Köztünk élő régmúlt: a kihalás előtti utolsó pillanatok fényképen 1. rész

A világtól távol, elzárva élő törzsek könnyebben megőrizték hagyományaikat, mint azok, akik a gyarmatosításoknak áldozatul estek. A modern idők gyarmatosító háborúit azonban már régen nem fegyverekkel vívják.

A globalizáció következményeként a nomád törzsekhez is szép lassan elér a civilizáció, a kis népek fokozatosan beleolvadnak a szomszédos, nagyobb kultúrákba, elveszítve ősi nyelvüket, viseletüket, szokásaikat, ezzel együtt az identitásukat is…

Jimmy Nelson 1967-ben született Kentben, és húszéves korában kezdett el fotózni. Több olyan helyen is megfordult, ahonnan a legtöbb ember fejvesztve menekülne; ilyen volt például az orosz-afgán konfliktus, India és Pakisztán Kashmirért folytatott viszálya, mely időről időre a háborús incidens küszöbéig fajult, vagy a számunkra időben és térben is oly közeli dél-szláv válság.

Jimmy Nelson

1994 körül kezdte el rendszerezni az útjai során készített fotókat egy különleges útinaplóvá, majd az ötlet határozott formát öltött, és a sok nyomorúságot, és háborút megélt fotós már célzottan vett jegyet a következő repülőre. Útitársa, egy körülbelül ötven éves hagyományos kamera volt, hiszen a fotókat igazi filmre rögzítette, ami manapság, a digitális technika elterjedésével már igazi különlegességnek számít.
Azért vette nyakába a világot, hogy megörökítse az utókornak a még meglévő nomád törzsek képviselőit, mielőtt erre már nem lesz többé mód.

Az elképesztően szép fényképeket látva, csak még biztosabbak lehetünk abban, hogy mekkora veszteség lenne az emberiség számára, ha ezek a törzsi népcsoportok végleg eltűnnének a Föld színéről.

 

Asaro törzs; Pápua-Új-Guinea

 

Banna törzs, Etiópia

 

Csukcsok, Szibériában

 

Dani-törzs, Indonézia, Pápua-Új-Guinea

 

 

Dassanech törzs, Etiópia

 

Dropa törzs, India

Goroka törzs, Indonézia, Pápua-Új-Guinea

 

Gaucho, Argentína

 

 

Himba törzs, Szudán

 

 

Huli törzs, Indonézia, Pápua-Új-Guinea

 

Huorani törzs, Ecuador

 

Kalamo törzs, Indonézia, Pápua-Új-Guinea

A cikk még nem ért véget! Folytatódik itt:

http://www.booker.hu/hirek/a-koztunk-elo-regmult-a-kihalas-elotti-utolso-pillanatok-fenykepen-2/

 

 

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?