Hardcore Henry

A Hardcore Henry februári beharangozó cikkében már megvizsgáltuk a point-of-view filmek történetét. Kiderült, a saját nézőpontunk határai mögé visszavonuló történetmesélés nem is annyira új keletű, mint azt az ember hinné. Egész estét akciófilm még nem készült ezzel a metódussal, a Hardcore Henry viszont jó alapköve lehet az extrém FPS-filmek kibontakozó zsánerének.

A néma főhős, Henry egy laborasztalon, csonkán, emlékek nélkül tér magához. Mellette a felesége, aki művégtagokkal látja el. Kisvártatva egy csapat zsoldos kíséretében rájuk tör egy elborult, albínó telekinézis-használó, ezért mindketten menekülni kényszerülnek. Henry azonban rádöbben, többre képes, mint azt gondolná. Feleségét elragadják tőle. Ezután összefut egy furcsa alakkal, Jimmyvel, aki több ízben is segíti őt.

hardcore-henry

Ez a film pofátlanul őszinte: nem hazudja magát többnek, mint ami. Minden egyes képkockáján a szélsőségesség dominál. Ennek megvannak a maga előnyei, így például nehéz rajta unatkozni (a nem akcióval töltött játékidő összege nagyjából 10 perc), és jókat tudunk kacagni az ellenség vérének fröcsögésén, vagy az abszurd helyzeteken. Ugyanakkor nem tudjuk komolyan venni, de talán ez kell ahhoz, hogy elfogadjuk tökéletlenségeit.

Legfőbb hibája, hogy a néző szeme beleszédül a kamera kapkodásába. Amellett, hogy nem reprodukálja hűen és valószerűen az emberi látás tapasztalását (a perifériás látás ugyanis technikai okokból kimarad), a filmnézési attitűd sem ahhoz szokott, hogy egy másfél órás, go-pro kamerával felvett kaszkadőrfilmet lássunk a mozivásznon.

A színészek közül Sharlto Copley volt a leghálásabb helyzetben. Ez a film igazi jutalomjáték számára, mivel több apróbb szerepben is kipróbálhatta magát, illetve szinte állandóan mutatta a kamera. Eleve nem idegen tőle az ilyen produkciókban való részvétel. Első nagyobb szerepét a District 9 előfutáraként ismert Alive in Joburg című, hat perces sci-fijének köszönhette, így ha a történelem ismétli önmagát, Neil Blomkamp után Ilya Naishuller is híressé válhat az oldalán.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Copley saját bevallása szerint meglehetősen nagy kihívás volt a produkció.

Az alkotók egyértelműen a koreográfiára helyezték a hangsúlyt, a dráma és a CGI viszont ezért gyenge maradt. A sztorit tekintve se számítsunk újításra: gyermeteg konfliktus, kipörgetett klisék, kiszámítható fordulatok.
A Hardcore Henry inkább olyan, mintha egymás mellé rakták volna egy népszerű first person shooter összes átvezető videóját, csak némi “gaminget” is benne felejtettek. Az FPS-kedvelők számára bizonyára szép emlékek fognak felsejleni az egyes jeleneteket látva, tehát ha azt mondom: “Védd meg a nyomorékot, amíg leér a lift“, azt hiszem, nyilvánvaló, milyen ismert küldetéstípusra gondolok. Összességében az ilyen élmények megjelennek a film alatt, és ezért megéri megnézni annak, aki nyitott rá. A könnyebb tömegfilmek kedvelői viszont alaposan gondolják meg, mielőtt jegyet váltanak.

Címe: Hardcore Henry HARDCORE HENRY
Rendezte: Ilya Naishuller
Forgatókönyv: Ilya Naishuller, Will Stewart
Színészek: Sharlto Copley, Danila Kozlovsky, Haley Bennett, Tim Roth
Megjelenés: 2016. április 7. (Magyarország)
Forgalmazza: Vertigo Media Kft.
Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?