Megjelent Frederik Pohl: A hícsík birodalma című kötete!

Stan és Estrella fiatal kincsvadászok, hírnévre és gazdagságra vágyva vágnak neki a világegyetemnek a hícsík egyik űrhajójában, de vállalkozásukat nem kíséri szerencse. Az még hagyján, hogy üres kézzel térnek vissza, ám az is kiderül, hogy időközben fölöslegessé váltak, mivel a tudósok végre megfejtették az idegen technika titkait. Jobb ötletük nem lévén, csatlakoznak egy expedícióhoz a hícsík birodalmába, a galaxis magjába.
A nagy tudású idegenek évszázezredekkel korábban húzódtak vissza ide, az energialény Orgyilkosok könyörtelen támadásai elől menekülve. Most azonban, hogy az emberek is képesek már használni a hícsí technikát, az Orgyilkosok elszánták magukat a végső leszámolásra, és ezúttal nincs hova meghátrálni előlük. A mindent eldöntő összecsapás elkerülhetetlen, és a törékeny szövetség tagjaira még egy belső ellenség is leselkedik…

Frederik Pohl, az SF Nagymestere a Hugo- és Nebula-díjas Átjáró-ciklus hatodik kötetében még egyszer visszatér közkedvelt világához, hogy elvarrja a szálakat, s a rá jellemző humorral és bölcsességgel körbevezesse az olvasót páratlanul tarka univerzumában.

Frederik Pohl: A hícsík birodalma
Eredeti cím: The Boy Who Would Live Forever
Sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Fordító: Kóczián János
Oldalszám: 552 oldal
ISBN: 9789639828490
Bruttó fogyasztói ár: 3990- Ft

Frederik Pohl A hícsík birodalma című kötete 20% kedvezménnyel megrendelhető Galaktika boltban, vagy megvásárolható a hétvégén a K5-ös standon, a Millenárison, a Könyvfesztiválon!
Megosztás|

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?