Future Man pilot: A legnagyobb klasszikusokra épít az új időutazós sorozat

Nagy múltú klasszikusoktól kölcsönözni nem szégyen, ugye? A Future Man című sci-fi vígjátéksorozat első évada a Hulun vált elérhetővé november 14-én, mi pedig meg is néztük az első részét. Spoilerek nélkül elárulhatjuk, hogy Seth Rogen és Evan Goldberg sorozata igencsak jól sikerült! A produkció története erősen támaszkodik Az utolsó csillagharcos című filmre, tekintve, hogy a főszereplő itt is kiakaszt egy videojátékot, aminek a vége egy futurisztikus utazás lesz. Ezen kívül komoly kikacsintásokat kap a Vissza jövőbe, a Terminátor franchise és a Ponyvaregény is, így a nosztalgiára vágyó tévénézők biztos megtalálják a számításukat ezzel a produkcióval.

A Future Man úgy nyúl le elemeket több klasszikus filmből, hogy ennek ellenére is vicces és szórakoztató tud lenni. A főszerepben azt a Josh Hutchersont láthatjuk, akit az Éhezők viadala nézői az elmúlt években eléggé megszerettek, a színész jól is hozza a pilotban a kissé esetlen, lúzer srác karakterét. A történet Josh Futtermanről szól, aki egy kutatólaborban dolgozik takarítóként, amikor pedig van egy szabad perce is, egy olyan videojátékot tol, amelyet még senki nem tudott kiakasztani. Egy nap azonban rámosolyog a szerencse a fiatal gamerre, befejezi a játékot. A szobájában pedig ott terem két általa jól ismert harcos, akik világmegmentő kalandra hívják.

future-man-pilot2

Az első epizódban a főszereplők 1969-be repülnek vissza, hogy megakadályozzák azt a kissé bizarr eseményt, amely elindítja a lejtőn az emberiséget. A Josh mellé társuló jövőbeli harcosok egyébként nagyon élnek az első epizódban, a Wolfot játszó Derek Wilson részéről elég, hogy kemény, Eliza Coupe (Tiger) viszont lopja a show-t. A színésznőnek jól mennek a szitkomok, hiszen olyan szériákban láthattuk már, mint a Jóbarátok-pótlék Happy Endings, és a Future Man esetében is megy a színésznőhöz ez a kissé komolyodó figura, amiben már sokat láttuk.

Nagy kérdés, hogy az évad hátralévő részében mennyire fognak vissza-visszanyúlni a filmes elődökhöz az időutazós sorozat készítői, bár meg kell hagyni, hogy a pilot 30 perces játékideje alatt nagyon működtek a kikacsintások, főleg a Vissza a jövőbe kapcsán húztak váratlant az alkotók.

future-man-pilot3

Mostanában az időutazós sorozatok kezdenek beszürkülni, hiszen a Doctor Who is nagyon érdektelen lett, valamint a Timeless és a Frequency című szériák se tudtak maradandót alkotni. A Future Man úgy hoz élvezhető tartalmat a sci-fi palettára, hogy a kezdésben túl nagy kockázatot nem vállal, ennek ellenére nagyon működik az egész. Kijelenthető, hogy még a látvány is hozzátesz pár vicces momentumot a sorozathoz, a helyenként eltúlzott, retro szűrők ugyanis jól áthozzák a különböző korok vizualitását.

A Future Man első része nem okoz csalódást, mindenképp kötelező néznivaló, még úgy is, hogy a pilot első pár perce döcög és kis türelemre van szükség ahhoz, hogy a történet igazán kibontakozzon. Az időutazós filmek ‘hardcore’ rajongóinak és kazuár nézőknek is ajánlott a Hulu újdonsága, a legfontosabb tanulság pedig, hogy még a bugyuta humoráról ismert Seth Rogen is képes vállalható tartalmat letenni az asztalra, ha hagyják kibontakozni.

Értékelés: 8/10

Facebook hozzászólások

You may also like...