Megjósolt világunk

Nyáron várható John Brunner legjobb művének tartott Zanzibar megjelenése a Metropolis Media gondozásában. Maga a regény majdnem 50 éves, azonban még korunk embere számára is súlyos üzenetet hordoz.

Az európai országok közös uniót alkotnak, a homoszexualitás elfogadottá válik, színes bőrűek kerülnek fontos, politikai pozíciókba, miközben erősödik a rasszizmus, terroristák fenyegetik az országok nyugalmát, hatalmas gazdasági különbségek uralkodnak a társadalomban, a Földet pedig a túlnépesedés fenyegeti. Mintha az elmúlt évek híreit olvasnánk, pedig ezek az események mind megtalálhatóak John Brunner (1934-1995) Zanzibarjában is, amelyet 1969-ben írt!

A sci-fi új hullámának egyik kiemelkedő műve a Zanzibar, amely a 2010-es év világát tárja olvasója elé. Habár a regényben több szereplő szempontjából kísérhetjük végig az eseményeket, két történetszál válik ténylegesen hangsúlyossá. Az egyik Norman Niblock House a teljhatalmú General Technics ügyvezetőjéé, aki azt a feladatot kapja, hogy a piacon és a politikában is vezető szerephez juttassa a céget, ezzel globális dominanciát szerezve. Mindez azonban egy afrikai ország átvételével lehetséges… A másik kiemelt cselekmény főhőse Donald Hogan, a félénk könyvmoly, aki igazából egy kém. Hogan épp egy áttörőnek számító géntechnológia leleplezésén dolgozik, amely megváltoztathatja az ismert világot.

Természetesen Brunner 2010-es világa nem teljesen egyezik a mienkkel (sőt, ez el sem várható), azonban rengeteg társadalmi és gazdasági változást többé-kevésbé megjósolt regényében. Az SF Masterworks kiadás előszavában Bruce Sterling azt írja, hogy a Zanzibar jóslatait három kategóriába lehet osztani: elhibázott jóslatok, a többé-kevésbé valószínű események és a meghökkentő előrejelzések. A három csoport közül talán az utóbbi kettő az érdekesebb, hiszen az elsőre lehet kitalációként is tekinteni.

Brunner világában találkozhatunk szuperszonikus járművekkel, villámot szóró fegyverekkel – ahogyan a legtöbb SF történetben is. Víziói közül viszont érdekesebbnek tűnhetnek a mélytengeri bányatelepek vagy az óriási mesterséges intelligencia működtetése. Habár ezek az ötletek nem váltak valóra még, de megvalósításuk már elképzelhető. Például már állítottak elő olyan mesterséges intelligenciát, amely sikeresen teljesítette a Turing-tesztet, tavaly pedig egy kanadai cég már megegyezett Pápua Új-Guineával az első mélytengeri bányászatról.

A regény legtöbb valóra vált jóslata főleg társadalmi és politikai problémákhoz köthető. Egyik legnyilvánvalóbb és a könyv talán legfontosabb pontja a túlnépesedés. Maga a cím is ezt sugallja. A Stand on Zanzibar egy, a 60-as években elterjedt elképzelésre utal, miszerint ha az emberek szorosan egymás mellé állnának, akkor egy Wight-szigetnyi területet foglalnának el. A népességnövekedés mértékét figyelve, Brunner azt feltételezte, hogy 2010-ben ugyanennek a trükknek a végrehajtásához már egy Zanzibar nagyságú területre volna szükség.

Az író disztópiájában a túlnépesedés nem marad megoldás nélkül: eugenikán alapuló törvények születnek. Ebben a korban szigorú szabályok mellett lehetséges gyermeket vállalni, így a lakosságnak csupán szűk rétege részesül ebben a kiváltságban. Azt, hogy ki nemzhet gyereket és ki nem, azt az egyén genetikai állománya alapján döntik el. Például aki örökletes betegséggel rendelkezik, annak nem lehetnek utódjai.

A Zanzibar melegek elfogadását is emlegeti (például az avatarok, Mr és Mrs Everywhere esetében szabadon lehet választani a párosítások közül már a regény legelején), a színes bőrű lakosság pedig már építhet komoly karriert is (ilyen ember House is a történet egyik főszereplője), ahogyan mindez ma is kezd elfogadottá válni. Ezzel szemben erősen jelen van a képzelt 2010-ben is a rasszizmus és az erőszak is, utóbbiért terroristák és  a közintézményeket (iskolákat) támadók felelősek. Így az óhajtott egyenlőség nem igen valósul meg. Ehhez hasonló esetekkel napjaink híradásaiban vagy hírportáljain is találkozhatunk.

Az egyenlőség-egyenlőtlenség problémájánál maradva Brunner az erőviszonyokat illetően is tett egész pontos jóslatokat. Világában továbbra is az USA-é a vezető gazdasági szerep, azonban saját korától eltérően már nem a Szovjetúniót tartja riválisnak, hanem Kínát. Továbbá említésre méltó dolog, hogy Brunner már a 60-as évek végén gondolt az európai országok szövetségére, amely 24 évvel később, 1993-ban jött létre Európai Unió néven. Bár meg kell jegyezni, hogy maga a nemzetek egységének gondolata már a II. világháború után is jelen volt a közgondolkodásban. Az amerikai és az európai kontinensen formálódó nagy befolyással rendelkező hatalmakkal szemben ott vannak a kis afrikai államok, amelyek fejlődés tekintetében jócskán el vannak maradva és így teljesen ki is vannak szolgáltatva a nagyhatalmaknak. Így nincs vagy csak nem erkölcsös úton van esélyük fejlődni.

Igaz, nem feltétlen társadalmi vagy gazdasági problémákhoz köthető, de akadnak a regényben olyan jóslatok, amelyek meghökkentenek minket. Egyik ilyen példa a következő leírás Detroitról:

Múlt héten Detroitban voltam és ez a legkísértetiesebb hely, ahová eddig betettem a lábam. Mint egy szellemváros. Az összes lebontott autógyár és persze a nyüzsgő lakásfoglalók. Valójában egy tömb buli miatt mentem be az egyikbe. Hallani kellene, ahogy egy zock csapat teljes hanggal játszik egy ötszáz láb hosszú acéltető alatt! Nem is szükséges nézni – csak állni és hagyni, hogy a hang végigsöpörjön rajtad.

A fenti idézet alapján elmondhatjuk azt, hogy Brunner nemcsak megjósolta Detroit ipari hanyatlását, hanem a techno zene megszületését is.

Ami ennél is meghökkentőbb még, talán a könyvben szereplő afrikai elnök neve, Obomi, ami nyilvánvalóan erősen összecseng az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Obamának nevével. De hasonló eset még az USA infláció által okozott áremelkedése is: Brunner hatszoros emelkedést jósolt 1960 és 2010 között, a valóságban ez hétszeres volt. Brunner közel volt. Ilyen egybeeséseknél csak ámulni lehet és egy kicsit borzongani is.

Még rengeteg előrejelzésről lehetne tárgyalni akár a szórakoztatást, akár az emberi kapcsolatokat illetően, de Brunner célja nem az volt, hogy ezekkel sokkolja a későbbi generációkat. Ahogy Joe Haldeman írta a Zanzibarról, a science fictionnek nem az a feladata, hogy próféciákat mondjon a jövőről, hanem hogy megmagyarázza a jelent és a múltat, s mindez nagyon is igaz ennél a történetnél is. Számtalan értéke mellett (pl. sajátos, kitalált nyelv, már-már posztmodernbe hajló történetvezetés és izgalmas, összetett cselekmény) a tényleges célja miatt érdemes még ma is kézbe venni Brunner regényét, hogy általa megértsük önmagunkat, problémáinkat, és esetleg így el is tudjuk elkerülni a sötéten ábrázolt jövőt.

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

4 hozzászólás

  1. vian szerint:

    Ezt a kötetet is várom!

  2. benyo47 szerint:

    Párszor elgondoltam már, hogy egy-egy katasztrofális mulasztás megszüntetésére tett kísérlet mennyire lesz lelkesítő, vagy dühítő. Mielőtt meglepődést okozna mondanivalóm, mármint kitől akarok bármit is számon kérni, gyorsan megfogalmazom. Hasonló katasztrofális mulasztást követett el a fantasztikum magyar könyvkiadásáért “felelős” háttér Holdstock örökségének kései rendezéséért. A Mitágó erdőt vagy 28 év késéssel adták ki magyarul. Pedig a tolkieni fantasy mindent összenyomó irdatlan tömegének első igazi ellensúlyáról van szó…

    Most hasonló problémával szembesültem. A sci-fi disztopikus vonalának egyik mestermunkájáról van szó, amelyről a cikk szól. Lelkes, lendületes, ragyogó naivitású bemutatás, valamint reklám került elénk. Bizony. A csodálkozó idegen (akinek különben gratulálok a cikkhez) pár dolgot kihagyott az ügyből (számomra).

    Akkor nézzük meg…

    1./ A jelenleg működő fantasztikum világa — tetszik, nem tetszik –, olvasói, nézői szempontból a YA vásárlói jelenlétének és erejének világa. Ha mást nem is, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy közülük sokan ismernék
    John Brunnert. Túl régen alkotott, túl régen meghalt, és túl kevés munkáját ismertünk meg itt kis hazánkban. A cikk olyan magától értetődő módon beszél róla és művéről, mintha teljesen egyértelmű lenne jelenléte a mai fantasztikus könyvkiadás terepén. Nem az. Nemcsak az időbeli eltérés miatt, hanem írásainak különös, nem a jelen korra jellemző stílusa, és tartalmi világa(i) miatt. A Stand of Zanzibar tartalmában nem, de formájában egy kísérleti alkotása, amelynek — mint az a cikkben remekül megfogalmazásra került — meglehetősen sok gondolata kísértetiesen pontos jóslatnak bizonyult. Ettől (is) dísztópia (mint a Mi, az 1984, vagy a Szép új világ…). Persze mástól is. Túlnépesedés, technikai fejlődés, terrorizmus… A kérdés itt is az, miért most, negyvenhét év után adják ki magyarul?! Miért nem ért annyit ez a mű, hogy korábban megismerjük?!…

    2./ Azon szerencsések közé tartozom, aki olvashatta két, magyar nyelven kiadott ragyogó regényét. Mielőtt leírnám melyek ezek, valamit Brunnerről. Nyelvész volt, és ez meglehetősen érdekes karakterű műveket segített a világra.
    Nem a Zanzibárra gondolok. Azt előbb el kell olvasnom. Nagyjából tudom miről szól — köszönhetően Aldissnak — , de ez egy egészen más valami, mint amiről beszélni szeretnék.
    A Yan játékmestereiről és a Teljes napfogyatkozásról van szó. A két sci-fi regény idegen világok bemutatásáról szól.
    Ez még nem is lenne különleges, mert rengeteg ilyen mű létezik. Ami érdekessé teszi őket, az Brunner világlátása.
    A Yan esetében még nem távolodott el különösebben az antropomorf iránytól, de a Teljes napfogyatkozásban igen. Csodálatos történetmeséléssel elvezeti az olvasót, egy teljesen emberidegen kultúra feltérképezésére, megértésére, és pusztulásának katartikus felismerésére. Amely emberi katarzisunk analógiája, jó és rossz eredményeivel egyaránt. Mindkét műben akad elég sok technikai bemutató, de mindkettő fő karakterét az idegen kultúra bemutatása jelenti. Legfőképpen az a része, ahogyan a yanlakók és a drakonok a világot látják, és értelmezik. Ezek nem emberi értelmezések. A yanbéli még nem teljesen emberidegen, de a drakon, igen. Mindkét műben szinte tudományos ihletettségű nyelvi alapokra épülő világalkotói értelmezést mutat be Brunner. Az értelmezést és megértést a két műben eltérően, de azonos eredménnyel oldja meg. A Yan játékmestereiben a fajt meghaladó, azon túllépő intellektuális csúcspontra jutást, és az általa okozott pusztulást látjuk. A Napfogyatkozásban a faji rögzülés és eltéphetetlen követelményei által létrehozott csúcsokat, és annak pusztulást okozó motívumát mutatja be.
    A Yan esetében egy művész, egy költő önfeláldozó alkotóereje oldja meg az idegen enigmát, a Napfogyatkozásban egy zseniális, öntörvényű tudós, egy nyelvész… Mindkét esetben tetten érhető az író személyes világának meghatározása.

    3. Neki is, mint minden írónak vannak gyenge művei. Nála egy harmadik, magyarul kiadott mű ilyen, a Kozmosz hiénái. Érdekes, jól olvasható mű, csak éppen kicsit gagyi. Ilyen is van… :DDD

    Zárásul valamit. A fejemhez lehet vágni, hogy angolul elolvashattam volna hamarabb. Nos, ez igaz. A baj csak ott van, hogy az a korosztály, amelyet képviselek, jóval kisebb létszámban részesült abban a szerencsében, hogy igazán használható, idegen nyelvet tanulhasson. Ez az egyik.
    A másik az, hogy engem az anyanyelvemen érdekelnek ezek a művek. Ezért el is várom, hogy akik itt Magyarországon a fantasztikus könyvkiadás médiumaként vannak jelen, fogják át, és valósítsák is meg a legteljesebb univerzumát. Ez nem egy akarnok emberi arroganciája, hanem egy, nyelvi kultúra szerelemesének megnyilvánulása.
    Ennyi.
    Magát a könyvet türelmetlenül váron…

    • Sophi szerint:

      Kedves benyo47!
      Én is köszönöm a nagy hangvételű hozzászólást, mindenképpen hasznos volt.
      Az észrevételekre kitérve, utólag visszagondolva tényleg jobb lett volna egy rövidebb bemutatás Brunnerről, hisz valóban a YA disztópia közönsége nem feltétlen ismeri őt. Viszont ahogy látom a Galaktika közönsége nagyon is tisztában van a szerzővel és a Stand on Zanzibarral. De nem lehet erre teljesen alapozni, szóval az észrevétel jogos.

      Ami a késői kiadásokat illeti valóban kérdéses dolog, hogy miért alakul így. Arra a kérdésre még nem hallottam választ, hogy miért nem került kiadásra x mű, azonban pótlásról a általában kiadóktól azt a választ hallani, hogy már nem éri meg kiadni a régi műveket, inkább az újakkal kell lépést tartani. Viszont így az újakkal mit kezdhet az olvasóközönség, ha nem ismeri a korábbi írásokat? Nehéz helyzet, mindenképpen. Egy ideális világban nem létezne olyan, hogy késői kiadás.

      Végül annyit írnék még, hogy igen, rengeteg mindent lehetne Brunnerről mondani (engem például a nyelvi része is érdekel a műveinek, a Zanzibar is kiemelkedő ebből a szempontból), egy későbbi írásba beleférhet, de egy kiválasztott témától talán nem tanácsos eltérni egy cikken belül, mert kaotikussá válhat az egész.

      Mellesleg Brunner másik két művét ismerem, habár olvasni nem olvastam, de hozzászólásod felkeltette a kíváncsiságomat, mindenképpen megszerzem őket. 🙂 És igen, ha egy idegenfaj gondolkodása, működése teljesen eltér a mienktől számomra is úgymond természetes. Annyi variációt alkothat a természet (elég látni a saját környezetünket), így nem feltétlen hasonlítana egy másik intelligens faj ránk.

  3. vian szerint:

    Köszönöm ez kissé bővebb hozzászólás volt mint az enyém…..
    Ráadásul hasznos!!

Vélemény, hozzászólás?