Kipróbáltuk! Overwatch bétateszt

Alapvetően kedvelem a taktikára épülő kompetitív lövöldéket, noha a műfaj legnépszerűbb darabja, a Team Fortress 2 sosem nyerte el tetszésemet. A Blizzard új üdvöskéjét, az Overwatch névre keresztelt programot viszont ki kellett próbálnunk.

A május huszonnegyedikén megjelenő játékot nemrég nyílt bétázás keretein belül bárki tesztelhette. Lássuk, mik voltak az első benyomások.

Legelőször, ami szembetűnt, az az automatikus grafikai beállítások miatt bekövetkezett kásás kép volt. Sosem adhatunk az alapértelmezett opciók szavára, így én is nekiálltam a haladó megjelenítési füleken bőszen nyomogatni a gombokat. Fontos kiemelnem, hogy a PC-m jó esetben is a középkategóriát súrolja, ezért a hardvertesztekbe nem igazán mennék bele, kimondottan nem lenne releváns, amit írnék. Ami viszont érdekesnek tűnt, hogy az én szeretett gépem is gond nélkül vitte a full hd felbontást és a magas beállításokat fix 30 FPS-sel. Mozgásban azonban nem sok különbséget láttam az alacsony és ultra opciók között sem, főleg az élsimítás hiányzott nekem, de az nagyon. Majd több helyről is hallottam erről a problémáról: a játékosoknál előfordult, hogy hiába állítgatják jobbra-balra a grafikát, nem észlelhető nagy változás. Így elengedtem ezt, hiszen mégis csak béta verzióról van szó. Később patchelik.

Overwatch 2016-05-07 12-41-31-56

Térjünk is át magára a játékmenetre.

Az Overwatch egy futurisztikus közegbe helyezett SF lövölde, amiben többféle képességosztályokból (Offense, Defense, Tank, Support) válogathatunk hősöket, hogy 6v6 egymásnak eshessünk. A játék talán legnagyobb előnye a változatos karakterekben rejlik. Huszonegy különböző hősből választhatjuk ki a nekünk megfelelőt. Elsőre talán kevésnek tűnhet ez a szám, de messze nem elég pár óra kitapasztalni őket. Mindenkinek egyedi képességei vannak, ennek megfelelően lehetne taktikázni velük. Lehetne. Hamar észrevettem a játék során, hogy taktika, mint olyan nem igazán van jelen. Nyilván, aki véresen komolyan veszi az efféle programokat, az barátokkal összepakol egy tökéletes csapatot és néhány perc alatt megalázza a másikat, de mi maradjunk csak a casual játékosoknál.

„Prepare your defenses!”(Készítsétek fel a védelmet!) – hallatszódik a kör elején a narrátor hangja. Megörültem, hogy talán valami MOBA-elemet is belezsúfoltak a játékba, és különféle tárgyakkal, képességekkel towerdefense hatást kaphat a sima shooter. Naiv voltam, mert semmi ilyesmi nem történt. Lejárt az egyperces „védelemkiépítési idő”, majd elindult az A-ból B-be eljuttatni kívánt autó, és a két csapat egymásnak feszült. Úgy értem lövöldöztünk, míg valaki meghalt, újraéledt, újra lövöldözött, s újra meghalt, és így tovább.

Overwatch 2016-05-07 10-26-03-00

Eképpen válogathatunk a játékmódok között:

Escort: Juttasd el a payloadot A-ból B-be, míg az idő le nem jár.

Assault: Támadni, vagy védeni kell egy pontot.

Hybrid: Az Escort és az Assault szerelemgyereke.

Control: Nagyjából olyan, mint az Assault, de több pontot kell megadott sorrendben elfoglalni.

Nos, ha megnézzük a fent leírtakat, beláthatjuk, hogy bizony ilyet már láttunk. Nem egyszer, nem kétszer, de nagyjából az összes multiplayer játékban ez megtalálható.

Úgy érzem eddig csak a hibáit fejtettem ki a játéknak, pedig abszolút élvezhető. Minden perc pörgős, intenzív és izgalmas. A különböző hősök próbálgatása új szemszögből mutatja meg a pályát, vagy a játékmód célját. Ráadásul állandóan, meccsen belül is váltogathatjuk karakterünket (pláne, hogy akár redundáns módon, egy hősből több is szerepelhet egyszerre a pályán), így a counterpick szinte folytonos… lenne, ha ezzel bárki foglalkozna. Valószínűleg nem a béta három napja alatt lesznek kőbevésett pick–counterpick választások, de nagyjából kirajzolódni látszik, ki kinek lesz ellenfele.

A hősök között megtalálhatunk cyberpunk katonát, japán íjászt, magát a Kaszást, automata löveggel rendelkező törpöt, robotot, intelligens szupergorillát, lépegetős kislányt, és még sorolhatnám. Szó szerint mindegyik hős egyedi, ahogy képességeik, fegyvereik is azok. (Elképesztően szexista ábrázolásmódja miatt a pornográf-keresések több, mint 800%-kal megugrottak az Overwatch bétája idején. Bravó!)

Overwatch-Characters

Ráadásul néhány óra alatt megfelelően lehet védekezni az ultimate képességek ellen is. Amikor ellőni készülünk a Q-betű megnyomásával fő specialitásunkat, az adott karakter bemond egy egysorosat. Ebből lehet tudni, hogy valaki rosszban sántikál. Ha tudjuk, kié a hang, könnyen beazonosíthatjuk, és időben elbújhatunk, ugorhatunk, vagy leszedhetjük az ellent.

Végül szeretnék áttérni a legnagyobb hibához, buktatóhoz, és a játékos világ mumusához: az irracionálisan borsos árhoz. Az Overwatch 60 (hatvan!) Euróért kerül a boltok polcaira, ami megközelítőleg 18.000 magyar forint. Hasonlítsuk össze a most bemutatott Battlefield 1-el, amely szintén a 60 Eurós árat célozta be. Az is hihetetlen összegnek tűnik, de aki ismeri a harctéri lövöldét, tudja, hogy rendesen megpakolják tartalommal. De hasonló árkategóriában jelenik meg az új DOOM is, és ennyibe kerül a folyton hibákkal küszködő Division, az mmo-király új kiegészítője, a World Of Warcraft: Legion, a Mad Max, vagy a Just Cause 3. Tegyük hozzá, hogy ezek a játékok mind-mind dugig vannak kontenttel, és megannyi játékidőt biztosítanak a lelkes játékos közönségnek.

Overwatch 2016-05-08 11-47-08-33

Az Overwatch esetében ez iszonyatos probléma, mert multi-only, kevés a játékmód, huszonegy hőssel pedig nem lehet hónapokig ellenni. Persze dekorációs elemekkel színesebbé tehetjük őket, amiket minden szintlépéskor nyerünk Loot boxok kinyitásával. Ahogy elnézem emellett még lesz mikrotranzakció is, szóval még több pénzt ölhetünk bele olyan dolgokba, amiknek gyakorlatilag semmi haszna. Hiszen az ingyenesen játszható Team Fortress ezeket nagyjából mind tudja. Ráadásul az Overwatchnak riválisa is lesz a Battleborn szerepében, ami fele annyiba kerül, mint a Blizzard programja. Ugyan egy ilyen játékért a nagyjából 9000 Ft-ot is sajnálnám, de ez már végképp szubjektív dolog.

Összegezve az Overwatch egy lendületes és izgalmas játék, mely bámulatosan változatos karakterekkel dolgozik. Látványra sem lehet panaszunk (csak javítsák ki az élsimítást), mert egyébként jól néz ki minden, bár kiemelkedőnek nem mondhatnám. A taktikázás még bőven hiányzik, de ez pótolható egy baráti társasággal. A meccsek hamar véget érnek (maximum tíz perc), és könnyen unalmassá válhatnak egy idő után, de újabb stratégiákkal élvezetesebbé tehetjük a játékot. Az egész programot átjárja az, hogy tényleg remekül össze van rakva, jól működik, jó játék, de semmi olyan mértékű pluszt nem tud hozni, ami kellene a műfajban. Ha ingyenes volna, akkor minden bizonnyal többet játszanék vele, de ennyi pénzért nem mutat újdonságot. A 60 eurós árat bőven magasnak tartom, talán ha lesz egy nagyobb árzuhanása, megéri a vásárlást, de aki csak alkalmi szórakozásra vágyik, annak még mindig ott van a Team Fortress, vagy a Loadout, vagy a Gotham City Impostors.

 

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

4 hozzászólás

  1. George szerint:

    A 60 eurós árat nem igazán értem honnan szedted, a játék maga 40 euróért is beszerezhető 🙂

    • cjcore szerint:

      Az Overwatch hivatalos oldalán ennyiért van feltüntetve, de abban igazad van, hogy valóban belehet szerezni olcsóbban, harmadik féltől, digitálisan, egyéb úton-módon. A 60 euró az alap, meghatározott ár.

      • George szerint:

        A honlapon személy szerint két verziót találtam,
        Overwatch – 39,99 EUR
        Overwatch : Origins Edition – 59,99 EUR
        link : https://eu.battle.net/shop/en/product/game/overwatch

        Nem szeretnék szőrszálhasogató lenni, illetve az írással is teljesen egyetértek, csupán szeretném megfejteni, hol csúszik el ez a dolog.

        • cjcore szerint:

          És valóban! Eddig mindig az 59,99-es verzióba ütköztem bele, és szerintem a cikk írásakor még nem volt a 40 eurós változat (de erre nem esküdnék meg). Szerintem előtte szó sem volt Origins Editionről, de elképzelhető, hogy én nem találtam meg. Egyébként ebben a kiadásban plusz skineket adnak 5 hőshöz, és néhány in-game itemet a többi Blizzard játékhoz. Kérdés, hogy megéri-e a plusz 20 eurót. 🙂

Vélemény, hozzászólás?