Földönkívüli építmény keringhet egy csillag körül

Lehet, hogy az emberiség felfedezett egy intelligens földönkívüliek által épített hatalmas struktúrát, amely egy csillag körül kering, egy messzi-messzi galaxisban. Akár egy sci-fi is kezdődhetne így – csakhogy ez most a valóság.

A Kepler űrtávcső már számos exobolygót, és a Földhöz többé vagy kevésbé hasonlatos planétát észrevett már működése során. A KIC 8462852 nevű csillagot még 2009-ben fedezték fel 1500 fényévnyire tőlünk, és többször is újraszámolták a kapott adatokat. Több évnyi megfigyelés után egyértelműen rájöttek, hogy valami kering körülötte. A csillag fényének néha csaknem 22%-át is kitakarja, szóval nem kis dologról lehet szó.

A tudósok nem adják egykönnyen magukat, és sorra gyártják a különféle elméleteket, amik magyarázatot adhatnak a hatalmas keringő objektumra. Sajnos (vagy szerencsére) eddig minden ötletet elvetettek. Még a legvalószínűbb teória – miszerint üstökösök keringhetnek a csillag körül – sem magyaráz meg mindent.

Itt kerül a képbe Jason Wright, a Penn State egyetem csillagásza, aki hajmeresztő ötlettel állt elő. Szerinte lehetséges, hogy a csillag körül egy földönkívüliek által épített megastruktúra keringhet, ami például egy többszázezer kilométer átmérőjű napelem is lehet. Wright elmondása szerint

úgy néz ki, mint amit egy idegen civilizációtól várnánk.

Noha a földönkívüli értelmes élet az utolsó dolog, amivel csillagász magyarázatként előhozakodhat, Wright tudóstársai nem dobták az ötletet a kukába. Januárban rádióteleszkóppal vizsgálnák a csillagot, értelmes lények rádiójele után kutatva.

Leghamarabb jövőre tudjuk meg, valóban valamiféle idegen megaépítményekről lehet szó, vagy találnak egy – eddig ismeretlen – természeti jelenséget, amely az űr végtelenjében előfordulhat.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

5 hozzászólás

  1. mikropolisz szerint:

    csakhogy elért ide is..
    ez az UFO-hype október 15-én robbant ki Jason Wright-nak köszönhetôen. A cikket szeptember 14-én tették fel az arxiv-ra. Itt jön elô, hogy mekkora jelentôsége van az embernek a mérési sorozaton túl. Az origon lévô cikk jól értelmezi az eseményeket: http://www.origo.hu/tudomany/20151016-kepler-csillag-felfedezes-urtavcso-idegenek.html

    arra elég volt, hogy a Sparks-ot rögtön áttekerték erre a csillagra.
    az a mondat kétségtelenül igaz, h “ilyesmit várnánk el egy K-II-es civilizációtól”.
    az idôbeli elôrejelezhetôség “mentheti meg” a tudományos szemléletet ez esetben [bár az UFO-hívôk fantáziája kimeríthetetlen].
    mutassanak fel további anomáliákat, pl. hogy a csillag spektruma nem szokványos. az energia nem vész el csak a spektrum más helyeire vándorol.. ilyesmiket.

    ilyet még nem láttunk.. a csillag sugara 1,58x nagyobb a napénál, egy 22%-os kitakaráshoz 520 ezer km sugarú körfelület lenne szükséges. nem állítom, h képtelenség, de nagyon nehéz elképzelni.. a kitakarás nem 13 óra alatt megy végbe [pl. a Föld ennyi idô alatt ballag át a napkorong elôtt], hanem napok alatt, több nagyobb kitakarással követve.
    a legelfogadhatóbb verzió egy kisbolygó/üstökös/törmelékzóna, mely pályának felszállócsomója 2T-vel, azaz 2×727 napos periódussal sodródik. [ahol T -> két nagy kitakarás között eltelt idô.] itt kell megkérdezni az égi mechanikusokat, h létezhet-e ilyen pálya [pl. Érdi Bálint].

    erre mondaná Ketler Iván, h nyitott az elmém, de nem annyira, hogy kiessek rajta.
    ha már valaki veszi a fáradságot az utánaolvasásra, ne hagyja ki a Kardasev-skálát sem: https://en.wikipedia.org/wiki/Kardashev_scale [a magyar szócikk elég sápadt]

    az energiafelhasználásnak is vannak korlátai: egyszerre feszegetjük az alsó és felsô határt. A felsônek határt szabnak az energiaválságok. olyan, mintha egy maximum érték felé tartana ez az érték [negatív visszacsatolás]. az alsó felé egyelôre jobban nyitva áll az út, mint a felsô felé. [Kardashev scale; wiki angol szócikk]

    szintén origós cikkben: ..hogy egyedül vagyunk, olyan feloldhatatlan ellentmondás logikánknak, hogy emiatt képzelünk mindenhova hasonlóan intelligens szerzeteket, mint mi vagyunk. emiatt találjuk ki a vallásokat, emiatt lépjük át a józan ész határait, csak hogy általánosan illeszkedjen létezésünk a minket körülölelô világba..

    ..és a galaktika.hu íróinak új téma: http://finance.yahoo.com/news/utopian-future-star-trek-doesnt-144300467.html
    [a star trek gazdasága nem mûködik extrém egyenlôtlenség és szolgaság nélkül] csak tipp..

  2. benyo47 szerint:

    No végre… megtaláltuk Larry Niven Gyűrűvilágát… 🙂

  3. mikropolisz szerint:

    szervusz Lajos! 🙂
    igen, az is lehetne!
    és galaktikus szempontból is jó helyen van: kb. olyan messze a centrumtól, mint mi. öreg csillag..
    akár egy épülô gyûrûvilág is lehetne. csak occam borotvája mindig az egyszerûbb megoldást kívánja..

    ilyenkor visszasírom az intergalaktikát, ahol külön részleg vitatkozott errôl a kérdésrôl: hogy a teteje nem forog, tehát a napba omlik, és a szerkezet olyan [gravitációs erôbôl eredô] hullámokat kelt, amik szétszaggatják vagy önmaga körül feltekerik a szerkezetet..

    gazdasági szempontból is elgondolkodtató, h vannak helyek, ahol az áram liberalizációja nem olyan erôs, mint itt a Földön: ha valakinek kell, használja. az ár mindig meghatározza a civilizáció fejlettségét.

    kardashev skála: ezen az ábrán látszik, h a gazdasági válságok hogyan törik meg a fejlôdés lendületét és az embernek csak a fennmaradás lesz fontos.. [bár ugyanebben az idôben egységnyi energiával egyre több információt tud kezelni..]: http://vignette3.wikia.nocookie.net/factpile/images/a/aa/Kardashev_Civilization_Chart.png/revision/latest?cb=20130613083928
    uff, M

  4. Brain Storming szerint:

    “1500 fényévnyire” – Kérdem én – ha csak ennyire van tőlünk, akkor hogy a fenébe nem jöttek még abból az irányból strukturált rádiójelek? Szinte lehetetlenségnek tartom, hogy a miénknél sokkal fejlettebb és erőteljesebb rádiótechnikával kell rendelkeznie egy olyan civilizációnak, ami ilyen vállalkozásba belefog… És ennélfogva, mivel a fejlődés időigényes folyamat, nem beszélve egy ilyen vállalkozás anyagigényéről, valószínűleg már több (földi) évtizede, ha nem évszázada dolgozhatnak rajta, vagy ha gyorsabbak is lennének, akkor is – ennyi energiával már csillagközi, önellátó, űrállomásokból álló kolóniát is létrehozhattak volna. … Nem beszélve arról, hogy az ilyen energiabegyűjtő gyűrűk egyáltalán nem jelentenek életbiztosítást, hacsak nem egy igen tartósan stabil, megbízhatóan “működő” csillagról, vagy éppen már fehér törpéről lenne szó, de itt egy Napunknál nagyobb csillagról van szó, ami feltehetőleg egyáltalán nem annyira nyugodt… Egy nagyobb csillag napkitörése a mi Napunkénál is nagyobb… és nem tudom, hogyan lehetne kivédeni egy több milliárd tonnányi töltött részecskékből álló koronakilökődést elhárítani bármilyen szerkezet számára, károsodás nélkül…stb., stb., stb. … Szóval érdekes adatok, de az értelmes civilizációról szóló hírek még mindig bulvár, bulvár, bulvár kategóriába tartoznak!!!!!

    • mikropolisz szerint:

      ez csak az emberi elme játéka: mint arcot látni a marson v egy ülő buddhát. és ne feledjük, mindez egyetlen embertől indult. lehet, h a dyson-gömbnek hosszú távon semmi értelme, inkább az űrvándor civilizációknak.
      gépek, klf szerkezetek a felhasznált energiaspektrumot eltorzíthatják, tehát egy jel nem jel [22%/15%-os csillagtakarás], további anomáliákat kell keresni.. [sztem ide nem olyanok posztolnak, akik még az ágy alatt is ufókat vélnek ;)]

Vélemény, hozzászólás?