Ré kora – az istenek eljöttek a Földért

re-kora-2

A Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban megjelent James Lovegrove Panteon-szériájának első része, a Ré kora.  Az akcióregényben az ősi istenek visszatérnek a Földre és maguknak követelik azt.

Egy párhuzamos világban az istenek nemcsak hogy kézzelfoghatóan együtt élnek az emberekkel, de be is vonják őket hatalmi harcaikba. A panteonok közti nagy háborúságból az egyiptomi istenségek kerültek ki győztesen, így ők oszthatták fel egymás közt a Földet. Azóta vasszigorral uralkodnak az emberek fölött.

David Westwynter, az Oziriszi Hegemónia brit ejtőernyős hadnagya egy balul sikerült katonai akció során bajtársaival együtt fogságba kerül. Kiszabadulása után a Semleges Egyiptom területére jut, ahol egy Fényhozóként emlegetett titokzatos, maszkos népvezér lázadást szervez az istenek elnyomó uralma ellen.

David csatlakozik a felkelőkhöz, de vajon lehet-e esélye hétköznapi embereknek a földöntúli lények ellen? És vajon mit tervez Ré, az istenek háttérből irányító, kiismerhetetlen királya?

Az angol szerző pörgős, izgalmas akcióregényt írt, amely ugyanakkor példázat is a család összetartó erejéről és a gazdagság elveket eltorzító, korrumpáló hatalmáról. Ihletői Alan Furst második világháborús kémregényei, valamint Neil Gaiman Sandmanje és Amerikai istenekje voltak.

Olvass bele a regénybe!

„James Lovegrove a 21. század J. G. Ballardja.”
– The Bookseller

„Biztosak lehetnek benne, hogy e könyv szerzője mesterfokon érti a szakmáját.”
– SFX

A Ré kora akciós áron megrendelhető a Galaktikabolt.hu webáruházban.

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

3 hozzászólás

  1. gabcisoft szerint:

    A folytatásai is tervben vannak ?

  2. solymosgyu szerint:

    Ré kora panteon sorozat 1. rész.:Közepesen tetszett. Nem nagyolta el mint a itélet konyvét az ottani szerző. Testvéri szeretet-ről szólt háboruban. Egy fps játékkal kötném össze a folytatást.

Vélemény, hozzászólás?