Nincsen Diablo nekromanta nélkül!

Végre megérkezett a nekromanta a Diablo III-ba. Az új kaszt nem csak fürgébb, de agresszívabb is, mint a Diablo II-es változata. Az új képességek nem csak véresek és halálosak, de még látványosak is.

Az új kaszt előbb érkezett a vártnál, de ez korántsem jelenti azt, hogy elnagyolták volna a nekromanta felújítását, sőt Rob Foote, a Blizzard produkciós vezetőjének elmondása szerint az ötlet, hogy új életet leheljenek a halottidézőbe, olyan hatással volt a kreatív tervezőkre, mintha olajat öntöttek volna a tűzre.

A hír hallatán a Diablo stábja lázas munkába kezdett, hogy létrehozzanak egy új, modern nekromantát, hiszen kétség sem férhet hozzá, minden Diablo mániásnak van egy rejtett zug a szívében, ahol a szellemidéző fantasztikusan rémisztő alakja honol.

necro 2

A nekromantát már nem csak a Diabloba akarták behozni, hanem egy másik Blizzard játékba, a World of Warcraftba is. Sajnos azonban a World of Warcraftban már jelen vannak olyan kasztok, amik témában hasonlóak a szellemidézőkhöz. A warlock stílusa például igen erősen hasonlít a nekromantához, hiszen az is egy pet class, és démonokkal üzérkedik. Lássuk be, a valódi tükörképe a nekromantáknak a death knight.

Viszont sem a death knight, sem a warlockok, nem adják át a nekromanta játékstílust teljes egészében. A nekromanta nem csak mérgezni tud, mint a warlock, vagy csontvázakat idézni, mint a death knight, hanem ennél sokkal többre, vérmágiára is képes, ami viszont igazából jobban hasonlít a fantasy világokból ismert vámpírok képességeihez, vagy pedig a League of Legendsből ismert Vladimir képességeire.

necro 1

Az új, modern szellemidéző, kinézetében majdnem tükörképe lesz az eredeti nekromantának, tehát a fehér világító haj elengedhetetlen megkülönböztető ismérve lesz a karakterünknek. A Diablo III-ban most már női nekromantákkal is lehetünk, tehát rövidesen spekulálhatunk, hogy a következő kiegészítőben jöhetnek a férfi amazonok is.

A szellemidéző játékstílusban megőrzi a Diablo II-es változatát, továbbra is idézhetünk gólemeket, csontvázakat, robbantgathatunk hullákat, vagy akár az élőholtak seregét is a segítségünkre hívhatjuk. Az új nekromanta ismét tud majd mérgezni, fizikai sebzést okozni, illetve a halál hűvösségét is tudja majd hasznosítani a szokásos elemek mellett.

necro 3

A nekromanta képességei úgy működnek, hogy van egy alap képesség, amikhez bizonyos rúnákat párosíthatunk, így más és más effektekkel ruházhatjuk fel az adott képességet.

A képességeink tárházában vannak például óriás gólemek, amiket lehívhatunk, hogy az oldalunkon harcoljanak, és ha egy jégrúnát adunk hozzá, akkor egy jég gólemet hívunk le, ez pedig ütéseivel lassítja az ellenfelet.

A képességek kinézete a párosított rúnáktól függ. Például: vannak a csonttövisek, amik egy bizonyos kattintással előtörnek a földből, ha rúna nélkül kattintunk, akkor a csontszilánkok fehérek és sokat sebeznek. Ha egy vér rúnával párosítjuk a képességet, akkor nagy vérvörös csontok nőnek ki a földből, ami nem csak sebez, hanem életet lop a nekromantánk számára az ellenféltől.

necro 4

A karakter leglátványosabb képességei közé tartozik a holtak serege, ami – ahogy a nevéről is következtethető – egy masszív csontvázsereget hív a nekromanta segítségére, hogy lerohanja az ellenfelet. Külön etalon, hogyha egy jeges rúnát párosítunk a holtak seregéhez, akkor egy nagy fehér köddel kékszínű sereg tör elő, ami nagyon hasonlít a Trónok Harcában látott lidércseregre. A hasonlóság a két sereg között nem lehet véletlen, de nem is baj, hiszen esztétikában nagyon jól beleillenek a Mások a Diablo világába.

A másik leglátványosabb képesség a „Death Nova”, ami egy nagy vödörnyi vért önt a karakterünkre, és egy óriási véres hullámmal megcsap mindent, ami körülöttünk áll. A látványos kinézet mellett még sokat is sebez ez a képesség.

A Bone Armor képesség ebben a változatban is fellelhető, ami lényegében egy csontvázvértet tesz a nekromantánkra. Ez a képesség most egy nagyon menő ruhával, egy igazi csontból készült felszereléssel is felruházza a karakterünket.

A legfontosabb mozgási képességünk a Blood Rush lesz, amivel úgy, mint egy mágus, egyik helyről tudunk a másikra teleportálni, viszont az a csavar, hogy a képesség animációján úgy tűnik, mintha csak a vérünk menne át az új helyre, amiből egy pillanatnyi várakozási idő után ismét testet ölt a szellemidézőnk.

Ha még nem lenne elég menő a nekromanta, a Land of the Dead képességével egy tucat sírkövet tud ledobni a földre, aminek hála folyamatosan egy olyan térben harcolhatunk, ahonnan majdnem korlátlanul sok élőholtat tudunk előidézni. A nekromanta pedig hol máshol érezhetné otthon magát, mint egy temetőben.

necro 5

Alig van egy pár különbség a régi és az új halottidéző között. Ami említésre érdemes, az talán az, hogy a gólemek és a csontvázak mellett, mostantól szellemeket és bikafejű lényeket, a görög mitológiából ismert tauroszokat is tudunk most már idézni.

Összességében nagyon jó lett az új nekromanta. Kétség sem férhet hozzá, hogy sokkal dinamikusabb, látványosabb és erősebb, mint az elődje, bár ezzel szemben nem sok újítást tettek hozzá a karakterhez. Külön dicséretes, hogy milyen élvezetes és izgalmas az új szellemidézővel játszani, és kétség sem férhet hozzá, hogy méltó továbbgondolása az eredetinek.

A képesség- és a rúnarendszer nagyon sokféle lehetőséget nyit meg a játékosoknak, hogy a saját játékstílusukhoz igazíthassák az új nekromantát. A képesség kombinációk tárháza majdhogynem határtalan, és kétséges hogy két játékos ugyanazzal a rúnarendszerrel használja az új kasztot.

Talán egy picit több újítást vártam volna a Blizzardosoktól, de kétség sem férhet hozzá, hogy ez a DLC a veterán Diablo játékosokat célozza meg, és sok ismerős mechanikát kell nekik mutatni, hogy ne érződjön úgy, mintha egy teljesen másik karaktert kaptak volna a kékektől.

Sajnos a DLC nem lesz ingyenes, körülbelül 4000 forintot kell fizetnie mindazoknak, akik magukénak akarják tudni az új kasztot. A játékosoknak persze ez nem igazán tetszik, főleg hogy van a piacon egy másik Diablo klón, a Path of Exile, ami ebben a hónapban fog kijönni egy masszív kiegészítéssel, és az egész ingyenes lesz minden játékos számára. Végtére is, ezt mindenkinek személyesen kell eldöntenie, hogy megéri-e befektetni a játékba pusztán egy plusz karakterért.

Nem lehet mindenkinek kedvezni, az viszont biztos, hogy ha igazán nagy nekromanta fan vagy, akkor nem lehet kihagyni ezt a DLC-t, hiszen annyi minden újat hoz a halottidézőhöz. Bár meg kell hagyni, sokkal jobban örülnénk, ha egy bónusz fejezetet is adtak volna a történethez a nekromanták kedvéért.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

A nagy sikerű, humoros regénysorozat első része
végre magyarul. Rendeld meg most!

Egyik átkozott dolog a másik után