Hétvégi programajánló: jön a tavaszi PlayIT Show

Április 29-én, a Hungexpón kerül megrendezésre a tavaszi, budapesti PlayIT Show, mely e félév legnagyobb gamer rendezvényének ígérkezik. A rendezvény annyira kinőtte magát, hogy most már Győrben, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és hamarosan külföldön, Belgrádban is összehozzák a PlayIT-et. Most ráadásul komoly sztárvendégei is lesznek a show-nak, hiszen a Trónok harca tévésorozatból érkezik Gemma Whelan (Yara Greyjoy) és a Podrickot játszó Daniel Portman. Aki vett külön, kiegészítő jegyeket, az találkozhat is a színészekkel egy dedikálás vagy közös fotó erejéig, de a Mastercard jóvoltából az igazán szemfülesek még egy külön előadáson is részt vehetnek, a Trónok harcások főszereplésével.

Rajtuk kívül természetesen kint lesz egy csomó vlogger is, lesznek színpadi programok, hogy ne csak játsszon a közönség, de értelmes előadásokat is hallgathasson, illetve egy akadálypálya kihelyezésével a Mozdulj Gamer Mozgalom is képviselteti magát. A PlayIT Show 10 órakor kezdődik és 19-ig tart, ezek után veszi kezdetét a Budapesten először megrendezésre kerülő PlayIT PLUS, itt keményebb játékok (főleg horrorok), felnőtt tartalmak és standup várják a 18. életévüket betöltött látogatókat. Mindemellett lesznek akciók is, több bolt is kivonul a megszokottnál olcsóbban videójátékokat árusítani és persze várhatóan lesz egy csomó cosplayes is, mindkét rendezvényen. (Fotó: PlayIT)

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?