek az alapjaira épít ez a sorozat, és a rengeteg gore-ral és grindhouse-zal nyakon öntve a pilot megüti azt a szintet, ami a végignézéshez kellhet.

bd-3

Azt a stílust, amelyet a Blood Drive megidéz, Quentin Tarantinoék fejlesztették tökélyre, a Grindhouse és a Planet Terror igazi kultfilm lett, ott is ment a darabolás és a horror, és a készítők azt se szégyellték, hogy a női szereplőket főleg a külsejükért alkalmazták. A Syfy sorozata a főleg az Animal Kingdomból ismert Christina Ochoa és az infantilis Blue Mountain State-ből ismert Alan Ritchson köré épül, akik közül előbbi a testvére kedvéért nyerné meg a 10 milliót, amelyet a legjobb versenyzők kapnak, utóbbi pedig egy helyenként túl komoly rendfenntartó, aki egyszerűen csak túlélne, ha már belerángatták a buliba.

bd-4

Félreértés ne essék, a Blood Drive gagyi, de direkt gagyi és tud is magán röhögni ezért a produkció, amelyért csak hálásak lehetünk. A történet szerint minden egyes versenynap végén meghal az utolsó helyezett, így várhatóan komoly öldöklés lesz még az összesen 13 részes első évadban. A produkció több nagy elődre is észrevehetően kikacsint, hiszen a Grindhouse mellett még a Flúgos futam egyik nagy párosa is észrevehetően képviselteti magát a képernyőn.

A látványvilág egyébként kielégítő, szép a Blood Drive fényképezése, és ami ennél még fontosabb, hogy hangulata is van részben emiatt a produkciónak. Mindezen kívül 110%-ra tolják a készítők a blődséget, csak úgy dobálják lefelé magukról a karakterek a textilt, eközben pedig vérgőzös (és rettnetesen éhes) verdák tépik az aszfaltot. A Blood Drive guilty pleasure, de annak tökéletes, repül is rá a 8/10 és néznénk tovább azonnal, főleg, hogy még a robotzsaruban is megforgatja a kést az első rész.

Alább mutatjuk a trailert is hozzá, tessék csak megnézni!

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?