Bukik az evolúcióelmélet?

Egy új lelet, így vagy úgy, de mindenképpen át fogja írni az emberi faj őstörténetéről alkotott képünket. Egy pattintott kő dobódárdát találtak ugyanis nem rég, mely 85.000 évvel a Homo Sapiens megjelenése előtt készült!

Több lehetséges következménye is van a dolognak, mind megdöbbentő. Az egyik esetleges magyarázat az, hogy a Homo Sapiens JÓVAL idősebb faj, mint eddig hittük, ami teljesen felborítja a kialakulásával kapcsolatos evolúciós nézeteket és elméleteket.

A másik igen valószínű magyarázat az, hogy egy, a Homo Sapiens előtt létező, nála primitívebb faj is létezett, mely képes volt bonyolult eszközöket előállítására és ügyes felhasználására – eddig ilyen fajról nem tudtunk.

Ekkortájt az aktuális előember, a heidelbergi ember nevű faj élte Afrikát, Európát és Nyugat-Ázsiát (amely faj 600.000 évvel ezelőtt jelent meg). Viszont sikerrel el is tűnt, sokak szerint továbbfejlődve egyrészt neandervölgyi emberré Európában és Ázsiában, másrészt Homo Sapiensszé Afrikában.

A heidelbergi ember arcának rekonstrukciója

Ez az új kutatás, amely a pattintott lándzsahegyekre koncentrál, a legfrissebb PLOS One-ban jelent meg. A 280.000 éves eszközöket az etiópiai Gademotta kőkori lelőhelyen ásták ki.

A Kaliforniai Berkeley Egyetem Humánevolúciós Kutatóközpontjának munkatársa és csapata elemezte a fegyvereket, melyekről megállapították, hogy a környéken könnyen fellelhető obszidiánból készítették őket. Pattintott lándzsaheggyé kellett formálniuk és az előre elkészített lándzsanyelekre illeszteni meglehetős bizonyossággal. Minden ezt olvasó Homo Sapiens tegye a szívére a kezét, és becsülje meg, képes lenne-e erre olyan minőségben, hogy utána komoly veszélyt is jelentő állatokra vadászhasson azzal a lándzsával…

A kérdés az, hogy a heidelbergi ember egy különlegesen okos példánya alkothatta-e meg ezeket a fegyvereket?

A kutatást vezető Sahle szerint előfordulhat.

“A technológiai fejlődés nem jár kéz a kézben az anatómiai fejlődéssel, az eszközök fejlődése korábban is elkezdődhetett.”

Tehát erősen valószínű, hogy az ilyen eszközök megalkotásához szükséges intelligencia megelőzte a mi testünk kifejlődését. És hogy miért pont Etiópiának ezen a részén találhatóak ezek a kifejezetten minőségi és rendkívül ősi leletek? Sahle szerint akkortájt a környéken élelem is nagy mennyiségben volt elérhető, valamint igen jó minőségű alapanyagokhoz lehetett hozzájutni minimális munkával. Az élelembőség nagy lélekszámhoz vezetett – a sok itt élő heidelbergi emberből nagyobb eséllyel születhetett kiemelkedő intelligencia. Emellett egy hatalmas tó is elterült itt abban a korban, amely stabil vízellátást és élelmiszerforrást jelentett. Ha nem kell aggódni az éhség miatt, akkor ott el lehet kezdeni más dolgokon gondolkodni – ez mindig is így volt az ismert történelemben is. Így stabil foglalkozási körök alakulhattak ki, ez pedig szakosodást – fejlődést jelent.

Még folynak a kutatások, de ami biztos, hogy ezeket a fegyvereket nem közelről döfték a vadászott élőlényekbe (ahogy a neandervölgyiek tették), hanem távolról hajították el.

Jelenleg a kutatók úgy vélik, az a lehetőség a valószínűbb, hogy egy heidelbergi fajba tartozó ember alkotta a lándzsákat, de további kutatások folynak a helyszínen, hogy a másik alternatíva lehetőségét, a kelleténél 85000 évvel hamarabb megjelenő Homo Sapiens jelenlétét is kellőképpen körüljárják.

forrás: news.discovery.com

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?