Érdekességek a Firefly forgatásáról

A Fox által túl korán elkaszált, de azóta is nagy sikereknek örvendő Firefly rengeteg rajongót szerzett. Van azonban pár érdekes információ, amiket lehet, hogy a fanatikusok egy része sem ismert. Következzen most egy pár ezek közül.

Sokan tudhatják, hogy a történetben szereplő Szövetség Amerika és Kína egyesüléséből jött létre, és hogy a sorozatban gyakran hallani kínai beszédet (és káromkodást) az angol (vagy szinkronos verzióban a magyar) mellett. Ez azonban másodlagos célt is szolgált: így igyekeztek átjuttatni a sorozatot a kínai cenzúrán.

Nem csak Ázsiába próbálták a rendezők eljuttatni az „űrwesternt”: a Serenity és a Firefly egy-egy példánya ugyanis a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is megtalálható.

Bár más filmek és sorozatok is újrahasznosítanak kellékeket, vagy akár egész helyszíneket, Joss Whedon showja ezt mesteri szintre emelte. A harmadik epizód (Bushwacked) egyik fő helyszíne egy az egyben a Power Rangers régi forgatásából került ki, de a Szövetség katonáinak fegyvere, páncélja, valamint Jayne kedvenc puskája, Vera is más alkotásokból lett kölcsönözve.

Lehet, hogy nem csak kellékeket kölcsönöztek? Bár a producer szerint a hasonlóság csak a véletlen műve és ő nem is hallott soha az Outlaw Star nevű animéről, River Tam karaktere majdnem teljes egyezést mutat a rajzolt Melfinával. Még a történetben is találhatunk párhuzamot.

Van viszont pár dolog, amiben Whedon teljesen a saját útját járja. Az űrben játszódó jelenetek a legtöbb filmben zajosak, robbanásokkal, hajtóművek üvöltésével tarkítottak. A Firefly-ban azonban minden némán, maximum zenei aláfestéssel zajlik, hiszen mint tudjuk, az űrben nincs levegő, így nem terjed a hang. Egy pont a realizmus javára.

Ha már a realizmusnál járunk: Tudjátok, miért tűnik olyan valóságosnak a hajó fedélzete? Mert tényleg valóságos. Két részletben ugyan (felső és alsó fedélzet), de az utolsó konzolig és berendezési tárgyig felépítették. Sőt, a szereplőgárda (akik máig szoros barátságot ápolnak) az űrhajó egyik termében múlatta az időt két felvétel között.

Egyébként ők voltak azok is, akik minden epizód hátterébe becsempésztek egy karbonitba fagyott Han Solo figurát is. Nem tudjuk, hogy viccből, vagy tisztelgésből a legendás csempész iránt… Egy másik különleges történettel rendelkező tárgy a nyolcadik rész (Out of Gas) nagy piros gombja. A felvételek utolsó napján a Wash-t alakító színész, Alan Tudyk elvitte a gombot és elküldte Joss Whedonnak egy filmbeli idézettel együtt. A szöveg így szólt: When you get your miracle, just hit this. Avagy „Ha megtalálod a csodádat, csak nyomd meg ezt.”

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?