Játszva tanulás

Ahogy vége a nyári szünetnek, kezdődik a szezon a Csodák Palotájában, a kiállítás középpontjában ezúttal a közlekedés áll. Még az időjárás is a szervezők kedvére tett, hiszen kellemes napsütésben telt a megnyitó, amely a szokásos menetrend szerint zajlott. Hosszabb szakmai bemutatkozás a Suzuki – mint főszponzor – részéről. Ők biztosították egy évre a kiállítás egyik kísérletéhez szükséges autót.
Két kis önkéntjelentkező mutathatja be az emelőkarok törvényét az autón. Vajon értették a kísérlet lényegét a szakszövegből? Akár igen, akár nem, hogy jól szórakoztak az biztos.
Ez ugyanis a lényege a Csodák Palotájának: a ’játszva tanulás’.
Kisgyerek korunkban sokkal fogékonyabbak vagyunk, akkor még szinte ragad ránk az információ, a tudás. Ezért nem árt időnként visszalátogatni az évről évre megújuló palettával bővülő kiállításra, pótolva ezzel a lógós középiskolai évek fizika, kémia óráit.

Az idei első kiállításan a Szesztár blog atyja Zsíros László Róbert vezette körbe a látogatókat. Természetesen már az első kísérlete – a stabilitás demonstrációja – olyan figyelemfelkeltőre sikerült, hogy visszamenőleg mindenki ilyen fizika tanárt kívánt magának. Örök adu a héliumos lufi, így az is előkerült. A folyékony nitrogénes rakéta bemutatása hagyott némi kívánni valót maga után, de ez mindig benne van a pakliban, ha kísérletről van szó. Újdonságok még idén a napelemekkel forgatott reülőgépmodellek, a különös módon guruló szekér, az egy helyben versenyző gokart, az interaktív terepasztal, valamint a Rubik bemutató is.

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?