Interjú a Tudatzavar szerzőjével

A Tudatzavar szerzője, Robert Kroese a michigani Grand Rapids-ban nőtt fel. Másodikos korában írta meg az első regényét, amely a Bill Kaptány és a Sas nevezetű űrhajója sztoriját mesélte el – később ez bizonyult akadémiai karrierje csúcspontjának. Miután éppen, hogy megkapta a filozófia diplomáját, és több különböző munkából is kirúgták, Kaliforniába költözött és a szoftverfejlesztésben helyezkedett el. Az ezáltal szerzett “felesleges” tudásából írta meg 2009-ben az első regényét, a Mercury Falls-t. A legutóbbi regénye a Tudatzavar (eredetileg Big Sheep), amely itthon február 9-én jelent meg a Metropolis Media kiadónál. Ahogy a szerző fogalmazott Libertopiának készült interjújában: “A legtöbb könyvemet humoros science fictionkiént/fantasyként aposztrofálnám, de ez elég összetett. Az első regényem, a Mercury Falls egy lusta angyalról szól, akinek meg kellene mentenie a világot az apokalipszistől, de jobban leköti a sör és a ping-pong.”

Egy másik interjúból: “Úgy jellemezném a Tudatzavart, hogy a Sherlock találkozott a Szárnyas fejvadásszal. A könyv egy közeljövőben játszódó sci-fi, aminek a középpontjában egy briliáns detektív nyomozása áll egy génmódosított bárány után Los Angelesben. És igen, (remélhetőleg) olyan bizarr és kiszámíthatatlan, mint ahogy hangzik.”

“Nagy rajongója vagyok a Szárnyas Fejvadásznak, és a könyvnek is, ami alapján készült: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Eredetileg: Do androids dream of electronic sheep?). Emellett nagyon kedvelem a film noir-t és az olyan filmeket, mint a Hosszú álom (eredetileg Big Sleep). Egy ideje már játszogattam egy közeljövőben játszódó, noir-os, misztikus regény gondolatával egy ideje, és amikor a The Big Sheep cím eszembe jutott, tudtam, hogy meg kell írnom ezt a könyvet.”

 

 

És vajon hogyan ismerkedett meg a szerző a sci-fi műfajjal?

“Akkor jött ki a Star Wars, amikor hét éves voltam, és nagy hatást gyakorolt rám. Másodikban írtam meg az első sci-fi sztorimat. Kilenc éves koromban apukámtól kaptam egy pédányt Robert Heinlein Red Planet regényéből, és azonnal rákaptam a műfajra. Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak-ja miatt akartam író lenni, és Harry Harrison A Rozsdamentes Acélpatkány-sorozata miatt hittem el, hogy az is leszek.”

Robert Kroese-nek már számos könyve megjelent a Tudatzavar előtt, pl. a Starship Gifters, The Dream of the Iron Dragon, a Shrodinger’s Gat vagy a City of Sand.

 

A szerzővel készített interjúnkat pedig a továbbiakban olvashatjátok:

Kérdés: Mit szeretsz a legjobban az olvasókkal való találkozásban?

Válasz: Szeretem hallgatni, hogy a különböző olvasók mit gondolnak a könyveimről. Mindenkinek megvan a saját kedvenc szereplője, kedvenc része, és érdekes meghallgatni, hogy mit miért szeretnek vagy nem szeretnek.

Kérdés: Mit kérdeznél a kedvenc íródtól, ha találkoznál vele személyesen?

Válasz: “Van valami tippje a jövedelemadó elkerülésére?”

Kérdés: Mi a kedvenc élményed az olvasókkal való találkozások közül?

Válasz: Egyszer kezet foghattam Lou Ferrignoval. Az elég menő volt.

Kérdés: Mit szeretsz a legjobban Robert Kroese műveiben?

Válasz: Szeretem, ahogy Tal az elvont történeteit teljesen hétköznapi, rokonszenves szereplőkkel kombinálja. Az őrült ötletek felfedezése sokkal élvezetesebb, ha az egészet olyan emberek szemszögéből látod, akikkel együtt tudsz érezni.

 

Források:

http://badnovelist.com/

Author Interview: Robert Kroese

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...