Kvangmjongszong-3

Ad Astra…

“Észak-Korea hamarosan felbocsát a világűrbe egy műholdat, a Ragyogó Csillag 3-at (Kvangmjongszong-3), amelyet saját maga gyártott hazai technológiával, és amellyel Kim Ir Szen elnök, az Örökkévaló Vezető születésének 100. évfordulóját (1912. április 15. – a szerk.) ünnepli meg.” – közölte március közepén a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Barack Obama és Valerij Putyin egymástól teljesen függetlenül, lerakták kávéscsészéjüket, felvonták a szemöldöküket, majd magukhoz hívatták nemzetbiztonsági főtanácsadójukat. De nem csak a két világhatalom vezetőjének, hanem az egész világnak a figyelmét és rosszallását magára vonta Észak-Korea egy „megfigyelő műhold” űrbe juttatásának tervével. Katonai szakértők egybehangzó véleménye szerint ugyan nem katonai rakétáról van szó, de a műszaki konstrukció nagyon közel van hozzá. Köztudott, hogy a kommunista rezsim évtizedek óta atom-programja részeként szisztematikusan fejleszti rakéta-arzenálját is.

Emlékeznek a klasszikus viccre, milyen az orosz Rubik-kocka? Hát pont olyan, mint a magyar, azzal az apró különbséggel, hogy minden oldala piros, és nem lehet forgatni… Sajnos Észak-Korea műhold-kísérletét nem lehet viccel elütni, még akkor sem, ha tudjuk, hogy sokadszorra is csúzli-hatékonyságúnak bizonyult a születésnapi attrakció: a Kvangmjongszong-3 nem sokkal a felbocsátás után a tengerbe zuhant. Akárhogy is, Galaktikus közhellyel: Észak- Korea egy időzített bomba a Föld kabátjának mellényzsebében.

A rakétakilövés ténye annyit már biztosan „eredményezett” a kommunista állam számára, hogy a lassan javuló amerikai kapcsolatokat újra mélypontra helyezte, és a nemrégiben kilátásba helyezett élelmiszer segélyek is áldozatául estek a születésnapi „petárdázásnak”.

Mindenesetre a jelenlegi diktátor, Kim Dzsong Un számára hatalmas siker lenne, ha bölcs irányításával Észak-Korea műholdat juttatna az űrbe. A vezérek természetrajzát ismerve ez előbb-utóbb sikerülni fog… Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a dél-koreai védelmi minisztérium a közelmúltban 20 darab FA-50 típusú könnyű harci gépet (a T-50 Golden Eagle kiképzőgépen alapuló, annak továbbfejlesztett változata) rendelt – a Flightglobal szerint, akkor mindannyiunk szorongása indokolt.

Marad a remény – a fák nem nőnek az égig… Még az olyan hatalmasok sem, mint Kim-ek törzséből valók.
Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?