Idén tavasszal érkező könyveink

 

20160204_banner3

Már rég túl vagyunk az újéven és az évkezdési fáradtságon, így elérkezett az ideje, hogy bejelentsük, milyen könyvek várhatók a Metropolis Media palettáján 2016 elejétől júniusig.

Előtte azonban köszönjük a sok voksot, amit tavalyi könyveinkre adtatok le január végéig tartó szavazásunkon, ennek eredményeként 2015-ös könyveink olvasói sorrendje a következőképpen alakul.

Top 10-es lista a tartalom alapján:

Top 10-es lista a borítók alapján:

És akkor lássuk a jövőt!

Jelenlegi állás szerint februárban érkezik Univerzum Könyvek-sorozatunk második darabja, ami Csányi Vilmos Kutyaakadémiájának újrakiadása lesz, a hiánypótló kötet első kiadása ugyanis már beszerezhetetlen. A könyvet az ELTE etológia tanszékének munkatársai állították össze az elmúlt húsz év ebviselkedés-lélektani felfedezéseiről a professzor úr 80. születésnapja alkalmából. A szerzők mindegyike etológus, közvetlenül vagy közvetetten Csányi-tanítvány, a visszaemlékezéseik, az aktuális kutatások és anekdoták igazán élvezetes kötetté állnak össze, ami tökéletes olvasmány lehet kutyásoknak, érdeklődőknek és Csányi-rajongóknak egyaránt.

Márciusban érkezik a GFK 300. antológia, ami sorrendben a háromszázadik Galaktika Fantasztikus Könyv lesz, külföldi és magyar szerzők SF-novelláival. Külön öröm, hogy a kötet bemutatóját a Gateway to Space kiállításon tartjuk március 9-én, az eseményre ellátogató vendégek pedig díjmentesen körbejárhatják az űrkiállítást. A belépés ingyenes lesz, de regisztrációhoz kötött, figyeljétek a honlapot és a Facebook-oldalunkat a további részletekért! (Várható megjelenés: március eleje)

Stalker-gyűjteményünk idén is gyarapszik, ezúttal Tumanovszkij és Gyagyiscsev Agyar című regényével. Ebben egy Agyar nevű stalker kalandjait követhetjük végig a Zónában, melyről egyébként a kötetben sok minden kiderül. (Várható megjelenés: március)

a Kozmosz Fantasztikus Könyvek borítója A Viking visszatérhez

a Kozmosz Fantasztikus Könyvek borítója A Viking visszatérhez

Megújult formában tervezzük újra kiadni az egyik legnagyobb magyar SF-író, Zsoldos Péter életművét. Áprilisban kezdünk A Viking visszatérrel, melyben egy űrexpedíció tagjai ragadnak egy idegen bolygó, őskori viszonyok között élő lakói között.

a Mások között borítója az Egyesült Királyságban

a Mások között borítója az Egyesült Királyságban

Jo Walton magával ragadó regénye, a Mások között számos fontos díjat bezsebelt, a Nebulát 2011-ben, a Hugót egy évvel később, a Brit Fantasy-díjat szintúgy. Ahogyan arról már írtunk korábban is, a Mások között tulajdonképpen a sci-fihez és a fantasyhez írt szerelmes levél, melynek alaphelyzete sokak számára a Harry Pottert idézheti, azt leszámítva, hogy itt szó sincsen varázslóakadémiáról, helyette inkább egy lelkes SF-rajongó csöppen a fantasy világába, kalandozása során pedig ellenállhatatlan kísértést ébreszt olvasójában, hogy élete végéig sci-fit és fantasyt bújjon. (Várható megjelenés: április)

A Könyvfesztiválra érkezik új sorozatunk, a Start Könyvek első négy darabja. Ebben a sorozatban tehetséges, főként kötettel eddig nem rendelkező SF- (és fantasy-) szerzőket mutatunk be és indítunk el a pályán, akikben megvan az a plusz, amitől a jövő zálogai lehetnek a hazai SF-irodalomban. Vékony Krisztián regényének (Sors-algoritmus) központi kérdése az, hogy mi van, ha létezik egy végtelenül átgondolt, precíz matematikai képlet, mely pontosan determinálja az eljövendő világ képét. Molnár Csaba (A széttört idő legendája) egy időutazós sci-fivel mutatkozik be nálunk. Ronil Caine Lilian című regényében egy japán cég titkos szolgáltatásának köszönhetően lehetővé válik lemásolni bármelyik hírességet, hogy ügyfelük eltölthessen velük egy-két hetet valamelyik egzotikus nyaralóhelyen. Michael Walden regénye (Eshtar) pedig egy több idősíkon játszódó SF-fantasy, ami téren és időn átívelő konfliktust dolgoz fel az emberek és titokzatos ellenségeik között. (A Start Könyvek várható megjelenése: április)

az angol borító

az angol borító

Végre azt is beharangozhatjuk, hogy idén tavasszal a polcokra kerülhet a Bas Lag-sorozat harmadik része, a várva várt Vastanács China Miéville-től. Az Arthur C. Clarke- és Locus-díjas regény cselekménye lazán kapcsolódik az első két részhez (Perdido pályaudvar, végállomás; Armada). Kitör a forradalom, a káosz és az erőszak elől maroknyian elmenekülnek egy különleges vonattal a pusztaságba, az elveszett remény nyomában, miközben Új-Crobuzonban beköszönt a Vastanács kora. A regényen jelenleg az utolsó simításokat végzi a fordító. (Várható megjelenés: május)

Egy Heinlein-novelláskötettel is készülünk, ami ebben a formában még nem jelent meg sehol a világon. Az Új jövőt építünk a szerző olyan írásait kezdi el közölni kronologikus rendben, amelyek egy aprólékosan kidolgozott történelmi ívet vázolnak fel az eljövendő eseményeiről. (Várható megjelenés: május)

a harmadik rész észt borítója

a harmadik rész észt borítója

Sokan szinte követelték, hogy folytassuk a Melchior-sorozatot és bizony nekünk is a szívünkhöz nőtt a fiatal patikárius figurája. A Melchior és a hóhér lánya c. regényben (mely a sorozat harmadik darabja) két kívülálló talál egymásra az 1422-es év Tallinjában: a hóhér lánya és egy, a városba érkező rejtélyes fiatalember, az idillt azonban hátborzongató gyilkosságok zavarják meg. Külön öröm, hogy Indrek Hargla idén Magyarországra látogat, így a könyv bemutatóján személyesen is találkozhattok majd Melchior szülőatyjával. (Várható megjelenés: június)

a Chindi angol borítója

a Chindi angol borítója

Folytatjuk Jack McDevitt Priscilla Hutchins- (vagy más néven Akadémia-) sorozatát a következő, harmadik résszel. A Nebula-díjas Chindiben az emberiség szinte már feladta, hogy intelligens létformára bukkanjon, ekkor azonban felfedezik, hogy titokzatos csapatok mesterséges holdakat telepítettek a bolygók köré szerte a galaxisban. A Chindi expedíciója a holdak eredetének felderítésére indul, hogy aztán a felfedezőkkel együtt izguljuk végig mi is a galaktikus utazást. (Várható megjelenés: június)

Jelenleg készülő könyveink hamarosan felkerülnek webshopunk Előkészületben rovatába, a megjelenési idő közeledtével pedig átkerülnek az Előrendelhető szekcióba. Amint elkészültek a borítók, azt is megmutatjuk egy külön posztban.

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

18 hozzászólás

  1. vian szerint:

    A START könyvekre kíváncsi leszek. Természetesen A Melchior és a hóhér lányát is várom. Bízok benne hogy a címlapok is olyan jók lesznek mint a tavalyi évben.

  2. dbl szerint:

    A Viking visszatérnek van egy a Kozmoszénál korábbi kiadása. Még 1963-ban jegyezte a Móra. Kemény borító, vászonból készített gerinc, valamint Kondor Lajos rajzai… Onnan tudom, hogy megvan, és anno ez a kiadás ismertetett meg Zsoldos Péter sci-fijével… Hatalmas rajongója vagyok Zsoldosnak, és a Távoli tűz azon alkotások egyike, amelyet az általam olvasott egyik legjobb sci-finek tartom.

  3. Szujó Norbert szerint:

    Kedves Galaktika!

    A Start Könyveknek, az Univerzum Könyveknek és a Zsoldos-életmű kiadásának nagyon örülök. Egy kérdésem lenne: Nem lesz újrakiadás a Perdido pályaudvarból? Sehol sem találom. 🙁

  4. solymosgyu szerint:

    Ezekből keveset fogok megvenni.

  5. vian szerint:

    Gyu mi bajod van a könyvek egy részével? Hisz ott vannak a Start könyvek ezek magyarok lesznek és Te szereted a magyar írókat.
    Ráadásul ott van Zsoldos-tól a Viking visszatér.

  6. solymosgyu szerint:

    Hát mert nem fogtak meg. A bas lag ciklus elejét kapni sem lehet.

  7. Kerényi Ákos szerint:

    Gratulálok, ez a felhozatal is kielégít minden érdeklődőt!
    Ezzel együtt 2 meglátás: 1: a régi matt borítók kellemesebbek voltak! 2: nem lehetne a könyvek kérgén az író-cím felirat némileg kisebb, mondjuk a régi mérethez hasonló? (és hozzá illő) Olyan jól mutat egymás mellett a pl.a sok R. C. Wilson, R. J. Sawyer, az új könyveik feliratai viszont kilógnak a sorból. És nem is túl esztétikus ilyen nagy betűkkel “faltól-falig” írni! Hogy ne csak a léleknek, de a szemnek is tetszetős legyen egy jó könyv!

    • vian szerint:

      Szia
      Egyetértek veled nem tudni miért váltogatják a gerinc betűtipusát. Lehet hogy a szerkesztőségben nincsenek meg ezek a könyvek?? Mert számomra esztétikai kérdés is a könyv. Ha nem az lenne akkor csak elektronikus formában lenne meg.

  8. Wéber Tamás szerint:

    Már megint egy halom pénzzel “kell” támogatnom a kiadót! :-))) De tényleg! A Melchior,- a McDevitt, a Heinlein mind-mind remek könyvek lesznek szerintem. És akkor nem beszéltünk a Mieville kötetről, akit ugyan nem ismerek, de több könyve is várja a polcomon, hogy olvassam. Csak azért nem mondom, hogy így tovább, mert a pénztárcám bánná!!!

  9. Taegnis szerint:

    Valerio Evangelisti Eymerich-ciklusának következő köteteinek megjelenése várható a közeljövőben?

  10. vian szerint:

    Lehet hogy az is baj hogy a klasszikus könyveket belekeveritek az újabbak közé, régen volt egy sorozat a Sci-fi klasszikusai Pl: Tigris,Tigris. Lehet hogy nem ártana megkülönböztetni a köteteket. Így azonnal tudná mindenki hogy milyen könyv előtt áll.
    A címlap problémára nincs ötletem de lehet hogy nincs is velük baj ( szerintem van).
    Mert ez a trüsszögő Dart Vader rózsaszínben, ha nem lennék fanatikus ( előfizető) lehet hogy kimaradt volna a sorból és ha egyet kihagyok akkor elgondolkodik az ember hogy keresek helyette mást…

  11. solymosgyu szerint:

    Annak a cikk-nek én szerintem maximálisan igaza van.

  12. dbl szerint:

    “Lehet hogy az is baj hogy a klasszikus könyveket belekeveritek az újabbak közé, régen volt egy sorozat a Sci-fi klasszikusai”

    Kedves vian! Valószínűleg valamilyen tévedés áldozata vagy… Fenti gondolatod kulturális szempontból koncepcionálisnak vehető könyvkiadást feltételez… Viszont, mint tudjuk, ez elsősorban pénzügyi kérdés, és az is marad…

Vélemény, hozzászólás?