Nicolas Schöffer és a fények városa

 „Az elanyagtalanítás és meghatározhatatlanság nem semmisítik meg a mű konstruktív értékeit, hanem felszabadítják szerkezetét, feltárják annak rejtett gazdagságát…” (Nicolas Schöffer)

A magyar születésű francia képzőművész Nicolas Schöffer kinetikus szobrokat, tervrajzokat és pszichedelikus fényjátékokat felsorakoztató kiállítása január 31-ig látogatható a Műcsarnokban.

Az 1912-ben Kalocsán, Schöffer Miklós néven született művész amellett, hogy fontos alakja az ’50-es években megjelenő kinetikus művészetnek (tér-, idő- és fénydinamizmus), szülőatyja a kibernetikus szobrászatnak is.

Ki volt Nicolas Schöffer és hogyan jutott el a kibernetikus szobrokig?

Schöffer először jogi diplomát szerez, erről később a következőképpen nyilatkozik. „Életem legdöntőbb stúdiuma volt a jog. A jogi tanulmányok kifejlesztették bennem azt a komplex és konstruktív észjárást, mely nélkül a legkomplexebb és legkonstruáltabb munka, a művészet sem művelhető.”  1931-ben beiratkozik a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ’36-ban azonban már Párizsban telepszik le (a város egészen haláláig inspirálta) és felvételt nyer a Nemzeti Képzőművészeti Főiskolára, Fernand Sabatté osztályába. Egy évvel később már festményekkel szerepel az Őszi Szalon és a Tuilerie Szalon kiállításain, ’42-ben Auvergne-be menekül a német megszállás elől, 3 év múlva tér csak vissza a fények városába. ’47-re datálódik szürrealista korszakának kezdete, egy évvel később pedig kidolgozza a térdinamika elméletét. 1949-ben mély benyomást tesz rá Norbert Wiener kibernetikáról írt könyve (Cybernétique et Société), olyannyira, hogy felhagy a festéssel és a szobrászat felé fordul, itt válik igazán izgalmassá számunkra. Addigi munkáit lakása padlására zárta és elveszettnek nyilvánította. A lezárt ládákat csak 1991-ben, halála előtt egy évvel nyitotta fel újra.

Egy évvel később, 1950-ben kiállítják első térdinamikai szobrait Párizsban, négy év múlva pedig a Saint-Cloud-i parkban felállítják az első, kibernetikusan programozott, hanghatásokat keltő, 50 méter magas térdinamikus szobrát. ’56-ban elkészíti a CYSP 1-et, az első önálló, kibernetikus szobrot, a marseilles-i Avantgarde Művészeti Fesztiválon a Le Corbusier tervezte La Cité Radieuse épületének tetőteraszán pedig előadják Maurice Béjart-nak a CYSP 1-re és a táncosokra koreografált balettjét. 1957-ben bemutatják a differenciált hőmérsékletű, fény-, szén- és hangzónájú Láthatatlan válaszfalakkal ellátott ház c. alkotását, az év folyamán továbbfejleszti térdinamikai elméletét és kidolgozza a fénydinamika alapelveit. ’61-ben felállítják az 52 méter magas, 66 forgó tükörrel és 120, elektronikusan vezérelt, színes fényszóróval ellátott térdinamikus, kibernetikus fénytornyot, amelyről egyébként film is készült Henri Gruel rendezésében, a Mayola.

’65-re elkészül a Prizma, ’68-ban építi meg a Lumino-t, az első olyan alkotását, amit ipari sorozatgyártásra szánt a Philips Társaság számára. Ezeket a tárgyakat jórészt hangulatvilágításként, ütős sci-fi-díszletként lehet használni. 1969-71-ig a párizsi képzőművészeti főiskola építészeti karán oktat művészet és programozás témában. ’80-ban Kalocsán megnyílik a Nicolas Schöffer Múzeum. A kiállítás anyagát a művész ’79-ben adományozta a városnak, a tárlat az egész életműbe betekintést nyújt. ’82-ben a Francia Szépművészeti Akadémia beválasztja tagjai közé, Kalocsán pedig felállítják a 24 méteres Chronos 8 kibernetikus fénytornyot. ’86-ban egy betegség után balkezes grafikai technikákkal kísérletezik, a későbbiekben a számítógépes grafika felé fordul. 1992 január 8-án, 80 éves korában, Monmartre-i műtermében éri a halál.

Schöffer jelentősége

Nicolas Schöffer művészetét három főbb periódusra osztja a szakirodalom. Lássuk röviden, melyik ez a három terület.

1. Térdinamika

• a térdinamikus konstrukciók magát a szobrot és a környezetét is visszatükrözik
• az árnyékhatások, takarások és tükrözés révén a tér valóságosan és illuzionisztikusan is részévé válik a szobornak

2. Fénydinamika

• Schöffer elanyagtalanításával kapcsolatos leleménye
• a mesterséges fény szobron belüli felhasználásának kutatása
• a fény segítségével a szoborhoz szorosan hozzákapcsolódik környezete, szerkezete a virtuális térbe hatol

3. Idődinamizmus (Chronos-sorozat, Mikroidők-sorozat, environment)

• az időépítészet célja: tér + mozgás + fény szerkezeti elemekként egymáshoz illesztve
• az idődinamikai műalkotás megvalósulásában a katalizátor szerepét a véletlen tölti be

Sci-fi rajongóként könnyen el lehet veszni az egyébként nem is óriási méretű kiállításban, az ember az egyik ámulatból a másikba esik. Minden tárgy több oldalról vizsgálandó, több szempont szerint és nézőpontból befogadható. Futurisztikus formák, pszichedelikus-kaleidoszkopikus képek sokasága fogad és szinte csalódtam, amikor a végén nem repültünk el egy űrhajóval. Schöffer a technika vívmányait alkalmazta művészetében, fényszobrait, kinetikus alkotásait és robottáncosait a keletkezésük idején hipermodern téri alkotások közé sorolták. Alkotásai már keletkezésükkor (és azóta is) reflektáltak a technika és az ember, a művi és a szerves kapcsolatára, az állandó alakulásban lévő formák és a fény játéka a műalkotás jelenlétét és pillanatnyiságát hangsúlyozza, hiszen nem az aktuális mű alakja és mozgása a legfontosabb tényező, hanem az, ahogyan ezek a folyton alakuló fények és formák valami új konstellációba rendeződnek, s ezáltal valami újat mutatnak meg egy már ismert felületen. Schöffer fontosabbnak tartotta az alkotások működése közben fellépő pillanatnyi varázslatot a már kész műnél, ezzel pedig a szakrális rítus szintjére emelte a műalkotás létrehozását, így maga a mű egy a folyamat során megjelenő majd tovatűnő kép vagy jelenség lesz.

Ember és technika, szerves és szervetlen állandó összefonódásának utópisztikus képe kicsit hasonlít azokhoz a fantáziarajzokhoz, ahogyan pár évtizeddel ezelőtt elképzelték a jövőt. Ahogyan a legtöbb ilyen rajzon, úgy Schöffer gépei-szobrai sem feltétlenül olyan funkcióval rendelkeznek ma, ahogyan azt anno a mester elképzelte. Ez egyébként a kiállításlátogató legnagyobb szívfájdalma, ugyanis Schöffer hiába tervezte állandó mozgásra szobrait, a megépítés idejének technikai felkészültsége sajnos az alkotások jövőjét is némiképp korlátozza. A megépítéskor felhasznált eszközök ugyanis mára elöregedtek, emiatt pedig nem folyamatosan mozgó, hanem óránként csak 15 percig mozgó kreációkkal találkozhatunk, de legyen ez a legnagyobb problémánk.

Most pedig következzen néhány kép a teljesség igénye nélkül. A kiállítás még egy hétig, január 31-ig látogatható. Aki kihagyta, most még pótolhatja!

Maurice Béjart és a CYSP 1

Nicolas Schöffer retrospektív

2015. október 30. – 2016. január 31.

Műcsarnok (1146 Budapest, Dózsa György út 37.)

Lukács Barbara