Kiderült a Ceres titka

Egy korábbi cikkben írtunk a Ceres törpebolygó rejtélyes világító foltjairól, ami nem hagyta nyugodni a kutatókat. Mivel a Dawn űrszonda – mely többek között a Cerest figyeli – mostanra ért megfelelő távolságba, így részletesebb képekkel gazdagíthatta a NASA-t.

Az első komoly felvetések azt állították, jég található a törpebolygón, azok csilloghatnak. Ez tűnt a legésszerűbb, és legkézenfekvőbb megoldásnak, de kiderült, hogy mégsem erről van szó.

A Dawn legfrissebb felvételei elárulják, hogy valójában áll a dolgok hátterében. A fényes foltok számos kisebb és nagyobb sólerakódások lehetnek. A legújabb mérések rácáfoltak a vízjégre, és kimutatták a só igen nagy valószínűségét. Úgy tűnik a Ceres igencsak aktívnak bizonyul – legalábbis geológiailag. Amit viszont még nem tudni, hogyan került oda a só. Külső beavatkozás eredményét (meteorok) kizárták, valószínűbb, hogy a törpebolygó belsőbb rétegeiből származik. Azt pedig még senki sem tudja, miként kerültek a felszínre a fényesen visszatükröződő sófoltok.

Az űrszonda folytatja a missziót, december közepétől sokkal közelebb kerül a Cereshez. Egészen pontosan 375 km távolságra szűkül pályája. Ezzel még több érdekes információt kap majd a NASA, és végre egyértelműen kiderülhet, mit is rejt a Ceres.

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

1 Response

  1. Kenedi Judit szerint:

    Kedves Galaktikát szerkesztők!

    Benne vagyunk még a 8 napban… Nem tudom, tudják-e, hogy a régi Galaktika folyóirat első számának első cikkét Göncz Árpád fordította…

    Üdvözlettel egy sci-fi kedvelő nagymama

Vélemény, hozzászólás?