Lovecrafti horror egy belga íróról a Galaktikában

Eddy C. Bertin belga író, aki egyaránt otthonosan mozog a sci-fi és a gyermekirodalom terén. Több írói álnevet is használ, ismerik úgy is, mint Edith Brendall, vagy úgy, hogy Doriac Greysun.

Bertin 1944-ben született Hamburgban, ám nem sokkal a világra jötte után a család el is hagyta Németországot és Belgiumba költözött. Bertin aztán nyelveket tanult, majd egy bankban helyezkedett el. Már fiatalon elkezdett írással foglalkozni, az első sci-fi története pedig a 60-as évek végén jelent meg. Kezdetben csupán szabadidejében írt, később viszont otthagyta munkahelyét és főállású író lett. Jelenleg a belga Gentbrugge lakója. Lánya, Brenda Bertin elismert flamand színésznő.

Bertin munkássága három részre tagolható. Sci-fi történeteiben a jövő egységes, történelmi képét vázolja fel, horror sztorijai sokszor Lovecraft világában játszódnak, míg gyermekkönyvei között nagy népszerűségnek örvend a Valentina Hellebel sorozat, amelyből 1993 és 2004 között hét könyv is született.

Magyarul először a Galaktika szeptemberi, 306-os számában olvasható egy folytatásos elbeszélése, amely a nagy előd, H. P. Lovecraft történeteinek hangulatában íródik, és a Cthulhu mítosz világában játszódik. Főszereplője Herbert, aki egy ősi, időtlen isten nyomába ered, s egy eldugott kisvárosba, Freihausgartenben köt ki, ahol a gyanakvó helyiek nem igazán szeretik a turistákat. A főhős azonban megfáradt írónak adja ki magát, aki csak pihenni jött erre a vadregényes vidékre. Valójában azonban Herbert a közeli hegy titkait szeretné felfedezni, amely szörnyű titkokat rejt. Kutatását a Necronomicon híján olyan szentségtelen könyvek segítik, mint a Liyuhh, a R’lyeh és a Cultes de Goules.

A történet folytatása a 307-es (októberi) Galaktikában olvasható!

Facebook hozzászólások

Fox-y

"Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás." EP

You may also like...

2 hozzászólás

  1. vian szerint:

    Ez a folytatásos novella nagyon tetszett!
    Ebben a cikkben találtam egy kis hibát…Bertin munkássága három részre tagolható. Sci-fi történeteiben a jövő egységes, történelmi képét vázolja fel, horror sztorijai sokszor Lovecraft világában játszódnak, míg gyermekkönyvei között nagy népszerűségnek örvend a Valentina Hellebel sorozat, amelyből 1193 és 2004 között hét könyv is született…… Az évszámmal van egy kis probléma.

Vélemény, hozzászólás?