Minisorozat készül A sötétség balkezéből

A filmkészítők szerencsére nem csak az új művekre figyelnek, hanem a régi klasszikusokat is előveszik. A tavalyi Gyermekkor vége minisorozat után egy újabb nagy sci-fi klasszikust filmesítenek meg: a közel jövőben Ursula Le Guin méltán elismert könyve, A sötétség balkeze költözik a tévék képernyőjére.

A történet szerint az Ekumen küldötte, Ai a Gethen bolygóra látogat, hogy megnyerje közössége számára az ott élőket. Feladata azonban nem egyszerű, idővel hatalmi harcokba keveredik, de a getheniek sajátos kultúrája is számos nehézséget hoz számára.

A Variety értesülése szerint a Critical Content társaság vette meg az 1969-es regény megfilmesítési jogait, egyenesen az írónőtől, aki maga tanácsadóként fog közreműködni a készülődő adaptációnál. A projekt producerei Tom Forman, Andrew Marcus és Ray Ricord lesznek; ennél többet egyelőre nem tudni.

Ahogy arra a Variety és az io9 is rávilágít, nem véletlen, hogy most veszik elő Le Guin Nebula -és Hugó-díjas regényét. A szolgálólány meséjének sikerén felbuzdulva Critical Content úgy érzi, érdemes a szexualitás és a nemi identitás témáival a képernyőn is foglalkozni. És A sötétség balkezében bőven találkozhatunk mindkettővel, ugyanis a könyv helyszínűéül szolgáló bolygón nincsenek férfiak és nők, az ott lakók teljesen aszexuálisak, csak a kemmer idején vesznek fel nemet.

Izgalmasnak hangzik a projekt, külön öröm, hogy a Szigetvilág varázslója (2004-ben volt belőle egy nem túl sikeres minisorozat, 2006-ban pedig a Földtenger varázslója című anime) és az Égi eszterga (1980-ban és 2002-ben) után ismét jön egy Le Guin adaptáció, ráadásul talán az egyik legjobb regényéből.

Facebook hozzászólások

Sophi

"az önéletrajzban, mint az irodalomban általában, ami történt, az nem olyan fontos, mint az, amiről a szerző meg tudja győzni a közönségét…" - Salman Rushdie

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?