Elkezdődött a Wayward Pines, a FOX új sorozata

Wayward Pines címmel új sorozat indult a FOX-on. A pszichothrillert korábban egyfajta új Twin Peaks-nek titulálták, az első részek bemutatása után azonban kiderült, hogy ez a sorozat másra helyezi majd a hangsúlyokat. Viszont így is az év legjobbjának ígérkezik.

A Wayward Pines az azonos című könyv TV-s adaptációja, amelynek a producere M. Night Shyamalan. Akinek nem csengene ismerősen a neve, neki köszönhetjük a Hatodik érzéket, A sebezhetetlent és a Falut is, de az utólag már melléfogásnak bizonyuló Lány a vízben, Az esemény és Az utolsó léghajlító is az ő keze munkáját dicséri. Hogy a siker biztos legyen, a főszerepre sikerült meggyőzni az Oscar-díjra is jelölt Matt Dillont, de a sorozatban feltűnik még az Oscar- és Emmy-díjas Melissa Leo, Terrence Howard, Toby Jones és Juliette Lewis is.

A történet szerint Ethan Burke titkosügynök azzal a küldetéssel érkezik Wayward Pines városába, hogy megtaláljon két eltűnt szövetségi ügynököt. Ám minden egyes lépés, amely Ethant közelebb viszi az igazsághoz, eltávolítja korábbi hétköznapi életétől, mígnem kénytelen lesz szembenézni a szörnyű valósággal, hogy talán soha nem jut ki élve a városból…

A sorozatból tíz részt készítettek, az utolsó előtti epizódot pedig Antal Nimród rendezte.

Facebook hozzászólások

Fox-y

"Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás." EP

You may also like...

2 hozzászólás

  1. solymosgyu szerint:

    Ez horror. Ilyet nem nézek.

  2. Fox-y szerint:

    Aaaa. Csak thriller 😉

Vélemény, hozzászólás?