OKKULTISTÁK KLUBJA OLVASÓPÁLYÁZAT – FELHÍVÁS

Szereted a kísértethistóriákat? Akkor barangolj velünk a novemberi ködben, egy kastélyból lett iskolában és egy északi nép mitológiájában!

2016-ban Veszprém lesz a Finnugor Népek Kulturális Fővárosa. Ennek alkalmából az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyerekkönyvtára és a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület négyfordulós olvasópályázatra hívja a rémtörténetekre fogékony általános és középiskolásokat.

Feladatok

999642697aA versenyen az észt mitológiához, folklórhoz és Kersti Kivirüüt észt írónő Okkultisták klubja című ifjúsági regényéhez kapcsolódó feladatokat kell megoldani.

A történet egy vidéki észt iskolában játszódik, mely valaha balti német nemesi családok kastélya
volt. Egy fiatal történelemtanárnő szakkör keretében kutatja a nyolcadikosokkal a kastély és a környék múltját – és egy több évszázados kísértettörténet kellős közepébe csöppennek. A szerző
saját élményei alapján mutatja be a kuustei kastély egykori és mai lakóinak találkozását.

A pályázat résztvevői

2-4 fős csapatok jelentkezését várjuk két korcsoportban: 8-12 évesek és 12-16 évesek kategóriájában.

A pályázat menete

A verseny online, a csapatok elektronikusan juttatják el az egyes fordulók megoldását, így lakóhelytől függetlenül várjuk a nevezéseket. A pályázat 4 fordulós, 2015 novemberétől 2016 novemberéig tart.

Nevezés

Az első forduló feladatlapját és az ehhez kapcsolódó jelentkezési lapot 2015. november 6. és 2016. január 4. között kell beküldeni. A feladatlap 2015. november 6. után elérhető a http://gyermekkonyvtar.ekmk.hu/  címen, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár facebook oldalán, papír alapú változatban pedig a Gyerekkönyvtár előterében.

Megnyitó

ÉSZTveszejtő szellemjárás 2015. november 6-án 18:30-tól Veszprémben, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában. A könyvtár egy estére szellemkastéllyá változik, a résztvevők felderíthetik az ódon épület sötét folyosóit, ahol kísértetek tanyáznak. Az esten való részvétel nem feltétele a nevezésnek! A megnyitó ideje alatt a regény a helyszínen megvásárolható.

Eredményhirdetés író-olvasó találkozóval

2016 novemberében Veszprémben, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában Kersti Kivirüüt részvételével. A versenyzők találkozhatnak az írónővel, aki megosztja velük a könyvet inspiráló élményeit és személyesen adja át a díjakat a helyezetteknek.

Díjak

8-12 évesek:

I. helyezett csapat: könyvcsomag és kirándulás egy valódi kísértetjárta kastélyban

II. helyezett csapat: könyvcsomag és válogatás az észt Kalev csokoládégyár termékeiből

III. helyezett csapat: könyvcsomag

12-16 évesek:

I. helyezett csapat: a Metropolis Media Group ifjúsági sci-fi könyvcsomagja és kirándulás egy valódi kísértetjárta kastélyban

II. helyezett csapat: a Metropolis Media Group ifjúsági sci-fi könyvcsomagja és válogatás az észt Kalev csokoládégyár termékeiből

III: helyezett csapat: a Metropolis Media Group ifjúsági sci-fi könyvcsomagja

A pályázóknak sok sikert kívánunk!

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?