Elfelejtett stadionok

Nem minden stadion vészel át annyi évszázadot, évezredet, mint például a római Colosseum. Vannak, amelyek már akkor hanyatlásnak indulnak, mikor az utolsó ott tartózkodó emberek eltávoznak a sport szentélyéből. A huszadik században épült stadionok nagy részében manapság a természet viharai dúlnak, s nem a szurkolók éljenzésétől visszhangzik az aréna. A következőkben néhány hátborzongató, víziószerű példát mutatunk ezek közül.

Elsőként a Hitler tervezte 1936-os berlini olimpia helyszínének fotóival ismerkedhetünk meg, az összkép felidézheti a haláltáborok nyomasztó, riasztó hangulatát. Érdekesség, hogy először ezen az olimpián szerepelt kézi- és kosárlabda, valamint kajak-kenu.

Az 1972-ben Münchenben megrendezett olimpia helyszíne is hamar pusztulásnak indult. Sajnos ez az olimpia a túszdráma miatt maradt meg leginkább az emberek emlékezetében, ugyanis a Fekete Szeptember névre hallgató terrorista alakulat túszul ejtett izraeli sportolókat, tragikus haláleset is történt: két sportolót megöltek

Következő állomásunk Finnország fővárosa, Helsinki, ahol 1952-ben tartottak olimpiát. Az egész világ felfigyelt arra ezen az olimpián, hogy a magyarok mennyire kitartó és kiváló sportolók, számos előkelő helyezést értünk el ekkor.

Bár csak hat év telt el a 2008-ban tartott pekingi olimpia óta, a stadion már-már az enyészeté. Érdekes megjegyezni, hogy ez az egyik legnagyobb költségvetésű olimpia volt, mintegy 43 milliárd dolláros költségvetésével.

A cikk folytatása itt olvasható.

Facebook hozzászólások
Kifordított világ

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Karácsonyi akció