Mini-interjú Sándor Gáborral, a S.T.A.L.K.E.R.-könyvek fordítójával

A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. A következő interjúban az itthon is nagy népszerűségnek örvendő S.T.A.L.K.E.R. játékból készült könyvek fordítóját, Sándor Gábort ismerhetitek meg. Beszéltünk vele arról hogyan lesz hobbiból hivatás és mit is várhatunk a következő S.T.A.L.K.E.R.-könyvben, A Tűzvonalban, amit ismét Vaszilij Orehov (Katasztrófa sújtotta terület) jegyez.

Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
Én valójában nem tartom magam műfordítónak, az egy szakma, amit én nem tanultam. Informatikus vagyok, aki szeret olvasni és sokat foglalkozik emberekkel is. A munkám a számítógépek, a programjaik és az ezeket használó emberek közötti súrlódások enyhítése, felszámolása, hogy mindenki probléma nélkül elvégezhesse feladatait.
Az első „fordítói” munkáim a S.T.A.L.K.E.R. című számítógépes játék trilógia orosz nyelvű modjainak (a játékot új történettel kiegészítő programok) „magyarításai” voltak, jó három évvel ezelőtt. Akkor adták ki az első részhez készített Lost Alfa című teljes konverziót, aminek bölcsőjénél, 2008 környékén még én is ott voltam az azóta megszűnt magyar stalker fórumon (UHSF), majd elszakadtam tőle, de érdekelt, hogy mit sikerült kihozniuk a fiúknak az alapötletből. Ekkor fedeztem fel, hogy orosz nyelvterületen mekkora kultusza van ennek a játéknak. Számtalan, jobbnál jobb modot készítettek hozzá (Csak sajnos a magyar játékosok ezeket nem értik. Még az angol úgy-ahogy megy, de az orosz egyáltalán nem, ezért vágtam bele néhány, a játékosok által jónak tartott mod lefordításába), és még egy minimum nyolcvanhat, de egyes források szerint inkább százegynéhány kötetből álló könyvsorozat is megjelent ehhez a „világhoz” a kiadás óta eltelt évtizedben. Miközben ezzel a hobbival töltöttem az időmet, a Metropolis Media kiadott egy kötetet a sorozat közepéről, ami szerintem nem sikerült túl jól, mert nem a játékosok által megszokott kifejezéseket, fogalmakat használta a Zóna specialitásaira, és ezen sok játékos kissé kiakadt. Ezért megszereztem az orosz eredetit, és egy részét lefordítottam csak úgy a magam és a könyvet megvásárló játékosok kedvéért. Ez kerülő utakon eljutott a kiadóhoz és több áttéten keresztül jelezték felém, hogy ha akarok besegíthetek a sorozat további részeinek kiadásába. Először azt hittem, csak afféle „szaklektorként”, hogy segítsek a specialitások értelmezésében, jelezzem, ha valamire már van bevett magyar fordítás, ám meglepetésemre, fordítóként számítottak rám. Én meg voltam olyan merész és szemtelen, hogy elvállaltam. Nem tartom magam műfordítónak, az első könyv fordítójához (Földeák Iván) képest – akinek számtalan magyar változatot köszönhetünk a sci-fi világában, többek között a Zóna világát megalapozó Sztrugackij könyvét és a belőle készült Tarkovszkij film forgatókönyvéét is –, meg pláne, nekem mindössze annyi előnyöm volt a hivatásos fordítókkal szemben, hogy a modok magyarítása miatt elég jól ismerem a játékok Zónáját és a Zóna specialitásainak már tíz éve létező, bevett magyarításait. Így kezdődött.

stalker

Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Hamar megtanultam olvasni, mire iskolába mentem, ismerősek voltak a betűk, bár a belőlük összeállt szavakat nem mindig értettem. A család könyvtárában főleg Olcsó Könyvtár, Arany Könyvtár, Jókai összes sorozatok voltak, meg még néhány egyéb, elég vegyes témakörű kötet. Hamar kiolvastam mindet (még a kresz tankönyvet és az elsősegélynyújtó kézikönyvet is), szerencsémre (Vagy sem? Nem tudom.) senki sem próbált „irányítani”: ami a kezembe akadt, elolvashattam, nem csak a gyerekkönyveket. Amikor ezek elfogytak, még kisiskolásként, beiratkoztam a helyi gyerekkönyvtárba. Ahol az egyik kedves könyvtáros hölgy, Olga néni, amikor olyan könyvet kerestem, ami csak a felnőtteknél volt elérhető, ahelyett hogy lebeszélt volna róla, mert nem gyereknek való átment a felnőtt oldalra, és kikérte nekem amit kerestem. Arra már nem emlékszem, hogy A kétéltű ember (ez Delfin könyv volt), A halhatatlanság halála vagy a Holdbéli Dávid kalandjai (ezek a Kozmosz sorozatban jelentek meg) volt-e az első sci-fi, amit elolvastam, de az biztos, hogy az Asimov könyv volt az, ami végképp a sci-fi felé orientált a klasszikusok mellett. Gyűjtöttem a Kozmosz könyveket, később a Galaktikát és tagja voltam a Galaktika könyvklubnak is. Két évtizeddel később ez a vonal vitt közel a fantasy-hoz is. Számomra a sci-fi és a fantasy közeli rokonok. A S.T.A.L.K.E.R. széria meg valahol a kettő között áll, de egyikbe sem illik pontosan. A műfaj orosz neve magyarra fordítva: akció fantasy.

Kedvenc könyv és film a zsánerben?
Nem tudnék megnevezni egyet sem. Olyat talán hamarabb, amit nem szeretek. Majd mindegyikben akad, ami tetszik, meg olyan is ami kevésbé, de ettől még szerethetőek. Kivéve a nagyon gagyikat és a nagyon „hollywoodiakat”. Az utóbbiak kikapcsolódásnak jók, maradandó élményt viszont ritkán nyújtanak, egyszernézősek. Az biztos, hogy a legmegrázóbb élményem a Végjátéknak az a pontja volt, ahol kiderül, a játék nem csak játék. Percekig csak ültem és pörgött az agyam, miután elolvastam azt a mondatot.

Megjegyzem, van egy furcsa tulajdonságom. Az igazán jó könyveket akárhányszor elolvashatom, mindig újként hatnak. Van olyan, amit a megjelenése után évente, kétévente újraolvastam, némelyiket tíz-tizenöt alkalommal is, és nem untam rájuk. Például az Alapítvány-sorozat, a Távoli tűz vagy A gyűrűk ura…
Amelyiket csak egyszer olvastam el, az ugyanaz a kategória, mint a nagyon „hollywoodi” klisés filmek. Egyszeri időtöltésnek megfelelnek, viszont egyre kevesebb időm marad, hogy ilyesmikkel töltsem, a fordítás ehhez túl sokat kivesz az emberből. Amikor egy könyvön dolgozom, igyekszem minden egyéb olvasmányt félretolni (a szakmai olvasnivalókon és a napi híreken túl), hogy ne vigyen el a szóhasználatuk valami nem kívánt irányba. Ha egy könyv hatással van ránk, az ember óhatatlanul is igazodik kicsit a stílusához, amikor fogalmaz, és ez fordítás közben kifejezetten hiba lenne. Ilyenkor a szerző stílusa a lényeg.

sandor_gabor

Sándor Gábor

Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
Ahogy az első kérdésre adott válaszomban is szerepel, ha az akció fantasy sci-fi, akkor eleve azzal kezdtem. Ha nem, akkor a kiadó bizalmából, mert megkaptam a Sztrugackij-fivérek Hazatérés (Delelő, a 22. század) című kötetének kritikai kiadását, amin őszintén szólva nagyon meglepődtem. Máig sem értem, miért pont én, hisz számtalan kiváló fordító van, aki mestere az orosz nyelvnek és akiknek én sosem érek a nyomába. Ez a megbízás nagyon meglepett és határozottan jól esett. Ez egy klasszikus mű, ilyeneket fordítani egy magamfajtának mindenképp büszkeség. Remélem, nem okoztam csalódást az olvasóknak azzal, hogy nem egy képzett fordító tárta eléjük a szerzők magvas gondolatait világunkról, és az általuk elképzelt jövőről.

Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Bizonyára, bár ezeket én nem tanultam. Szerintem, aki jól bírja a magyar nyelvet és színesen tud fogalmazni, emellett eligazodik a forrásnyelv szabályai között, ismeri azt a kultúrát, amelyben a szerző élt vagy él, vagy ha nem, akkor hajlandó egy-egy kifejezés kedvéért akár órákon át kutatni az interneten, lexikonokban, a forrásnyelven íródó fórumokon, hogy megszerezze a szükséges információt, ismeri azt a világot, ahol az adott történet játszódik és vissza tudja adni a szerző stílusát, amennyire csak lehet, az már képes jó fordításokat készíteni. Ha nem elég türelmes, kitartó és nem hajlandó tanulni, lehet bármilyen szakképzett nyelvész, iskolázott fordító, mindig hiányozni fog valami egyéni zamat a szövegéből. A fordító gyakorlatilag újra írja a szöveget saját nyelvén, arra kell vigyáznia, hogy ne másítsa meg, ne térjen el a feltétlenül szükségesnél jobban a szerző stílusától, de igazodnia kell a célnyelv mai szokásaihoz is, különben avittas, mesterkélt lesz a stílus, ami nem igazán használ a könyvnek. A mai olvasó számára fordítunk, azt a nyelvezet kell használnunk, ami számára ismerős, gördülékeny, mindennapi, még ha a felkent nyelvészeknek, a szabályok kiötlőinek ez esetleg nem is illik a nyelvről alkotott világképébe. Lehet, hogy ezért a képzett fordítók megköveznek, de szerintem ez az alapja az egésznek, és nem az, hogy még a vesszők is pontosan ott legyenek a szövegben, ahol az eredetiek. Mi gondolatokat közvetítünk és nem megmásíthatatlan mondatszerkezeteket. Bár az is fontos.

Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Tűzvonal) fordításánál?
Egyrészt az, hogy a nyelvezete itt-ott meglehetősen obszcén, olyan, mint amikor „erős fiúk” egymást zrikálják valami kültelki csehóban. Ezt a stílust kölyök koromból elég jól ismerem, gyakran hallottam, akkor még nem voltak ennyire „távolságtartók” a törvények és a szülők nem féltették annyira gyermekeiket az élettől, mint ma. Mi még elég hamar szembesültünk az élet valóságával és ez így volt jó. Vagy csak „rossz környékre” születtem? Bár az azóta eltelt négy-öt évtized alatt bizonyára változott valamelyest ez a nyelvezet, de a lényege olyan lehet ma is, mint akkor volt. Ám én bizonyos szavakat, kifejezéseket egyszerűen nem vagyok hajlandó leírni. Nem azt mondom, hogy nem szentségelek egy jót, amikor ráverek az ujjamra, vagy ha valakivel összeszólalkozom, de leírva nem szeretem látni őket. Persze előfordul, hogy nincs más út, de ilyenkor megkeresem a legkevésbé trágár kifejezést, ami a hangulatot azért hozza. Szitkozódni trágár szavak nélkül is kiválóan lehet.

A másik komoly kihívás: a szerző sok régi orosz szólást és legalább annyi modern szlenget használ. Ezeknek utána kell járni, hogy mikor használják, mi az eredete és megtalálni magyar megfelelőjét, vagy ha nincs, akkor „gyártani” egyet. Olyat, amiről az olvasó el is hiszi, hogy létezik ilyen mondat, vagy kifejezés, legföljebb ő eddig még nem találkozott vele. De az is fontos, hogy az a bizonyos kifejezés ne legyen túl elkoptatott, olyan, ami a mai olvasók számára már ósdinak hat. Ezeket a könyveket gyanítom nem az én korosztályom olvassa, hanem a következő generációk. Számukra kell érthető és friss legyen a szöveg.

A harmadik nehézség: sok többszörösen összetett mondatot használ (amire, mint itt is látható, magam is hajlamos vagyok) az író. Néha egy teljes, nem is rövid bekezdés egyetlen mondat. Ezeket elég nehéz visszaadni úgy, hogy nem darabolom fel (amit szerintem nem szabad, bár a szerkesztő – akivel nagyon harmonikusan tudunk együtt dolgozni, és ezért én nagyon hálás vagyok neki –, néha ezt javasolja, mert annyira bonyolultak tudnak lenni) és igyekszem a tagmondatok sorrendjét is megtartani, amennyire csak lehet. Viszont ha ehhez túlságosan ragaszkodom, néha egész más lesz a jelentése vagy hangulata a mondatnak, mint amit a szerző ki akart fejezni.

Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Ebben a „világban” én elsősorban „játékos” vagyok, aki „sokat élt már a Zónában”. Ez mindig ad egy kis „mellékízt” az olvasmánynak. De ki merem jelenteni, ez egy olvasható, jó történet, olyan csavarral, amit a játékosok is értékelni fognak, sőt, ők fogják csak igazán értékelni. Az nem biztos, hogy tetszeni fog nekik, alaposan felforgatja a Zónáról és a Zóna legendás alakjairól bennü(n)k élő képet (erőt kellett vennem magamon, nehogy a játékosok felé, akik folyamatosan érdeklődnek a következő könyvről, elspoilerezzem a dolgot, annyira meglepett engem is), de éppen ez a jó benne. Hozzáteszem, Hemul nem a kedvenc hősöm, nekem kissé „erőszakos kültelki focihuligán kocsmatöltelék”, de talán épp ez teszi érdekessé, meg a Zónában ez kellhet az életben maradáshoz. Ez nem a széplelkek világa. Viszont határozottan fejlődik az ipse, az első bemutatkozása óta…

A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Még biztosan fogok, mert a sorozat harmadik része még hátra van, ezt idő közben már el is kezdtem, remélem a jövő év elején ez is a boltokba kerülhet. Orehov elég alapos ismerője a Zónának, sőt bátran kijelenthetem, alakítója is a Zóna világának. A játékmodokban meglepően sok utalást találtam az általa megálmodott karakterekre, például Hemulra is, de sok mellékszereplője is felismerhető itt-ott, vagyis könyvei hatottak a Zónában játszható történetekre is. A szerző egyéb könyvei cím alapján érdekesek lehetnek, de más „világokban” játszódnak, ezeket én egyelőre nem ismerem és semmiképp nem szeretnék abba a hibába esni, hogy úgy vágok bele a világ magyar nyelvre való átültetésébe, hogy nem ismerem azt.

Facebook hozzászólások
Rómeó és Júlia

Sophi

“az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…” – Salman Rushdie

You may also like...