Már a chips is lehallgat minket!

Az 1960-as, 1970-es években, az Egyesült Államokban, a maffiatagok a lehallgató készülékek és a szájról olvasó specialisták elől az utcára „menekültek”, hogy ott, a szájukat eltakarva beszéljék meg „üzleti” ügyeiket, kellemetlen pillanatokat okozva az FBI-nak. Pedig a nyomozó irodának csak egy chipses zacskót vagy egy szobanövényt kellett volna beépített ügynökként alkalmaznia…Hihetetlen, de a MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) kutatói, Abe Davis, komputertudománnyal foglalkozó szakember vezetésével, kidolgoztak egy olyan algoritmust, mely képes egy videofelvétel alapján rekonstruálni a rezgéseket létrehozó beszédet vagy hangot – elárulónkká téve egy szobanövényt vagy chipses zacskót.

A kutatók eddig sikertelenül próbálták elemezni azokat az apró vibrálásokat, melyeket a kiadott hangot okoznak a tárgyakon. „A hangok csupán nagyon apró, szabad szemmel szinte láthatatlan rezgéseket keltenek. Az emberek még csak nem is sejtik, hogy az információ ott van” – mutat rá Abe Davis, az ezzel kapcsolatos kísérletek összegzésének szerzője. A kutatócsoport megtanulta, hogyan lehet ezekből a kicsi rezgésekből rekonstruálni a hangot. A csapatnak, mely a MIT, a Microsofté és az Adobe legjobb koponyái alkotnak, sikerült használható audiojeleket kivonni a vízből, az alumíniumfóliából és a szobanövények leveleiből.

Salt ügynök

Annak érdekében, hogy az elmélet működőképes legyen, a videó frekvenciájának magasabbnak kell lennie, mint az audio frekvencia. Ennek megvalósítása érdekében a kutatóknak 2000-6000 képkockát kellett rögzíteniük másodpercenként – ez magasabb érték, mint amit a hagyományos, nagy sebességű kamerák tudnak.

Az alábbi videó bemutatja hogy épül fel a rendszer és milyen minőségű a különböző tárgyakról „visszanyert” információ:

Facebook hozzászólások

You may also like...

1 Response

Vélemény, hozzászólás?