Rajtol a Walking Dead előzménysorozata

Augusztus 24-én startol az egyik legjobban várt új sorozat, a Fear the Walking Dead. Nagy sikerrel számolnak a készítők, ami érthető is: már a széria hivatalos előzetesére is rengetegen voltak kíváncsiak. A Fear the Walking Dead természetesen a népszerű Walking Dead spin-off sorozata lesz, és azt mutatja majd meg, hogy miként esett szét az egész emberi civilizáció.

A történet tehát időben az eredeti széria előtt játszódik, egész pontosan a zombiapokalipszis kirobbanásának előestéjén kezdődik. A sztori ezúttal egy olyan családra összpontosít majd, amelynek tagjai a veszélyt felismerve próbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az történik ugyanis, hogy egy rejtélyes járvány üti fel a fejét, melyet kezdetben csak egy súlyos influenzának gondolnak. De persze tévednek és a dolgok kezdenek rosszra fordulni…

A főbb szerepekben Cliff Curtis és Kim Dickens látható. Előbbit a Die Hard 4.0-ból, vagy a Napfényből ismerheti a hazai közönség, míg Dickens-szel eddig inkább csak sorozatokban, mint például a Változó időkben és a Lostban lehetett találkozni, de azért feltűnt nagyjátékfilmekben, így a Holtodiglanban is.

A Walking Dead egyébként lassan a 6. évadát kezdi, népszerűségét pedig jól mutatja, hogy az 5. évad záró epizódra csak az Egyesült Államokban 16 millióan voltak kíváncsiak.

Facebook hozzászólások

Fox-y

"Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás." EP

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?