Már olvasható a Watchmen folytatása

November 22-én jelent meg a DC legújabb, 12 részes képregénysorozatának, a Doomsday Clocknak az első kötete, mely Alan Moore legendájának, a Watchmennek a folytatása. A történet szerint 1992-ben járunk, 7 évvel a Watchmen történései után, amikor is egy újságíró cikke leleplezi Ozymandias béketerveit, Rorschach naplója alapján. Az események ezt követően begyorsulnak, az elnököt újra megválasztják, Amerika nekimegy Oroszországnak, így ismét szükség van azokra a jó öreg hősökre. A képregényben megismerkedhetünk egy új Rorschachhal, aki az Éji Bagoly segítségével Dr. Manhattan keresésére indul.

A Doomsday Clock érdekessége, hogy a sztoriban feltűnik Clark Kent is, akinek életében először rémálma van, a szüleivel kapcsolatban. A Watchmen folytatását Geoff Johns írta és Gary Frank rajzolta, a legérdekesebb az egészben pedig az, hogy a DC Rebirth záróakkordjának szánják az új képregénysorozatot. A széria főleg Superman és Dr. Manhattan karakterére fókuszál majd, hiszen míg előbbi egy űrlény, aki teljesen emberivé vált, addig a tudós lemondott emberségéről és inkább egy nehezen megközelíthető, szuperlény lett. A Doomsday Clock #2 december 27-én jelenik meg.

Facebook hozzászólások

You may also like...