Joss Whedon Batgirl filmet készít a DC-nek

Joss Whedon nevét a rajongók általában három dolog miatt ismerik, ezek a Buffy, a Firefly és az Avengers. A készítő legutóbb a Marvellel állt komoly együttműködésben, ám az Age of Ultron kapcsán nagyon összekülönbözött a két fél, ezért pedig a rendező otthagyta Amerika Kapitányékat. Azóta azon gondolkoznak Whedon követői, hogy vajon a filmes szakembernek mi lesz a következő állomása. Whedon nagyjából ugyanazt készül meglépni, mint amit a futball világában anno Figo, amikor a Barcából a Real Madridba igazolt, ugyanis a hírek szerint az Avengers egykori atyja írja és rendezi a különálló Batgirl filmet. Elég durva váltás ez.

batgirl-whedon2

Batgirl film és Joss Whedon? A készítő nagyon ért a női karakterek és a szellemes dialógusok megírásához, azt meg kell hagyni, szóval ez akár még jól is elsülhet. Az egyetlen probléma a Warner miatt lehet, akik iszonyúan szeretnek beleszólni egy-egy filmbe. Voltak balhék a Suicide Squad körül, amit újravágattak és utómunkával poénokat rakattak bele, a Batman filmről még mindig nem tudjuk, hogy egyáltalán elkészül-e. És igen, minderről a stúdió tehet, mert a kreatív folyamatokba bele akarnak szólni. Aki még reménykedik abban, hogy a Justice League és a Wonder Woman nem lesz akkora katyvasz, mint a Batman v Superman volt – a vágatlan verzió ellenben nagyon jó lett -, az ne tegye. Legalább nem csalódik akkorát, hogy a Warner megint szétcsapdossa péklapáttal a DC “következő nagy húzását”.

batgirl-whedon3

A Batgirl film egész érdekes kérdéseket is hozhat magával, hiszen a sajtó szerint a karakter New 52-es verzióját láthatjuk majd, aki a Killing Joke-os, Jokeres összetűzés után tér vissza ismét igazságot osztani. Lehet, hogy Jared Leto végre komolyabb szerephez is jut majd a DCU-ban? A képregények ezen vonala szerint egyébként Barbara Gordon soha nem volt Oracle, aki számítógépes zseniként segítette volna Batmanéket, hanem miután Joker meglepetésszerűen lelőtte, felgyógyult.

A DC-nek ugye ez lesz a második olyan filmje, a Wonder Woman után, mely női főszereplős. Ebben a Marvel nagyon le van maradva, ráadásul jön még a Gotham City Sirens is, ahol Harley Quinn, Poison Ivy és Macskanő csavargathatja a szálakat. Ehhez képest a Marvelnek mindössze egy ilyen filmje van bejelentve, a Captain Marvel, Brie Larsonnal a főszerepben.

A DC és a Warner mostanában elég nagyokat bukott, de Whedon beiktatása tényleg jó irányt hozhat magával Supermanéknek. Whedon nagyon jól irányította a Marvel univerzumépítését és pont ez hiányzik a DC filmjeiből is, azaz az összehangolt, közös világ, amelyben a hősök mozognak, találkoznak, harcolnak.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?