Egy generáció prófétája – William Gibson müvei

William Gibson egyszerre remek író és az ellenkultúra prófétája, valamint akaratlanul a közeljövő nagy technológiai újításainak egyik megálmodója lett. Történeteit milliók olvassák világszerte, világai pedig rengeteg írót megihlettek, akik később maguk is sikeressé váltak. Ezek közé tartozik Neal Stephenson és Cory Doctorow is. Cikkünk első felét az SFblogon olvashatjátok!

Az 1980-as évek végére azonban már több, a mozgalmat elindító szerző elzárkózott a cyberpunktól, mert az ellenkultúrából átcsapott mainstreambe, és mindenki a Neurománcot akarta újra megírni. Gibson alkotási vágya nem csökkent, de ezúttal az alternatív történelem felé vette az irányt, egész pontosan a retro-futurizmus irányába. Bruce Sterlinggel közösen megírták A gépezetet, ami 1990-ben meg is jelent. A regény sikeresnek bizonyult, és a mai napig a steampunk műfaj kötelező olvasmányának tartják. Azonban a mester nem tudott sokáig távol maradni a cyberpunktól, és 1993-ban meg is jelent a Híd-trilógia nyitókötete, a Virtuálfény.

 

A Virtuálfény több ponton is igyekezett módosításokat közölni a cyberpunkon. A főellenségek például nem cégek és mesterséges intelligenciák voltak, hanem inkább a virtuális hírességek és maga a média. Éppen ezért érezhetjük kissé visszafogottabbnak is. Az Idoru (1996) folytatta ezt a hagyományt, és bemutatta a trilógia befejező részében, A holnap tegnapjában (1999) is szereplő virtuális dívát, Rei Toeit. Ha alaposan megfigyeljük a Híd-trilógiát, rájövünk, hogy Gibson egyre inkább igyekszik megjósolni a közeljövőt hitelesen, és nem nagy távlatokban gondolkodni. Ez végül oda vezetett, hogy az Idoru megjelenése után nem sokkal fel is bukkant egy virtuális díva Japánban, Kyoto Date.

 

 

Ezután Gibson még realistábbra vette a stílust, és belekezdett a techno-thriller Blue Ant-trilógiába. A mai világunktól csak egy icipicit elrugaszkodott történetet Gibson azzal magyarázta, hogy a modern sci-fi nem a jövőt kutatja manapság, hanem a jelent vetíti ki elénk a jövőbe. Ezzel betört ugyan a mainstreambe, de korábbi rajongói közül sokban váltott ki negatív érzéseket a Trendvadász (2003), az Árnyvilág (2007) és a Nyomtalanul (2010). Ezután egy esszékötet következett tőle, de a rajongók várták kedvencüket, hogy mikor fog legközelebb kitalált történetet írni a mester. Az idő pedig elérkezett.

 

William Gibson és Cory Doctorow

 

A The Peripheral című, jelenleg készülő regényével Gibson visszatér a sci-fi világába. Állítása szerint két kitalált jövőben fog játszódni a története, de egyebet nem árult még el. Mi türelmesen várjuk, mit tesz le legközelebb az asztalra a mester. Ígérete szerint azok, akik a gibsoni jövőt kedvelik, nem fognak csalódni. Mi pedig nem is szeretnénk.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?