Irány a Nemzetközi Űrállomás! – Ismét Űrakadémia Gödöllőn

space55

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 2016-ban másodszor rendezi meg Magyarországon az Űrakadémiát. A résztvevő 18–35 év közötti fiatal szakemberek augusztus 11–14. között találkoznak Gödöllőn, hogy együtt – egyelőre csak virtuálisan – egy kísérletet tervezzenek a Nemzetközi Űrállomásra. Eközben olyan magyar szakemberektől is hallgathatnak előadásokat, akiknek a munkája valóban kapcsolódik az űrállomáshoz!

 

Az megalapításának 60. évfordulóját idén ünneplő civil szervezet, a MANT – együttműködve a fiatal űrszakembereket képviselő nemzetközi Space Generation Advisory Council (SGAC) szervezettel – 2015 után idén nyáron másodszor rendezi meg a MANT Űrakadémiát. A négy napos rendezvényen 18–35 év közötti fiatalok – egyetemi és főiskolai hallgatók, doktoranduszok, valamint frissen végzett szakemberek – vesznek részt, mintegy harmincan. Mérnök, fizikus, informatikus, jogász, orvos, biológus, kémikus, menedzser – számos más olyan szakterület is van, amely kapcsolódhat az űrtevékenységhez. Hazánk tavaly vált az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagjává. A szervezethez való csatlakozással egy sor korábban nem látott lehetőség nyílik meg a hazai űripar, űrkutatás és az alkalmazások területén. Ezek kihasználásában az elkövetkező években-évtizedekben a mostani fiatal szakemberek meghatározó szerepet fognak majd játszani.

 

A rendezvény résztvevői ebben az évben azt az izgalmas feladatot kapják, hogy közösen tervezzenek meg egy kísérletet a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station, ISS) fedélzetére. Az Űrakadémia első napján betekintést kapnak az ISS, az emberiség legnagyobb közös tudományos vállalkozása működésébe, a hosszú idejű súlytalanság által nyújtott páratlan lehetőségekbe.

 

Bár Magyarország közvetlenül nem vesz részt az ISS működtetésében, de az ESA az egyik fő partner az együttműködésben. Ráadásul a korábbi években számos alkalommal nyílt lehetőségük magyar kutatóknak is kísérleteket végezni a világűrben. Emellett nem egy olyan alapvető fontosságú berendezés szolgál jelenleg is az ISS fedélzetén – akár az űrhajósokat érő sugárdózist mérő, akár a rádiós kommunikációs rendszer részeként –, amely magyar mérnökök és kutatók munkáját dicséri. Ezekről is tájékozódhatnak az Űrakadémia résztvevői, méghozzá „első kézből”, személyesen is megismerkedve a magyar űrkutatás és űripar vezető szakembereivel. Az utolsó napon azután a részvevők csoportjai bemutatják egymásnak eredményeiket, a maguk tervezte kísérleteket.

 

A nyári Űrakadémia szervezésével a MANT célja, hogy létrejöjjön egy olyan színvonalas, hiteles szakmai fórum, amely a hazai űrszektor jövőjének meghatározó szereplőit ismerteti meg egymással és egymás szakterületeivel – a további sikeres közös munka, együttműködés érdekében.

 

Az Űrakadémia helyszíne idén is Gödöllő, a Szent István Egyetem kollégiuma. Az időpont 2016. augusztus 11–14.

 

Az Űrakadémiával kapcsolatos részletes információ a rendezvény honlapján érhető el:

http://www.urakademia.hu

 

További tájékoztatás kérhető:

Bacsárdi László, MANT főtitkár

e-mail: bacsardi.laszlo@mant.hu, mobil: (30) 266-6845

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?