Itt a gondolatvezérelt műkar

Egy újfajta művégtag forradalmasíthatja az amputáltak mozgását. A John Hopkins Egyetem Alkalmazott fizika laboratóriumának kutatói és a kanadai robotika cég, a ThalmicLabs kifejlesztett egy műtét nélkül felhelyezhető műkart, amit gondolatainkkal irányíthatunk.

A Modeláris Prosztetikus Kar (Modular Prosthetic Arm) két Myo karpánttal működik együtt – ez egy 200$-os technológia, amit eredetileg a mozgáson alapuló számítógépes –és videojátékokhoz fejlesztettek ki. A vezeték nélküli szalag rögzíti a karban található izmok elektronikus aktivitását, így a használója képes természetesen mozgatni a protézist: tárgyakat felvenni vagy úgy használni az ujjait, mintha igaziak lennének. Az izom elektromiográfiai jelei a számítógépbe jutnak, ahol feldolgozódnak és visszajutnak a művégtagba, hogy értesítsék arról, mely ízületeket is kell működésbe hozni.

2015 tavaszán a kaliforniai kutatók már be tudtak programozni rá egy robotkart, hogy egy lebénult férfi gondolataival mozgatni tudja azt, és így segítség nélkül meg tudjon inni egy sört. Ehhez a módszerhez viszont az agyba beépített elektródákra volt szükség. A Myo által irányított műkarhoz azonban csak egy karszalagot kell felcsatolni.

A videóban látható páciens, Johnny Matheny műtéti úton felhelyezett művégtaggal rendelkezik. A karjában lévő csontokhoz csatlakozva ez a beültetett rész kiküszöböli a művégtaggal járó kényelmetlenségek némelyikét (pl. izzadás és karcolás), továbbá széles mozgási lehetőséget biztosít neki: lehetővé teszi azt, hogy a feje fölé és a háta mögé tudjon érni. Ezzel a Myo-féle protézissel képes ujjai irányítására, tárgyak megmarkolására, és a csuklóját is mozgatni tudja a karja megmaradt részében található izmok segítségével.

 

 

„Az APL kar a legegyedibb kar, amit valaha is viseltem” – mondja Matheny a videóban. „Képes arra, hogy megcsináljon mindent, amire egy természetes kéz, csukló, könyök, váll is képes.”

A rendszer még nem áll készen a mindennapos használatra – Matheny is jelenleg csak a laboratóriumban próbálgatja -, de a kutatók remélik, hogy a jövőben majd széles körben elérhetővé válik.

Forrás: Mentalfloss

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?