Egy csomó fontos dolgot bejelentettek a 2017-es BlizzConon

A BlizzCon immáron 11. alkalommal került megrendezésre és hihetetlen bejelentések sorával vett le mindenkit a lábáról a Blizzard. Minden Blizzard játék szerelmesének  tudtak a kékek valami újat ígérni, így most számon is vesszük a cég terveit a 2018-as évre.

Kezdjük a Blizzard legöregebb játékával, a Starcraft II-vel. A játék november 14-től teljesen ingyenes. Az online része a játéknak és a Terran egyjátékos kampány mindenki számára elérhető lesz, bár a többi faj sztorimódjáért fizetni kell majd. Lényeg a lényeg, hogy most már még egy ranglétrát tudunk majd megmászni az internetes versenyjátékok között, ráadásul teljesen ingyen.

A Heroes of the Storm sokak meglepetésére még mindig él, a Blizzard pedig  makacsul ragaszkodik ehhez a MOBA játékhoz, mondván, hogy Amerikában még valamelyest felkapottnak mondható. Ugyan a tengerentúlon többen játszanak a játékkal, még mindig elenyésző számmal képviseltették magukat a HoS fanok az eseményen, pont mint tavaly. A HoS-ba új hősök érkeznek, Hanzo és Alexstrasza személyében, bár a hype nem nagyon érezhető. A Blizzardosok ennek ellenére egy mutatós kisfilmmel igyekeztek kedveskedni a nézőknek.

A kékek egyik legmenőbb játéka, az Overwatch is egy komoly frissítést kapott, hiszen érkezik egy új hős, Moira.

Moira egy meglehetősen sokszínű játékstílust hoz az asztalra, hiszen nem csak éleszteni, hanem támadni is többféleképp tud, így aránylag könnyen megvédi magát a csatatéren. Mindenképpen érdekes módon fogja Moira megváltoztatni az Overwatch metát, de addig jó időbe telhet rendesen kitanulni az új hőst. Valamiért Moira megjelenése, és a karakter működése nagyon emlékeztet a Paladins hőseinek az esztétikájára és játékmenetére, de lehet csak első blikkre tűnik így, és az új skinjeivel egy teljes egészében Overwatch-szerű hőst kapunk. A karakter már kipróbálható a PTR-on.

Mindemellett Reinhardt kapott egy saját kisfilmet, amely egész meghatóra sikeredett. Ezt is érdemes megnézni, alább látható. Az Overwatch játékosai 2018-ban további újdonságokra számíthatnak, érkezik majd egy theme park alapokra felépített új map, valamint új default skineket kap a hőslövölde több karaktere. Ezek egyébként a sima loot boxokban lesznek elérhetőek.

A Hearthstone szerelmesei sem maradnak hír nélkül, hiszen érkezik az új kiegészítő, a Kobolds & Catacombs, amely a népszerű asztali szerepjátékok érzését hozza a kártyajátékba.

A World of Warcraft is egy újabb kiegészítővel jelentkezik, a Battle for Azeroth-tal, amihez a trailer videót már kézhez is kaptuk.

Sokaknak talán a legnagyobb hír, hogy végre érkeznek a World of Warcraft Classic szerverek, ahol majd a régi World of Warcraft vanilla játékkal játszhatunk az új kiegészítő helyett. A WoW-osoknak már évek óta nagy szívfájdalmuk, hogy nem játszhatnak a World of Warcraft régi változataival, de végre a sok lúd Blizzardot győz, hiszen a közeljövőben már elő is fizethetünk az új-régi szerverekre. A 20-30-as éveinket tehát éppen úgy tönkretehetjük a WoW-val, ahogy a tinédzser korunkat is tettük.

 

Facebook hozzászólások

You may also like...