Meglepő fordulatok a Game Developers Choice Awardson!

Lezajlott a 2017-es Game Developers Choice Awards, és nem egy meglepetést tartogatott a játékos közönségnek.  A rendezvény célja, hogy az elmúlt év kiadott játékait különböző díjjakkal jutalmazzák, de ebben az esetben nem a kritikusok véleményeit, vagy a játékosok fogadtatását tartják szem előtt, hanem a szoftverek technikai újításait és a programok kódolásának működését. Vagyis ennél fogva a játékok nem a tetszés vagy nemtetszés alapján kerültek mérlegre, hanem csupán szakmai szempontok alapján.

A bírák mind programozók, például Caryl Shaw a Telltale Games-től, vagy a Valve-s Doug Lombardi és még további húsz játékiparban tevékenykedő szaki. A bírák kiválasztásakor ügyeltek rá, hogy ne lehessen részrehajlás, így meghívásos alapon szedték össze őket a játékipar minden szegletéből, ügyelve arra, hogy egy nagy cégtől csak egy ember jöhessen, és még egy pár szabadúszó programozó is hallatni tudja a hangját.

A díjakra bármilyen 2016-ban kiadott játék pályázhatott, de ez nem pusztán a programok versenye, mivel meghatározó személységek is megkaparinthattak egy-egy kitüntetést. Az év úttörője a Prince of Persia készítője, Jordan Mechner (balra) lett, és életmű díjat kapott az Epic Games alapítója, Tim Sweeney (jobbra).

Jordan-Mechner-Tim Sweeney

A legjobb megjelenésért járó díjat a Campo Santo, azaz a Firewatch FPS kalandjátékért felelős fejlesztőcég kapta. A játék egészen egyedi hangulatot ad a vadonnak, és meglepő módon még valóságban is alkalmazható készségeket ad a játékosoknak. Nem egy játékos ebből a programból tanulta meg, hogyan kell kezelni az iránytűt.

A legjobb narratíváért járó díjat ugyancsak a Firewatch zsebelhette be. A történet menete itt azon alapult, hogy a főszereplőnk, Henry egy walkie-talkie-n keresztül tudott kommunikálni, és itt dialógus opciók kiválasztása után folyt a társalgás, és így derült fény a történet menetére is.

compass

A legjobb dizájnért járó díjat az a játék kapta, amelyik minden téren kielégítőt alkotott: így például a játékmechanikáknak, a játékmenetnek, a játékosok közötti egyensúlynak is megfelelőnek kellett lennie. Nem túl meglepő, hogy ezúttal is a Blizzard-féle Overwatch vihette el a pálmát, pont, mint idén minden más számítógépes játék díj esetén.

overwatch

A legjobb mobilos játék ezen a versenyen is a Pokémon Go volt. Ki ne emlékezne tavaly nyárra, amikor minden gamer elindult otthonról, hogy felfedezze a pokémonok csodálatos világát? Ez történelmi jelentőségű esemény volt, amikor tömegek járták a városuk utcáit, hogy virtuális állatkákat gyűjthessenek és hasonló szellemiségű barátokat szerezhessenek. Még egy telefonos játéknak sem volt ekkora hatása az emberekre, és megmutatta, hogy ha a készítők komolyabban vennék a mobilt, lehetne olyan jó játékokat programozni a platformra, amelyek vetekednek a konzolos, vagy éppen a számítógépes programokkal.

pokemongo

A legnagyobb innovációs díjat meglepő módon, a No Man’s Sky kapta. A készítők, a Hello Games stúdió tagjai és a főnökük, Sean Murray a díjkiosztáskor éppen egy kávézóban üldögéltek, és azon nevettek, hogy biztosan nem fognak kapni semmit, minek is jöttek el a rendezvényre. Ugyan a Hello Games a játékkiadók feketebárányának számít a félrevezető marketingkampányai miatt, a bírák úgy döntöttek, hogy a véletlenszerű világgeneráláshoz használt algoritmus megérdemli a díjazást.

no mans sky

A legjobb technológiáért járó díjat olyan játéknak adják, amely a legjobban kihasználja a rendelkezésre álló legkorszerűbb erőforrásokat. Magyarul a legjobban futó, a legjobb mesterséges intelligenciával rendelkező és a leghihetőbb fizikával rendelkező szoftver vihette haza ezt a kitüntetést, ami idén nem más volt, mint az Uncharted 4: A Thief’s End. Nem meglepő, hiszen a játék gyönyörűen hasított a Play Station 4-en. Még sosem látott grafikai megjelenést mutatott nekünk a konzolon, amin eddig minden hasonlóan szép játék csak nagyon alaccsony FPS-sel volt képes elindulni. Le a kalappal a Naughty Dog csapatának a játékért, de el sem tudnánk képzelni, hogy egy PC-s kiadásban milyen jól kelt volna a program. Talán egyszer majd tudjuk emulálni a PS4-et PC-n, és tényleg játszható lesz számítógépen is ez a remekmű.

uncharted

A legjobb hangdizájnért a Play Dead stúdió játéka, az Inside kapta. Az oldalnézetes horror platformernek a készítése is elég horrorisztikus volt. A hangok élethűségét ugyanis úgy oldották meg, hogy egy igazi emberi koponyához erősítették a mikrofont azért, hogy élethű hangrezgéseket vegyenek fel. Nem is csoda, a sok rezgéstől egy idő után leesett az álla a koponyának, és külön kellett a fogak rezgését is felvenni.

skull jpg

A legszebb vizuális megjelenésért is az Inside vihette haza a Developers Choice díjat. Ez talán meglepő lehet, mivel a játékról nem mondható el, hogy különösen szemet gyönyörködtető lenne. De a program az atmoszférájáért, a merész művészeti döntéseiért és a nagyon szépen kidolgozott animációért mégis rászolgált az elismerésre.

Inside

A legjobb virtuális valóság díjat a Job Simulator: The 2050 Archives kapta. Jó pár youtube videót láthatott a játékról az is, akinek nincs otthon VR szemüvege. Ha valaki mégsem ismerné, egy egyszerű munkaszimulátorról van szó, ahol felvehetjük a munkakesztyűt autószerelőként, szakácsként, vagy bolti eladóként. A játék, bár nem túl realisztikus, mégis a VR-ra érkezett első épkézláb alkotás, így mindenképpen megérdemelten kapta a kitüntetést.

Job Simulator

A játékos közönség is voksolhatott, így a publikum szavazatai alapján a legközkedveltebb játék a Battlefield 1 lett. Nem csoda, hiszen sokan akartak már egy világháborús játékot, mivel az utóbbi időben csak modern lövöldéket kaphattunk a fő fps-gyártóktól.

Battlefield 1

Ennyi volt tehát a Game Developers Awards. Valami hiányzik, amit te mindenképp díjaztál volna? Írd meg kommentben!

Facebook hozzászólások
Affinitások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Karácsonyi akció