Csúcshatás – Debütál az új sorozat

Az elmúlt években nagy divatnak örvendtek a klasszikus filmek újragondolásai. Rengeteg filmtörténeti darabot „modernizáltak”, vagy bújtattak más köntösbe, a nagyobb bevétel érdekében. Az is cél, hogy a nézők mai szemmel is megértsék az egykor (talán még ma is) aktuális társadalmi, gazdasági témákat. De inkább az előbbi jellemző: a régi filmeket leginkább modern látványvilággal turbózzák fel.

Mostanra új trend ütötte fel a fejét, ami kicsit felhasználja mindazt, amit fent említettem, de valamit hozzá is kíván tenni. A nagybevételű mozisikerek kezdenek a kisképernyőre áttérni, és ez nem feltétlenül baj. Azonban ami belefér egy nagyjából kétórás filmbe, nem biztos, hogy megállja a helyét egy többrészes, esetleg évados sorozatban. Eddig viszont nem úgy néz ki, hogy probléma lenne belőle, hiszen a 12 majom sorozat-adaptációja is egészen jól sikeredett, és hamarosan indul a Különvélemény szériája is.

limitless

A 2011-es mozisiker után – szeptember 22-én debütált a Csúcshatás kisképernyős változata. Bradley Cooper végre kitört a skatulyából, miszerint „ő az a tag a Másnaposokból”. Olyan önálló főszerepet kapott, amit valóban megérdemelt, és megmutathatta színészi tehetségét. A film kellemesen ötvözte az enyhe sci-fit a pörgős akcióval és a kevésbé komor, de elgondolkodtató thrillerrel. Ezt a receptet akarja a CBS továbbvinni a sorozattal is.

Főszereplőnk, Brian (Jake McDorman) sosem volt szent életű, és nem is tudott felmutatni semmit életében. Apja súlyos beteg, és ez mélyen elgondolkodtatja. Kezdi belátni, hogy elfecsérelte életét, és bárhogy akarja, képtelen apjának segíteni. Ám összefut régi barátjával, akitől kap egy szert, ami újra felnyitja szemét, és másképp tekint a világra. Az agya minden rejtelme kitárul előtte, végre úgy érzi, bármit megtehet, és minden korlát megszűnik benne. Csak nem tudja, ezzel mibe nyúlt bele.

Az FBI az NZT-48 nevű csoda-drog után nyomoz, Rebeccával (Jennifer Carpenter) az élen, akit a Dexterből már jól ismerhetünk. Briant gyilkosság gyanúja miatt üldözik, és az NZT segítségével próbálja tisztázni magát.

A sorozat rendszeresen feltűnő karaktere, a 2011-es film főszereplője, Eddie Morra lesz, akit továbbra is Bradley Cooper játszik.

A pilot epizód alapján nagyszabású következtetéseket nem lehet levonni. Remélhetőleg a többi rész is olyan adrenalinnal fűtött lesz, mint az első, és kialakul belőle egy vérbeli thriller-sorozat.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?