Bosszúállók: Végtelen háború kritika – A Marvelnek összejött a lehetetlen?

A Vasember 2008-as premierje óta 19 film sorakozott a Marvel Filmes Univerzumában, melyek egy csúcsponthoz, a Végtelen háborúhoz vezettek. Szokták mondani, hogy a tévéipar milyen nagy hatással van a mozira, de ezúttal tényleg tankönyvbe illő példáról van szó. Ugyanis az emberek filmről filmre mintha egy sorozatot néztek volna, úgy bontakoztak ki előttünk ezek a maskarás figurák. A Bosszúállók 3 pedig olyan lett, mint egy nagy évadfinálé, ahol a lassan kifejtett szálak összeérnek és egy közös gonosszal veszik fel a harcot a világmegmentők.

A Bosszúállók: Végtelen háború ott veszi fel a fonalat, ahol a Thor: Ragnarök abbamaradt. Tulajdonképpen azt viszi tovább, hiszen az asgardiak hajóján kezdünk, ahol Thanos végigcsap a megmaradt legénységen. Így többek között Loki és Idris Elba karaktere, Heimdall is fűbe harap. Hulkot nagyon elgyepálják, aki megszégyenülve tér vissza a Földre. Mind az ő, mind pedig Thor karakterfejlődése a film során nagyon érdekes. A Taika Waititi által rendezett filmre építve Hulk olyan mint egy sértődött óvodás, aki nem hajlandó előjönni, így az ő figurája egyre inkább kezd különválni Bruce Bannertől. Thor mindezzel szemben a Marvel egyik legizgalmasabb és legerősebb hősévé avanzsál, aki A galaxis őrzőivel összeállva elindul, hogy új fegyvert kovácsoljon magának.

A film több történetszálat mozgat, ezeken pedig olyan hősök találkoznak, akiknek az interakciói mindenképp újdonságnak számítanak. Vasembert, Pókembert és Doctor Strange-et felküldi a Bosszúállók 3 az űrbe, sőt még az Iron Spider bemutatkozását is láthatjuk. Ők többek között Űrlorddal egészülnek ki, hogy ott csapjanak le Thanosra, ahol kevésbé számít rá, a szülőbolygóján. A Végtelen háborúban rengeteg hős meghal, illetve kámforrá válik, a készítők azonban nem merték meghúzni azt, ami a filmet igazán tökössé tette volna. Ez pedig Vasember kinyírása. Ennek ellenére drámából nem volt hiány itt se, hiszen Peter Parker halála úgy is drámai tudott lenni, hogy mindenki tudja, hogy a karakter még visszatér, a Homecoming ugyanis folytatódik.

A Végtelen háborúban Wakanda a harmadik olyan hely, amely említést érdemel, hiszen itt a Vízióval “szenvednek” Steve Rogersék, hogy a homlokában lévő követ meg ne szerezze Thanos a kesztyűjébe. A helyszín már a Fekete Párducban is izgalmas volt, az itt szereplő hősök azonban Skarlát boszorkány kivételével mind súlytalanok maradnak. Ez elég szomorú, hiszen a Hulkbuster páncéllal küzdő Bruce Banner is jelen van a csatákban, az egész viszont akkor kezd el csak ütni, amikor Groot, Rocket és Thor megérkeznek rendet tenni.

A Marvelnek egyértelműen sikerült a bravúr, hiszen végre összehoztak egy olyan ellenséget az őrült titán személyében, akivel még azonosulni is lehet. Az eddigi főgonoszok motivációi egy mondattal elintézhetőek voltak, az új Bosszúállók azonban egy olyan Thanost mutat be, akinek vannak érvei a fél univerzum elpusztítása mellett. A végén pedig a gonosz győz. Ez a legtöbb basic mozibajárót megdöbbentheti, de főleg azokat, akik nem láttak még kábeles sorozatokat. Elég csak a Trónok harcát emlegetni, ahol mindenki megette, hogy Ned Stark a főszereplő, az első évad 9. részében pedig simán lefejezték a lovagot.

Innen hogyan tovább? Alig maradtak hősök, akik felvegyék a kesztyűt a megpihenő Thanosszal, így a végefőcím után nem volt talán annyira meglepő, hogy Nick Fury hadba hívta az aduászt, Captain Marvelt. A Végtelen háború nagy erőssége, hogy a cliffhanger ellenére se érezni félig befejezett filmnek, simán megállja a helyét a kaland a saját lábán is, bár a legtöbb utaláshoz követni kellett az elmúlt években az MCU fő csapásvonalát.

Az új Bosszúállók film látványvilága csillagos ötös lett, a drámai és sokszor vicces sztori pedig még többet emelt a film nívóján. A verekedések és akciójelenetek remekül lettek összerakva, látszott, hogy a Russo testvérek tényleg beleadtak anyait-apait a finálé felvezetésébe. Helyenként meg is lehetett lepődni a filmen, főleg a szereplők erőviszonyait tekintve, ki gondolta volna, hogy az egykori Amerika Kapitány például ennyire nem ér majd semmit Thanos ellen?

A hősök most elbuktak, de talán 2019-ben felállnak, amikor jön a Bosszúállók 4, a szuperhősös filmek aranykorának pedig nem mostanában lesz vége, hiszen az USA-ban az első hétvégén 250 millió dollárt, világszerte pedig 630 millió dollárt hozott a kasszáknál. A DC-nél foghatják a fejüket.

Értékelés: 9/10

Facebook hozzászólások

You may also like...